Győzelem a Nyíregyháza ellen, 8 meccse veretlenek vagyunk

2020-11-25 20:10
A Merkantil Bank Liga 18. fordulójában Balajti góljával 1-0 arányban múltuk felül a Nyíregyháza Spartacus FC együttesét.

Újabb hazai mérkőzésen vagyunk túl, újabb zárt kapuk mögött lejátszott találkozót tudhatunk magunk mögött, s bár szurkolóink nem örülhettek velünk együtt a helyszínen, a megszerzett győzelem rendkívül fontos volt csapatunk számára. A mai volt a 8. találkozó, hogy a Vasas veretlen, de fontos kiemelni, hogy ebből 7 alkalommal győztesen hagytuk el a pályát, ez pedig a pontgyűjtés miatt elengedhetetlen - főleg, hogy a második, jelenleg feljutó helyen álló Budaörs ma délután 4-0-ra megverte a Hali együttesét.

17 óra után üresen kongó stadionba futottak ki a csapatok, szurkolók nélküli lelátók előtt zajlott a bemelegítés - nem éppen meccshangulat... hiányzott a TÁBOR. A Vasas-drukkerek otthonaikban, munkahelyeiken vagy éppen útközben követhették nyomon az M4Sport élő közvetítésében, klubhonlapunk szöveges tudósítását olvasva a ma esti Szpari elleni bajnoki találkozót. A közösségi oldalakon és minden létező platformon csapatunk mellett állnak az angyalföldi szurkolók, a stáb és a játékosok ezzel a tudattal, a 12. játékos erejével készültek a Nyíregyháza ellen.

A két gárda 33. alkalommal találkozott egymással, utoljára a 2019/20-as bajnoki idényben csaptunk össze a szabolcsi ellenféllel, akkor az Illovszky-stadionban - 4-1-es győzelem után - itthon tartottuk a 3 pontot. A Nyíregyháza Spartacus FC az elmúlt fordulóban 2-0-ra kapott ki a Szegedtől, mi viszont győzni tudtunk Dorogon, s bár a korábbi találkozókhoz hasonlóan sérülések, pozitív tesztek és a COVID-protokoll szerinti elhúzódó visszatérések miatt sajnálatosan ezúttal is számos játékosunkat nélkülöztük a mai mérkőzésen, az elmúlt időszakot tekintve mégis elmondható, hogy ellenfelünknél jobb formában vártuk a mai összecsapást.

Csapatunk hagyományos piros-kék-piros szettben, a Jova - Terbe, Szilágyi, Otigba, Silye - Hidi M - Kovács M., Pátkai - Radó, Feczesin (C), Balajti kezdővel indított, a cserepadunkon Rados, Kalmár, Vernes, Köböl, Szatmári, Szedlár, Ujvárosi, Pekár, Tóth B., és Kilyén ültek. A vendégek tiszta fehér szerelésben, a Fejér – Végső, Herczku, Papucsek (C), Jánvári – Magyar, Svedyuk, Szabó, Kártik, Györgyi – Torkos tizeneggyel álltak föl, cseréik között Fadgyas, Talián, Szokolai, Sztankó, Pataki, Kecskeméti, Hamed, Vasiljevic, Tóth Á. szerepeltek. 2 Celsius-fokos dermesztő hidegben a nyíregyházi csapat indította útjára a labdát.

Az első helyzet 3 perccel a kezdő sípszó elhangzása után alakult ki, Terbe beadását Feczesin fejelte 7 méterről kapura, de a vendégek hálóőre nagy bravúrral védett. A 4. minutumban Pátkai előtt adódott lehetőség, aki bal oldali szöglet után fejelt a rövid saroknál, ám a játékszer az oldalhálóban kötött ki. Silye is próbálkozott, a bal oldali 16-os sarkáról bombázott, de Fejér kiöklözte a labdát.

A 17. percben Terbe harcolt ki egy szögletet, Balajti jobb oldali beadását Otigba érte el fejjel, de veszélytelen maradt. 3 percre rá Silye végzett el szabadrúgást 28 méterről, ám a jobb sarok felé tartó labdát Fejér védeni tudta. Újabb lehetőség következett, Balajti beívelését Pátkai csúsztatta meg a rövid saroknál, a szabolcsi kapus csak öklözni tudott. 

A 30. percben Balajti szabadrúgását Pátkai a rövid saroknál megfejelte , de a labda centikkel a felső léc fölé szállt. A szünet előtt mindkét oldalon veszélyben volt a kapu: először Balajti beadását Kovács Milán fejelte középre, de Fejér résen volt és meg tudta fogni a labdát, ezt követően bal oldali szögletet végzett el a Nyíregyháza, Györgyi kapura csavarta a labdát, ami éppen csak elkerülte a hosszú oldali kapufát.

A gól nélküli első félidőt követően rögtön a második játékrészben megszereztük a vezetést: Kovács Milántól Radó kapott labdát, a beadásra Balajti érkezett nagyszerűen, majd a kapu bal sarkába fejelt (1-0).

Percekkel később ellenfelünk is próbálkozott, egy jobb oldali vendég-szöglet után Papucsek lőtt 16 méterről középről, de Jova védett. Az 59. percben, kapunktól 30 méterre szabadrúgáshoz jutott a vendég együttes, ám Feczesin kifejelte a labdát. Percekkel később újabb nyírségi szöglet: Györgyi beadását Papucsek fejelte rá, majd Jánvári még beleért a lövésbe, de Jova bravúrral hárított. Kovács Milán növelhette volna előnyünket 17 méteres, jobbösszekötő helyéről leadott lövését azonban Fejér a léc alól ütötte ki. A hosszabbításban mindkét kapu veszélyben forgott: Hamed lövését kapusunk bravúrral hárította, Vernes is nagyszerű labdát kapott, a félpályától - védőkkel a nyakában - egészen a kapusig vezette a játékszert, de lövése a hosszú sarok mellett ment el.

A találkozó részletes szöveges tudósítása ITT olvasható.


Merkantil Bank Liga - 18. forduló
Vasas FC - Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)

2020.11.25., szerda 18:00
Illovszky Rudolf Stadion
zártkapus mérkőzés
játékvezetők: 
Zierkelbach Péter (Vígh-Tarsonyi Gergő, Bornemissza Norbert)

Vasas FCJova - Terbe, Szilágyi, Otigba, Silye - Hidi M - Kovács M., Pátkai - Radó (Pekár, 86'), Feczesin (C) (Köböl, 89'), Balajti (Vernes, 70')
vezetőedző: Schindler Szabolcs

Nyíregyháza Spartacus FCFejér – Végső, Herczku, Papucsek (C), Jánvári – Magyar (Vasiljevic, 78'), Svedyuk, Szabó (Sztankó, 73'), Kártik (Pataki, 73'), Györgyi – Torkos (Hamed, 54')
vezetőedző: Gálhidi György

gólszerző: Balajti (47')

sárga lap: Kovács M. (64'), Kártik (73'), Papucsek (88')


Schindler Szabolcs vezetőedző értékelése a Nyíregyháza elleni mérkőzést követően:

- Nehéz mérkőzésre számítottunk, ez be is igazolódott. Az első félidőben adottak voltak a lehetőségeink, de nem tudtuk azokat gólokra váltani. A második játékrészben jól jöttünk ki, jól kezdtük a játékot, egy gyors gólnak köszönhetően pedig kicsit változott a kép. Lezárhattuk volna a mérkőzést, ez sajnos nem sikerült. A meccs összképét tekintve rászolgáltunk a három pontra, de a játékkal nem vagyok elégedett. A győzelemmel viszont igen, ami jelen helyzetben a legfontosabb. Szurkolóink nagyon hiányoznak a mérkőzésekről, sajnos ezt ma is megtapasztaltuk.

Balajti Ádám, a Szpari elleni gólszerző így látta a találkozót:

- Tudtuk, hogy milyen csapattal érkezik a Nyíregyháza, felkészültünk belőlük. Nagyon masszívan védekeztek, ezért nem is tudtunk annyi helyzetet kialakítani, mint amennyit szerettünk volna. A második félidő elején nagyon segített a gól a csapaton, nyilván rá szerettük volna rúgni a másodikat is, de nem sikerült, ez most egy ilyen mérkőzés volt. Nem mindig tudunk többgólós győzelmet aratni, de bízom benne, hogy azért mindenki boldog lesz akkor is, ha minden meccset ha egy góllal  is, de megnyerünk.


Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy aki ma este lemaradt a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában megrendezett Nyíregyháza elleni mérkőzésünkről, az felvételről visszanézheti az M4 Sport Médiaklikk felületén