Csákváron rajtol a tavaszi szezonunk

2021-01-29 16:16
A mérkőzés vasárnap 13 órakor zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, klubunk élőképes közvetítéssel és szöveges tudósítással készül.

Vasárnap 13 órakor csapatunk az Aqvital FC Csákvár vendégeként kezdi meg a 2021-es szereplését. Ellenfelünk mutatója csalóka, hiszen annak ellenére, hogy a tabella utolsó előtti, 19. helyén teleltek, erősebb gárdáról beszélhetünk, mint azt a pillanatnyi helyezés mutatja. A csákváriak 4. helyen zártak a tavalyi, csonka bajnokságban, az idei szezonban azonban - a Vasashoz hasonlóan - őket sem kímélte a koronavírus-járvány. Ennek ellenére az utolsó 5 mérkőzésükön csak 1 vereséget szenvedtek (Siófok - Csákvár: 2-1), miközben 3 alkalommal döntetlennel zárultak a meccseik (Csákvár - DVSC: 1-1; Csákvár - Szolnok: 2-2; Szeged - Csákvár: 0-0), a Gyirmótot viszont hazai környezetben 2-1-re legyőzték.

A vasárnapi bajnoki rajt előtt vezetőedzőnk, Schindler Szabolcs összegezte gondolatait:

- A Csákvár az elsők között volt, akiket elért a vírus, ami az egész őszi teljesítményükre rányomta a bélyegét, így a kép nem reális. A keretük erős, biztos vagyok benne, hogy a bajnokság végén nem lesznek kieső helyen. A csapatot jól ismerem, mint ahogyan Visinka Ede vezetőedzőt is. Számunkra az az elsődleges, hogy kik az egészséges és bevethető játékosok, mert az adott mérkőzésre mindig a rendelkezésre álló labdarúgókból kell összeállítanunk a legerősebb keretet. A felkészülési időszak rövid volt, kevés meccsel, de az utolsó találkozót leszámítva elégedett voltam a teljesítménnyel, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a bajnoki mérkőzéseknek egészen más a ritmusuk. Nagyon kiegyenlített a mezőny, nincs kiugró csapat, minden találkozóra fókuszálnunk kell, mindig száz százalékot kell kiadnunk magunkból, mert minden meccsen győzni szeretnénk!

Az őszi szezonban sikerült is a győzelem, a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában 2:1-re győztük le a Csákvár együttesét. Augusztus elején - az Illovszky Rudolf Stadionban, 2100 szurkoló előtt - Szatmári Lóránd és Balajti Ádám találatával tartottuk itthon a három pontot. Csapatunk akkor a Jova – Terbe, Litauszki, Tóth, Silye – Hidi M, Szatmári (Hinora, 79'), Pekár – Birtalan (Vernes, 75'), Balajti, Radó (Szedlár, 87') összeállításban szerepelt, míg ellenfelünk a Markek – Mészáros, Albert, Koch, László (Baracskai, 67') – Nándor (Kocsis, 64'), Vukaszovics – Mim, Madarász, Sejben – Daru (Ganbayar, 73') kerettel játszott.

Az 1947-ben Csákvári Torna Klub néven alakult együttes ugyan 1989-ben a labdarúgó Szabad Föld-kupa döntőjéig menetelt, ám klubtörténelmet mégis 2011-ben írtak: Fejér megyében egyedülálló módon, pontveszteség nélkül nyerték meg a megyei I. osztályú bajnokságot, majd aranyérmet szereztek az NB III-ban is, az akkor még Bognár György vezetőedző dirigálta alakulat pedig 2014 tavaszán óriási fölénnyel jutott az NB II-be. A csapat jelenlegi vezetőedzője a pro-licence-szel rendelkező Visinka Ede, aki korábban a Puskás Akadémia II. csapatát az NB III. Nyugati csoportjának harmadik helyére vezette, de a vajdaságból származó tréner dolgozott edzőként a kecskeméti utánpótlásban és a DVTK szakmai stábjában is. A vezetőedző munkáját Berndt András pályaedző, Bíró Szabolcs kapusedző és Papp Róbert erőnléti edző segítik. Az Aqvital FC Csákvár az idei tabella 19. helyén szerepel, 21 mérkőzés alatt 4 győzelmet szereztek, 7 meccsük zárult döntetlennel, 10 találkozón viszont vereséget szenvedtek, összesen 19 pontot gyűjtöttek.

Január elején a csákvári klub keretéből távozott Papp Milán és Vukasovics Marko. Csatlakozott ellenfelünkhöz a Vasas korábbi játékosa, Vaskó Tamás (aki az elmúlt fél évet a harmadosztályú Eger SE csapatánál töltötte), a 23 éves - Debrecenben nevelkedett, majd az elmúlt öt évet Nyíregyházán töltő - Kártik Bálint, az újpesti nevelésű ballábas (Kisvárdáról érkező) Baranyai Ádám, illetve Csató Martin, aki kölcsönben Csákváron tölti a tavaszi szezont. A nyáron keresztszalag-szakadással műtött Tányéros Ádám és az ősszel talpcsont-törést szenvedett Magyar Zsolt is felépültek, a felkészülést már a csapattal együtt végezték.

Ellenfelünk három felkészülési találkozón lépett pályára januárban. Elsőként a Puskás Akadémia ellen - Vaskó találatával - 1:1-et játszottak, utána 5:1-re megverték a Szolnokot (gólszerzők: Kártik, Madarász, Sejben, Daru, Csató), majd a Vasas elleni főpróbán a Gyirmót FC Győr együttese ellen léptek pályára, ahol a gyirmótiak otthonában egygólos vereséget szenvedtek.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a 2021. január 31-én, vasárnap 13 órakor - zárt kapuk mögött - megrendezésre kerülő Aqvital FC Csákvár elleni bajnoki mérkőzést a Vasas FC YouTube csatornája közvetíti. A találkozó élőben, majd a mérkőzés után felvételről az alábbi linken tekinthető meg:

A mérkőzésről klubunk hivatalos honlapján online, részletes szöveges tudósítással jelentkezünk. Az online közvetítést ide kattintva érhetik el:

Aqvital FC Csákvár - Vasas FC