95 éves lenne a legenda: Illovszky Rudolf

1933-ban, 11 évesen kezdte el a labdarúgást az MTK-ban, majd 1941-ben leigazolta a Budapesti Vasas, ahol visszavonulásáig futballozott, 270 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, ahol 87 gólt lőtt, és 2008. szeptember 23-án bekövetkezett haláláig szolgálta játékosként, edzőként,majd pedig tanácsadóként a Vasas-családot.

Pályafutása során bár többször volt magyar válogatott kerettag, de összesen csak három alkalommal szerepelt (1945-ben először) a magyar labdarúgó-válogatottban (a kor nagy labdarúgói mellett nem fért be többször, másrészt akkoriban nem volt cserelehetőség).

Akik láthatták játszani azt mondják balszélsőként utolérhetetlenül, félelmetesen gyors volt. 1955-ben vonult vissza az aktív pályafutástól.

1957-ben lett először a Vasas vezetőedzője, amikor elődjét, Baróti Lajost kinevezték szövetségi kapitánnyá. Illovszky vezetésével a csapat történetének legsikeresebb időszakát élte át. 1961-ben szerezte meg a csapat második bajnoki címét, melyet 1962-ben sikerült a Vasasnak megvédenie. 1977-ben megszerezte negyedik bajnoki címét imádott Vasasával.

1986-ban az MNK-győzelemre vezette a mieinket.

1995-ben, hetvenhárom éves korában újra leült a Vasas kispadjára és megmentette a csapatot a kieséstől. Utána a klub szakmai igazgatója és elnökségi tagja lett.

A magyar válogatottat két időszakban 39 mérkőzésen vezette szövetségi kapitányként.

Legendás volt emberszeretete és tisztelete, és hogy szót értett a „legzsiványabb”, legvagányabb játékosokkal is, mint például Váczi Zoltánnal. Játékosai rajongtak érte itták minden szavát. Kiváló, szinte apa-fiú kapcsolatokat ápolt a 60-as, 70-es és 80-as évek kiemelkedő Vasas labdarúgóival, Mészöly Kálmánnal, Farkas Jánossal és Várady Bélával.

A Vasas-család feltétlen tiszteletét mutatja, hogy még életében, 2002. február 21-én róla nevezték el a Fáy utcai stadiont.