Radó és Feczesin góljaival győzelem Dorogon!

2020-11-22 15:10
Csapatunk 7 mérkőzés óta veretlen.

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a Dorogi FC otthonában léptünk pályára, a találkozó az eddig megszokottakhoz képest korábban, 13 órás kezdéssel került megrendezésre a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban, ráadásul a kormány koronavírus-járvány miatti szigorítása okán zárt kapuk mögött. 

Schinlder Szabolcs vezetőedző tegnapi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy kétarcú ellenféllel csapunk össze, a korábban Dorogon dolgozó tréner nehéz mérkőzést várt, hiszen ellefelünk eddigi találkozói mind szoros végeredménnyel zárultak. Ráadásul hiányzók is bőven akadtak a keretben: Kleisz Márk, Birtalan Botond és Csató Martin játékára továbbra sem számíthatott a stáb, illetve a múlt heti 5 pozitív COVID-eset mellé a héten újabb 4 játékos/stábtag tesztje zárult pozitív eredménnyel (a 11 hiányzóról írt korábbi cikkünk ITT olvasható). A kezdő összeállításra pillantva kiemelendő, hogy Otigba felépült hosszú sérüléséből, s míg az előző fordulóban, a Soroksár ellen még csak a cserepadon szerepelt, addig a mai, Dorog elleni találkozón már kezdőként számított rá a szakmai stáb.

A dorogiak közül Barna Gergő és Délczeg Gergely sérültek voltak és a járvány ellenfelünket is elérte, hiányzó labdarúgóikat az U19-es csapatukból tudták csak pótolni. A Dorogi FC stábjában számos változás történt az elmúlt időszakban: a klub 2020. november 07-én közös megegyezéssel szerződést bontott Németh Szabolcs vezetőedzővel, 2 nappal később bejelentették a csapat új trénerét, Fenyvesi Lászlót, tegnap pedig az eddigi pályaedző, Szekeres Adrián távozott a klubtól, Balogh Pál szakmai igazgatóként érkezett az együtteshez, asszisztensedzőként Antal Gábor csatlakozott a stábhoz.

A találkozó napfényes, de rendkívül hideg időben és sajnálatosan gyászszünettel kezdődött: Dr. Laczkó Mihály, a Vasas labdarúgó szakosztályának egykori elnöke a napokban, 85 évesen hunyt el, a csapatok a kezdő sípszó előtt a kiváló szakemberre emlékeztek, nyugodjék békében.

Csapatunk a Jova - Terbe, Szilágyi, Otigba, Silye - Hidi M - Kovács M., Pátkai - Radó, Feczesin (C), Balajti kezdővel, tiszta fehérben lépett pályára, a padon Rados, Kalmár, Vernes, Köböl, Szatmári, Szedlár, Ujvárosi, Pekár, Tóth Bence és Kilyén vártak bevetésre. A dorogiak a Mursits – Nyíri, Ryashko, Berkó, Papp – Lénárt, Tóth Barnabás – Beliczky, Mészáros (C), Csillag – Vígh felállásban indítottak, a cserepadon Tulipán, Nagyházi, Váli, Beke, Lencsés, Szerencsi, Girsik és Pohner ültek. A mérkőzést - piros-fekete-piros szettben - a dorogiak indították. 

Nagyrészt mezőnyben folyt a játék, néhány dorogi mozzanattól eltekintve az első félidőben egyértelműen domináltunk. Már a mérkőzés elején megszereztük a vezetést, a 6. percben Radó volt eredményes. Az első játékrészben sikerült további helyzeteket kialakítani, Feczsein előtt több lehetőség is adódott: először Terbe beadását fejelte a felső lécre, azonban Pátkai labdaszerzését követően már higgadtan a kapuba gurított. Jova Leventének nem volt sok dolga, Csillag fejesét könnyedén hárította, Tóth Barnabás beadását is  magabiztosan hatástalanította. Silye, Pátkai, Balajti és Kovács Milán is növelhették volna előnyünket, ám az első félidőben több gól már nem született.

A második félidőben főként a védekezésen volt a hangsúly, ennek ellenére tovább növelhettük volna az első játékrészben megszerzett kétgólos előnyt. Szatmári, Pekár, Vernes és Szedlár mellett ezúttal Ujvárosi Ádám is játékba állt, fiatal labdarúgónk első alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen piros-kék szerelésben. A győzelemmel nem csupán fontos 3 pontot szereztünk, de csapatunk 7 meccs óta veretlen, így futunk neki a szerdai, Nyíregyháza elleni talákozónak.

A Dorog - Vasas bajnoki találkozó további részletes szöveges közvetítése ide kattintva érhető el:

Dorogi FC - Vasas FC


Merkantil Bank Liga - 17. forduló
Dorogi FC - Vasas FC 0-2 (0-2)
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, zárt kapuk mögött
játékvezetők
: Kovács J. Zoltán (Bertalan Dávid, Kiss Balázs)

Vasas FC: Jova - Terbe, Szilágyi, Otigba, Silye - Hidi M - Kovács M. (Pekár, 79'), Pátkai (Ujvárosi, 89') - Radó (Szedlár, 70'), Feczesin (C) (Szatmári, 79'), Balajti (Vernes, 70')
vezetőedző: Schindler Szabolcs

Dorogi FC: Mursits – Nyíri (Nagyházi, 46'), Ryashko, Berkó, Papp – Lénárt, Tóth Barnabás – Beliczky (Beke, 67'), Mészáros (C), Csillag (Szerencsi, 67') – Vígh (Girsik, 46')
vezetőedző: Fenyvesi László

gólszerzők: Radó (6'), Feczesin (42')

sárga lap: Nagyházi (82')

Schindler Szabolcs vezetőedző értékelése a Dorog - Vasas meccset követően:

- Azt kaptuk, amire számítottunk! Elég jól felkészültünk a Dorogból, ezért tudtuk, hogy mi az erényük és mi a gyengéjük, ennek köszönhetően két szép gólt szereztünk. Van egy kis hiányérzetünk, hiszen ennél többször is szerettünk volna betalálni, de a legfontosabb az, hogy minden meccsen győzni kell, ezt az elvárást pedig teljesítettük. Gratulálok a csapatnak!

A debütáló Otigba Kenneth tapasztalatai első, Vasas-mezben játszott mérkőzése után:

- Több hónapja nem volt mérkőzés a lábamban, de végre egészséges vagyok, hétről hétre fejlődni fogok. Nagyszerű érzés, hogy a csapat és a vezetőség nem csupán szeretettel fogadott, de be is fogadott, megkönnyítve ezzel a beilleszkedésemet. Fizikálisan nagyon erős mérkőzés volt, rengeteg párharccal, de erre számítottunk. Csapatszinten jól működtünk, nem kaptunk gólt, viszont két szépet szereztünk. 


Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy azon drukkerek, akik nem tudták élőben megtekinteni csapatunk Dorog elleni bajnoki mérkőzését, a meccset a Vasas FC YouTube csatornáján felvételről vissza tudják nézni:

Dorogi FC - Vasas FC