Győzelem a Kaposvár ellen!

2020-11-01 19:00
Csapatunk Feczesin találatával 1-0-ra legyőzte a Kaposvári Rákóczi együttesét, a 3 ponttal újabb 2 helyet léptünk előre a tabellán.

A Merkantil Bank Liga 14. fordulóját rendezték ma délután, csapatunkhoz ezen a hétvégén a tavalyi élvonalból kiesett Kaposvári Rákóczi FC együttese érkezett.

A 17 órakor rajtoló összecsapáson szakmai stábunknak több játékost is nélkülöznie kellett: Kleisz Márk, Csató Martin, Otigba Kenneth és Birtalan Botond a mai találkozón nem voltak bevethetőek, ám sérüléséből visszatért Vernes Richárd és Balajti Ádám. Hiányzóinkról bővebben korábbi cikkünkben számoltunk be. Ellenfelünk is hasonló problémával küzdött a mérkőzést megelőzően: "Vasárnap újra utaznunk kell, ami egy kicsi monotonitást ad, de emellett is vannak gondjaink. Az alap probléma mellett játékosok is estek ki, ez pedig mindenképp nehezítő körülmény, de azon vagyunk, hogy ezt megoldjuk." - számolt be a Rákóczi hivatalos klubhonlapja.

Az elmúlt 3 fordulóban 9 pontot gyűjtöttünk a Szeged, a DEAC és az Ajka ellen, a Rákóczi viszont kikapott a Szegedtől, 1 pontot szerzett Gyirmóton, illetve legyőzte a Szolnokot. A mai Vasas - Kaposvár bajnoki mérkőzésen az alábbi összeállításban kezdtek a csapatok:

Vasas FC: Jova - Szivacski, Szilágyi, Viczián, Silye - Hidi M, Hinora, Pátkai - Radó, Feczesin (C), Vernes
cserék: Rados, Kalmár, Litauszki, Köböl, Szatmári, Kovács M., Szedlár, Terbe, Balajti, Pekár, Tóth B.
vezetőedző: Schindler Szabolcs

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics - Vachtler, Nagy J., Szakály (C), Varjas - Erdei, Szarka, Ur - Nagy T., Földi, Balázs
cserék: Bonnyai, Laky, Godzsajev-Telmán, Szabó, Bíró, Tratnyek, Andric, Szederkényi, Varjas László
vezetőedző: Várhidi Péter

A találkozó nagyjából 1000 kilátogató érdeklődő előtt egyperces gyászszünettel kezdődött. A mai napon legendáinkra és olyan egykori játékosainkra, vezetőinkre, szurkolótársainkra, szeretteinkre emlékeztünk, akik már csak az égi stadionok lelátóiról tekintenek le ránk.

A labdát a kaposvári együttes indította útjára, ellenfelünk fehér-zöld összeállításban, csapatunk a hagyományos piros-kék-piros garnitúrában lépett pályára. A Vasas - Kaposvár találkozón ezúttal is a Vasas Kubala Akadémia fiatal növendékei látták el a labdaszedői feladatokat.

Már a 3. percben előnyre tehettünk volna szert, Radó indította Silyét, ám az érkező Vernes a kapu fölé lőtt. Percekkel később jobb oldali szöglethez jutott a Kaposvár, de Feczesin a rövid saroknál mezőnybe fejelte a labdát. A 11. minutumban Szakály, 1 percre rá Vernes előtt adódott lehetőség, gól ekkor még nem született. 

A 16. percben Pátkai 18 méteres lövésébe beletette egy védő a lábát, majd a bal oldali szögletet Pátkai csúsztatta meg, ami a felső léc tetejéről pattant alapvonalon túlra. A 21. percben megszereztük a vezetést: Feczesin közelről a kapu bal oldalába fejelt (1-0).

A 28. percben a Kaposvár a jobb oldali 16-os sarkának előteréből végzett el szabadrúgást, amit kifejeltünk. A 33. minutumban Hinora előtt adódott lehetőség, 2 perccel később már Vernes növelhette volna az előnyt. Az első félidőben nem született több találat, egygólos vezetéssel mentünk az öltözőbe.

A második részben inkább mezőnyben zajlott a játék, mindkét csapat támadott. A kaposváriak előtt egy igazán nagy ziccer adódott, de azt Jova bravúrral védte, csapatunk azonban több alkalommal is növelhette volna az előnyünket. A helyzetek kimaradtak, a gólok számát nem gyarapítottuk, maradt a 3 perces hosszabbítás után is maradt az 1-0.

A Vasas - Kaposvár találkozó részletes szöveges közvetítése ide kattintva érhető el:

Vasas FC – Kaposvári Rákóczi FC

A Kaposvár elleni bajnoki mérkőzést a Vasas FC YouTube csatornája élőben közvetítette, az összecsapás az alábbi linken visszanézhető:

Vasas FC - Kaposvári Rákóczi FC

Merkantil Bank Liga - 14. forduló
Vasas FC - Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)

2020. november 1., vasárnap 17:00
Illovszky Rudolf Stadion
1079 néző

játékvezetők: Lovas László (Punyi Gyula, Kulman Tamás)

Vasas FC: Jova - Szivacski, Szilágyi, Viczián, Silye - Hidi M, Hinora, Pátkai - Radó (Balajti, 79'), Feczesin (C), Vernes (Pekár, 66')
vezetőedző: Schindler Szabolcs

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics - Vachtler (Bíró, 89'), Nagy J. (Andric, 78'), Szakály (C), Varjas - Erdei, Szarka, Ur - Nagy T., Földi, Balázs
vezetőedző: Várhidi Péter

gólszerzők: Feczesin (21')

sárga lap: Vernes (65'), Hidi M (65'), Ur (65'), Andric (85')

Schindler Szabolcs - vezetőedző, Vasas FC:

- Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mindkét együttes odatette magát. Rengeteg helyzetünk volt, ez a csapat erejét dicsérte, de sajnos ezen a napon nem sikerült egynél több gólt szerezni. A második félidő kissé hektikus volt, kockáztatott az ellenfél, volt is egy nagy lehetőségük, mi pedig nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Számunkra az a legfontosabb, hogy minden mérkőzésen begyűjtsük a három pontot. A tabellát nem szabad nézni, nagyon kiegyenlítettek a csapatok, nüanszok fognak dönteni, mint ma is. Nagyon szoros a mezőny, minden meccsen maximális koncentráció kell! Nem lehet hibázni, mert egy hiba is végzetes lehet. Megyünk előre ezen az úton, szerényen és alázatosan.

Feczesin Róbert - Vasas FC:

- Nagyon jó érzéseim vannak a meccsel kapcsolatban, a legfontosabb viszont az, hogy megszereztük a három pontot. Egy nagyon szerencsés gólt tudtam szerezni, nem is láttam a labdát, csak amikor fölém került. Viszont saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, ezen változtatnunk kell, mert ennyi ziccert nem hagyhatunk ki. Amikor lehetőség adódik, le kell zárni a találkozót.

Szurkolóinknak köszönjük, hogy a zord időjárás ellenére is az Illovszky-stadionból buzdították a csapatot!