Vasas gyufa, te csodás!

"Coca-Cola Pierre, Coca-Cola!"
Hát igen, a Megáll az idő kultikus film, kitörölhetetlen jelenetekkel, szenvedélyes képsorokkal. Itt hangzik el a fenti mondat, lelkesen egy házibuli félhomályában, enyhén megrészegülve a fekete italtól. 

Amerika büszkesége 1960-ban került a magyar üzletekbe, abban az évben, amikor a Vasas-szurkolók ezen kívül is kaptak ajándékot. Nem is egyet. Pedig még csak a nyár közepén jártunk, messze volt a karácsony, ám az a néhány ezer angyalföldi, aki a nagy melegben HÉV-vel kidöcögött Csepelre, ámult és bámult, ahogy meglátta kedvenc csapatát bemelegítés közben. Mert az akkor harmincnyolc és fél esztendős Illovszky Rudolf, az ifjú szakvezető merész húzásra szánta el magát. A kezdőcsapatba állította a huszonegy esztendős Szentmihályi Antalt, a tizenkilenc éves Mészöly Kálmánt és a mindössze a tizennyolcadikat taposó Farkas Jancsit. És, ha ehhez hozzávesszük, hogy Ihász Kálmán és Kékesi Mihály is még jóval a huszadik év alatt volt, kijelenthetjük, hogy alaposan megfiatalított Vasas vágott neki a szezonnak 1960. július 31-én. 

Abban az évben, még három forintért lehetett kenyeret és tejet venni, karácsonyi ajándék gyanánt pedig a Vas- és Edénybolt Vállalat kínálta portékáját: magyaros mintájú vázát, bögrét, köcsögöt, s talán külön kérésre fáradt vasöntőmunkást is. A fáradtság egyébként július utolsó napján a Vasas labdarúgóira is jellemző volt, merthogy meglehetősen visszafogott teljesítménnyel rukkoltak ki a fiúk. Talán a nagy meleg, talán az ifjú legények lámpaláza tette, de a „szigetvárosi” nyitány nem azt az élményt adta, amire a XIII. kerületben vártak. Kínkeserves iksz lett a vége, és az a tizenötezer ember, aki végignézte a meccset, úgy indulhatott haza, hogy bárcsak inkább strandra mentem volna. 

Amúgy is volt miért bosszankodni akkoriban, már ami a futballt illeti, merthogy néhány héttel korábban a magyar válogatott a legendás Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi csatársorral a soraiban vért izzadva ért el döntetlent a Népstadion nyolcvanötezer nézője előtt, az akkor még igencsak tucatcsapatnak számító skótok ellen, akik olyannyira meglepték a kissé nagyképű magyarokat, hogy a második félidőben már három-egyre vezettek. Az más kérdés, hogy a harmadik találatuknál Young, a center több méteres lesről startolt és úgy vette be Grosics Gyula hálóját. Baróti Lajos csapata a végén – szó szerint a végén, a kilencvenedik percben – Tichy bombagóljával egyenlített, mivel korábban Göröcs Titi is feliratkozott a góllövők közé.

Döntetlen itthon a skótokkal?
Ki látott már ilyet?

Aztán elkezdődött a bajnokság és az ifjú Illovszky-mester által dirigált Vasas a csepeli kocogás után gyorsabb tempóra váltott. Augusztus 7-én a Népstadion hatvanezer nézője előtt négy-kettőre megverte az MTK-t, majd jött egy szegedi döntetlen és szeptember 18-án – a Népstadionban – az Újpest elleni rangadó. 
Mindenki nagy meccset várt. 
A liláknak bombaerős csapatuk volt, a Vasas pedig egyre inkább magára talált. Elsősorban Machos Ferenc zseniális futballjának köszönhetően.  A klasszis csatár – akiről sokan úgy vélekednek, hogy ő minden idők talán legjobb Vasas-futballistája – 1960-ban igazolt Angyalföldre, azt követően, hogy a gólvágó, a közönségkedvenc Szilágyi I Gyula befejezte a futballt és a Népszabadság Sportrovatában kapott munkát.
Addig csinálta – aztán már kritizálta.
A népszerű Sziszi kritikáját, írásait mindenki elfogadta, mert hiteles embertől jött. Jellemző a hórihorgas center megítélésére, hogy 1961-ben ő lehetett a dublőre a Két félidő a pokolban című magyar filmdrámában Sinkovics Imrének.
Halhatatlanok, ha találkoznak…

Sziszi már nem volt, Machos pedig megsérült. Ez a mondat már az Újpest-Vasas rangadóra vonatkozik, amelyen a piros-kékek hiába vezettek kettő-nullra, a lilák a második félidőben hármat rúgtak, igaz akkor Machos már nem volt, harcképtelenné vált, cserélni pedig akkor még nem lehetett. A Vasast nem törte meg a vereség, a folytatásban mondhatni meggyőző futballt mutatott be a csapat, igaz a Fraditól ötvenezer néző előtt kikapott egy-nullra a stadionban, aztán megverte kettő-egyre a Honvédot Machos két góljával, ám akkor még senki sem beszélt úgy a piros-kékekről, mint a bajnoki cím első számú várományosa. És talán ugyanígy lehettek az emberek a Beatles nevű zenekarral is, amely abban az esztendőben adta ki első kislemezét, és talán senki nem  hihette volna, hogy micsoda szédítő, a könnyűzenét, sőt a zenei kultúrát alapjaiban megváltoztató diadalút kezdődik.
Maga a mámor, három gitárra és dobra hangszerelve.

Aztán átléptünk 1961-be, abba az esztendőbe, amikor megjelent a boltokban a hálózati áramról feltölthető tranzisztoros rádió, s nem sokkal később a Munkácsy televízió. Az volt az az esztendő, amikor a háziasszonyok kedvenc színe is a piros-kék lett, ugyanis az Ultra elnevezésű mosogatópor zacskójának kék papírján egy feltűnően csinos, piros főkötős asszonyság vigyorgott. Akkoriban még ismeretlen fogalom volt a frizsider és a porszívó, akárcsak az elektromos kávédaráló. Így aztán az eszpresszókban hörpinthették fel napi betevőjüket a koromfekete csodaital rajongói, három forintért. És abban az évben történt, hogy Jurij Gagarin megkerülte a Földet.

De a Vasas szurkolóira is földöntúli élmény várt hamarosan. A csapat debreceni döntetlennel kezdte az évet, majd a zsúfolásig telt Fáy utcai stadionban huszonötezer néző előtt gól nélküli döntetlent játszott a Honvéddal. S ugyanezt tette később a Ferencvárossal szemben is, ám jött három győzelem, majd egy meglepetés-vereség Tatabányán, de a lendület nem tört meg, sőt, kitartott egészen a szezon végéig. Három fordulóval a vége előtt helyrekerültek a csepeli élmények is, tudniillik a vasgyári csapat ezúttal nagyon is kellemes ellenfélnek bizonyult. A hat-nullás vereség a vendégekre volt hízelgő a Fáy utcában, a zseniális Machos négy gólt rámolt be nekik. Aztán a fiúk elmentek Pécsre, ahol húszezer néző előtt valami hihetetlenül drámai találkozón három-kettőre nyertek, Mészöly Kálmán ragyogó fejesgólt szerzett és ugyanabban a fordulóban a nagy rivális Újpest szintén húszezer néző előtt négy-kettőre kikapott Szegeden.

Másnap érdemes volt újságot venni, ilyen-olyan lapot vásárolni Angyalföldön.
„A Vasas a bajnok!”  Ezt olvasta a drukker. 
Aztán elolvasta még egyszer, aztán még egyszer, és a könnyeit törölte, vagy épp hangosan kiabált. 
Mámorító pillanatok voltak azok, az ötvenhetes félidényes bajnoki cím után tulajdonképpen ez volt az első teljes szezonban aratott, tökéletes siker. Ez volt az első olyan Vasas bajnoki cím, amelyre nem legyinthettek az ellendrukkerek, mondván, ez nem az igazi.

Ez most nagyon is igazi volt! Június 25-ét írtunk, amikor a piros-kék fiúk kikocogtak a Fáy utcai stadion gyepére, mellettük a megszeppent dorogiak, megannyi csokor virággal a kézben – ez járt, ez dukált a bajnoknak. Akkor még nem sorfalat álltak, még nem volt ebből vita, üzengetés: a Bányászok virággal fejezték ki elismerésüket, tiszteletüket.
A Vasas immár biztos aranyérmesként tízezer extázis-közeli állapotban lévő szurkolója előtt kettő-nullra nyert, naná, hogy Machos Ferenc két góljával! Így négy ponttal előzte meg a második helyezett Újpestet és hattal a harmadik MTK-t. 
Ez volt Illovszky Rudolf edzőként elért első bajnoki aranya.
Fiatal csapattal, helyenként látványos futballal. A csapat átlagéletkora 23.9 volt. 

Az angyalföldi klub abban az évben ünnepelte ötvenedik születésnapját. Ez a siker méltó volt a jubileumhoz. S, hogy még emlékezetesebbé váljon ez a ragyogó diadal, egyre több trafikban, üzletben árultak úgynevezett családi gyufát, a borítóján pedig ott virított hatalmas betűkkel, hogy „NB I, 1960–1961”, alatta „Bp. Vasas”, no meg az a gyönyörű, semmihez nem fogható címer. S aki vett ilyet, talán évekig őrizte a vitrinben, mint valami különleges ereklyét, s ha kérdezték tőle, komám mi ez?
Flegmán csak azt mondta: Vasas gyufa, te csodás!