Szerdán Soroksáron lépünk pályára

2021-01-19 15:30
A 2020/21-es téli felkészülés második állomásaként a Soroksár SC lesz csapatunk ellenfele.

Utoljára 2020. november 8-án, a Merkantil Bank Liga NB II. 16. fordulójában csaptunk össze a Soroksárral. Az akkori találkozón Balajti Ádám, Feczesin Róbert és Silye Erik találataival 3-1-re győztük le ellenfelünket, s tettük ezt úgy, hogy közben sérülések, pozitív tesztek és a COVID-protokoll szerint elhúzódó visszatérés miatt 16 játékosunkat nélkülöztük. 10 meccses őszi győzelmi sorozatunk 7. állomása volt a Soroksár elleni mérkőzés.

Szerdai ellenfelünk felemás őszi szezont tudhat maga mögött a 2020/21-es Merkantil Bank Liga sorozatában, Lipcsei Péter vezetőedző együttese az NB II-es tabella 7. helyén telel 9 győzelemmel, 5 döntetlennel és 7 vereséggel. A Vasas és a Soroksár eddig 7 másodosztályú bajnoki mérkőzésen csaptak össze, a párharcokból 5 alkalommal mi kerültünk ki győztesen, ellenfelünk csak két meccsen vitte el a három pontot. A Soroksár SC együttesét Lipcsei Péter vezetőedző irányítja, munkáját Dejan Milovanovic asszisztens edző, Végh Zoltán kapusedző és Tímár Ádám erőnléti edző segíti.

Ellenfelünk 2021. január 4-én PCR teszttel indította a felkészülési programot, klubhonlapjukon olvashatóan minden minta negatív eredményt hozott, így zavartalanul, az őszi kerettel kezdődött meg a csapat felkészülése. Sérültjeik közül Gyömbér Gábor, Gengeliczki Gergő, Magyari Szilárd és Korozmán Kevin kezdték el a munkát, Huszák Tamás viszont 6 évnyi soroksári játék után úgy döntött, nem folytatja profi pályafutását.

Már az első hétvégén felkészülési mérkőzést játszott Lipcsei Péter csapata, s miután több játékosuk még nincs 100%-os állapotban, ezért Lovrencsicsék felforgatott összeállításban léptek pályára - s nyertek 1-0-ra - a Dorog ellen.

A második felkészülési mérkőzésen hazai pályán fogadták a PMFC együttesét, a találkozóból nem a Soroksár került ki győztesen, a hazaiakat 4-0 arányban múlták felül a pécsiek.

A Vasas FC játékosai és stábtagjai a Merkantil Bank Ligában előírt szabályokat követik a felkészülési időszak alatt is, így minden héten, valamint minden edzőmérkőzés előtt koronavírus-teszt is szerepel a programban. Jó hír, hogy a felkészülési időszakban egyetlen alkalommal sem detektáltunk új esetet.

Kleisz Márk korábban műtött térde a MOL Magyar Kupa Sényő-Carnifex elleni találkozóján megsérült. Márk kezelése az őszi szezonban folyamatos volt, de állapota a várakozásokhoz képest lassabb ütemben javult. Játékosunk rehabilitációja a felkészülési időszak elején lezajlott, csatlakozott a csapatedzésekhez, ám Márk a mai edzésen újra fájdalomra panaszkodott, így további vizsgálatok következnek.

Birtalan Botond combközelítő izma még október végén, a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezett FC Ajka - Vasas FC bajnoki mérkőzésen húzódott meg. Állapota a kezelések ellenére nem változott, az akkori vizsgálatok pedig kezdődő sportsérvet diagnosztizáltak nála. Botondot december elején megműtötték, rehabilitációja megfelelően haladt, támadónk már erőnléti edzéseket végez.

Kilyén Szabolcs combhajlító izma másfél héttel ezelőtt meghúzódott, játékosunk gyógytornán és fizikoterápiás kezeléseken vesz részt, rehabilitációja az utolsó fázisba ért.

Vernes Richárd térde másfél héttel ezelőtt megsérült. Az MRI vizsgálat alapján játékosunk belső oldalszalagja meghúzódott, fizikoterápiás kezeléseken és gyógytornán vesz részt, rehabilitációja megfelelő ütemben zajlik.

Otigba Kenneth sarokcsontjának talpi részén az őszi szezonban panaszokat okozott egy krónikus gyulladás. A fájdalom a felkészülési időszak elején kiújult, így játékosunk kezeléseken, gyógytornán és erőnléti edzéseken vett részt. Állapota nem az elvárásoknak megfelelően javul, ezért esetében további vizsgálatok szükségesek.

Ivan Rados combhajlító izma a héten meghúzódott, játékosunk gyógytornán és fizikoterápiás kezeléseken vesz részt, rehabilitációja zajlik.

A Soroksár SC - Vasas FC felkészülési találkozóról klubhonlapunk szöveges tudósítás formájában jelentkezik.