Vogyicska: Nehezebb mérkőzés lesz a Balmazújváros elleni

2017-10-19 14:58
Kedden újra a kezdőcsapatban kapott helyet bajnoki mérkőzésen Vogyicska Bálint. Fiatal középpályásunkat kérdeztük a Haladás elleni összecsapásról, valamint kitekintünk a Balmazújváros elleni szombati „hazai” bajnokira is.

Mennyire volt nehéz egy súlyos vereség után kezdőként pályára lépni?

– Nem volt könnyű, ez egyértelmű, de segített nekünk az a tudat, hogy gyors lehetőségünk van javítani. A mérkőzésen látszott azért, hogy még ott mocorog az a szombati meccs a fejekben, de vagyunk annyira profik, hogy háttérbe tudjuk szorítani azt a negatív élményt. Ezen persze a vezetés megszerzése is sokat segített. Nem volt egy szemet gyönyörködtető mérkőzés, bár többségében uraltuk a játékot, de kedden az volt a legfőbb célunk, hogy megszerezzük a három pontot. Kicsit megnyugodtak a lelkek, így jobban tudunk nekilendülni az előttünk álló mérkőzéseknek, mivel októberben még lesz három tétmeccsünk, vagyis egy hét alatt kell kiválóan teljesítenünk.

Hogyan értékeled a Haladás elleni mérkőzést, illetve a saját játékodat?

– Masszívan védekezett a Haladás, ügyelnünk kellett arra, nehogy kontrákat tudjanak kialakítani. Ez szerencsére nem sikerült nekik gyakran, a belső védőink a legtöbb esetben hozzátették a magukét, valamint Lubos is nagyokat alakított a kapuban. Ám annak örülök a leginkább, hogy bár nem az eredeti posztomon szerepeltem, mégis sokat voltam játékban. Alapvetően a védekezésben voltak feladataim, de szerencsére adódtak lehetőségeim a támadásépítésben is.

Említetted, hogy sűrű a programunk. Szombaton a Balmazújváros látogat hozzánk a Szusza stadionba. Mit vársz a meccstől?

– Nagyon hasonló mérkőzésre számítok szombaton, mint amilyen a Haladás elleni is volt, de talán még nehezbb dolgunk lesz. A Balmaz még nagyobb hangsúlyt fektet a biztos és masszív védekezésre, valamint az ebből indítandó gyors kontrákra. Látni lehet, hogy szoros mérkőzéseket játszik mindegyik élvonalbeli csapattal, apróságokon múlik egy-egy párharc kimenetele, jól felkészítik őket. Nem szabad félvállról venni a mérkőzést egy pillanatra sem, és koncentrálnunk kell az utolsó sípszóig. Amennyiben ez sikerül - és ebben bízom is -, akkor meglesz a győzelem.