A Győr elleni győzelemmel 9 meccse vagyunk veretlenek

2020-11-29 15:15
A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a WKW ETO FC Győr együttese ellen Balajti Ádám találatával, Jova Levente bravúros védéseivel megszereztük a 3 pontot, a mai győzelemmel immáron 9 meccs óta veretlen a Vasas.

Bár mai ellenfelünk 6 hellyel mögöttünk szerepelt a tabellán, a győriek elmúlt két - gólgazdag, magabiztos, Gyirmót és Szeged elleni - győzelme egyértelművé tette, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk. Csapatunk keretéből 5 olyan meghatározó játékos hiányzott a Győr ellen, akik a szezon során korábban kezdőként szerepeltek, illetve sérülés miatt továbbra sem számíthatott a stáb Kleisz Márkra, Csató Martinra és Birtalan Botondra, illetve Silye Erik vádlija miatt nem volt bevethető (hiányzóinkról szóló, korábban megjelent cikkünk ITT olvasható), míg az ETO - az elmúlt meccsek alatt bizonyítottan stabil védelemmel és erős támadójátékkal - jelenlegi legerősebb keretével állt föl ellenünk.

Silye Erik helyett az NB II-es sorozatban - piros-kék mezben - ma első alkalommal volt kezdőjátékos a Vasas fiatal tehetséges labdarúgója, Kalmár Olivér. Utánpótlás-válogatott védőnk télen érkezett Angyalföldre, nem mellékesen éppen mai ellenfelünktől, a Győri ETO együttesétől.

Csapatunk hagyományos piros-kék-piros szettben, a Jova - Terbe, Szilágyi, Otigba, Kalmár - Hidi M - Kovács M., Pátkai - Radó, Feczesin (C), Balajti kezdő tizeneggyel állt föl, a cserepadon Rados, Vernes, Köböl, Szatmári, Szedlár, Ujvárosi, Pekár, Tóth B., és Kilyén szerepeltek. A győriek fehér-zöld csíkos szerelésben, Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Kerkez – Bagi, Kiss M., Berki, Sipőcz – Priskin, Májer összeállítással indítottak, cseréik között Gyurákovics, Dvorschák, Vashkeba, Fejes, Vári, Múcska, Vankó, Szabó, Forró, Vitális, Erdei, Farkas vártak bevetésre. A Győr-Vasas találkozón a hazai csapat indította útjára a labdát.

A 3. percben jobb oldali szöglethez jutottunk, Feczesin beadását azonban Temesvári blokkolta, Balajti beívelésénél pedig Pátkait már lesen találta az asszisztens. Bár többet birtokoltuk a labdát, Sipőcz a jobb szélen mégis gyors tudott lenni, a megpattant labdát viszont Jova Levente hárította. Kovács Milán fejjel készített elő Balajtinak, de támadónk lemaradt a labdáról, majd szabadrúgást végezhetett el, ám az nem volt veszélyes a győri kapura.

Rövid ideig a hazaiak veszélyeztettek: a 23. percben Kiss beadását 8 méterről Temesvári fejelte kapu fölé, percekkel később Berki lövését Jova hatástalanította magabiztosan, majd kapusunk Priskin csúsztatását és közeli lövését is bravúrral védte.

A szünet előtt megszerezhettük volna a vezetést, Feczesin fejesét azonban Gundel-Takács bravúrral tolta ki. Az első félidőben egyik oldalon sem született gól, a második játékrészben viszont több helyzetünk is adódott. Radó, Feczesin és Balajti voltak veszélyesek, utóbbi a mérkőzés 63. percében betalált a győri kapuba: szabadrúgásból a bal alsó sarkot célozta meg (0-1), beállítva ezzel a mai összecsapás végeredményét.

A WKW ETO FC Győr - Vasas FC bajnoki mérkőzés részletes tudósítása klubunk hivatalos honlapján olvasható:

WKW ETO FC Győr - Vasas FC


Merkantil Bank Liga - 19. forduló
WKW ETO FC Győr - Vasas FC 0-1 (0-0)

2020.11.29., vasárnap 13:00
Győr, ETO Stadion
zártkapus mérkőzés
játékvezetők:
Solymosi Péter (Berényi Ákos, Sinkovicz Dániel)

Vasas FC: Jova - Terbe, Szilágyi, Otigba, Kalmár - Hidi M - Kovács M., Pátkai - Radó (Szatmári 75.), Feczesin (C), Balajti (Vernes 70.)
vezetőedző: Schindler Szabolcs

WKW ETO FC Győr: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Kerkez – Bagi (Vashkeba 58.), Kiss M., Berki, Sipőcz (Erdei 58.) – Priskin (C), Májer (Farkas B. 85.)
vezetőedző: Csató Sándor

gólszerző: Balajti (63.)


Schindler Szabolcs vezetőedző értékelése a győri győzelmet követően:


Azon szurkolóink, akik a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a WKW ETO FC Győr elleni bajnoki mérkőzést nem tudták élőben követni a Vasas FC YouTube csatornáján, a találkozót az alábbi linken felvételről visszanézhetik:

WKW ETO FC Győr - Vasas FC