Vida Máté térdműtéten esett át

2022-12-22 11:38
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Vida Máté elülső keresztszalagja elszakadt. Játékosunkkal műtétje után készítettünk interjút.

A sérülés egy szerencsétlen mozdulatnál, edzés közben keletkezett. Hogyan emlékszel vissza a pillanatra?

- Játék közben átugrottam egy lábat, hogy ne okozzak sérülést, de sajnos a landolásnál kifordult a térdem és elszakadt az elülső szalagom.

Innentől viszont felgyorsultak az események: a vizsgálatok után a diagnózis sajnos egyértelmű és lesújtó volt.

- A keddi napon pedig már át is estem a műtéten, ami az orvosok tájékoztatása szerint a korszerű technikának köszönhetően jól sikerült, így jó ütemben fog haladni a felépülésem.

Mi következik az előtted álló napokban, hetekben, hónapokban?

- A rehabilitációs program a legfontosabb, a feladatokat próbáljuk tökéletes hatékonysággal felépíteni és ütemezni. Az első szakaszban azt tudjuk meghatározni, hogy várhatóan hányadik hétben kezdhetek el futni vagy egyéb fejlesztő mozgásfajtákat végezni. A csapatedzésekhez való csatlakozás ideje ennek az első szakasznak a fejlődési ütemétől függ, ezért azt nem lehet pontosan megjósolni.

Az már most biztosan tudható, hogy több hónapot fog igénybe venni a felépülésed.

- Nagyjából fél éves kihagyás vár rám az előzetes becslések szerint. Tegnap elhagyhattam a kórházat és otthoni környezetben kezdhetem a rehabilitációt.

A folyamat - sajnos - ismerős számodra, hiszen egyszer már átestél ilyen sérülésen, viszont talán éppen emiatt tudod, hogy mi az, ami vár rád a következő hónapokban.

- Két éve a másik lábammal ugyanilyen sérülést szenvedtem, nem egyszerű ilyenkor pozitívnak maradni, de csak előre tekintek és teljes mértékben a visszatérésre fókuszálok.

Máténak gyors és teljes felépülést, visszatérést kívánunk!