Vasas-szerelem szurkolói szemmel

Köteles Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Aggtelek mellett lakik, szinte minden Vasas-mérkőzésre elutazik családjával és a helyszínen buzdítja a kedvenceit. Adódik a kérdés, borsodiként miért éppen a Vasas?

- A bátyám három évvel idősebb tőlem, állítólag hamarabb ejtettük ki a szánkon, hogy "Vasas", mint "anya" vagy "apa". Gyermekkoromban, ha kikapott a Vasas sírtunk és nem ettünk, de ha nyert, bizony ünnepeltünk! Sokan kérdezték tőlem, miért nem a Diósgyőrnek szurkolok!? A válasz egyszerű: a Vasas egy életérzés! Ha tehetjük, minden meccsen ott vagyunk. Általában kocsival vagy vonattal szoktunk felmenni Budapestre, ahol találkozunk a többi szurkolóval. Amikor - ritkán - otthonról nézzük a meccset, szerencsére a feleségem tudja, milyen vagyok, hogyan kezeljen. Volt olyan alkalom, amikor munkából hazaért, látta, hogy a fiammal együtt nézzük a mérkőzést és már ment is ki a szobából... Tudja, ha nyer a csapat, akkor bármit megtehet velem, a csillagos eget is lehozom neki (nevet). Ha vereséget szenvedünk, hozzám se lehet szólni! A Vasas az életem a család után. Nem iszom és nem dohányzom, nekem a Vasas a szenvedélyem. Tavaly a 60. születésnapomra megkaptam az első félidei kezdőrúgást a Budafok elleni meccsen az Illovszky Rudolf Stadion gyepén, leírhatatlan érzés volt... Elmondhatom magamról, hogy ”játszottam” a Vasas pályáján!

Veres Gyuri elkötelezett híve a piros-kék színeknek, a Vasas Szurkolói Klub tagja, jelenleg a Vasas Jégcentrumban dolgozik, így szó szerint az egész életét áthatja a piros-kék klub szenvedélye.

- Nagybátyám, édesapám testvére és keresztanyám férje mind nagy Vasas-szurkolók voltak, mindig kivittek a mérkőzésekre a Fáy utcába, így nem volt nehéz Vasas-drukkernek lenni. 1966-ban, hat évesen élmény volt a veretlen csapatot testközelből látni. A Városligetben kaptam egy olyan tükröt, amelynek a másik oldalán a csapatfotó látható! Nagyon sok akkori osztálytársammal töltöttük együtt a hétköznapokat, délutánokat a Vasas-pályán, néztük az edzéseket. Amikor lehetőség volt rá, a hátsó füves pályán mi is játszottunk. A Vasas iránti szeretetünk átragadt a többi sportágra is: folyamatosan figyelemmel követtük a Sterbinszky Amália fémjelezte kézilabdacsapatot, a vízilabdásokat is, melyben többek között Faragó Tamás és Csapó Gábor is játszott. Ahova lehetett, a baráti társaságokkal utazgattunk külföldre, meccsekre. A nyaralásokat együtt töltöttük és nem csak mérkőzésekre jártunk, hanem azon kívül is összejártunk. A hazai meccseken többnyire a stadionban találkoztunk, de volt olyan is, amikor Kispestre mentünk, akkor a Béke téren 150-200-an találkoztunk és együtt mentünk tovább. Volt, hogy a városban is találkoztunk az Astoriánál, így egy nagy létszámú, jó hangulatú csoport indult útnak a meccsre. Örökké emlékezetes maradt az a legendás vonat, amellyel mindig Zalaegerszegre utaztunk le. Ugyancsak emlékezetes volt az 1986-os vízilabda KEK-döntő: a csapattal együtt utaztunk Bukarestbe, mert volt hely a repülőn, majd onnan busszal mentünk tovább Pitestibe. Megnyertük a finálét, visszahoztak minket Bukarestig, azonban a repülőre visszafelé sajnos már nem volt hely, így vonattal utaztunk haza. Amíg várakoztunk, odajött hozzánk egy hatalmas társaság. Rajtuk is piros-kék sál volt, kezükben hasonló színösszeállítású zászlót lengettek. Feltettem magamban a kérdést: "kik ezek?" Közelebb jöttek és gratuláltak. Kiderült, hogy a Steaua Bukarest szurkolói voltak, majd miután megtudták, hogy megvertük a Dinamo Bukarestet vízilabdában, gratuláltak nekünk és ölelgettek minket. Az életemet, a munkámat mindig úgy próbáltam irányítani, hogy a mérkőzésekre ki tudjak menni. Napjainkban a Vasas Jégcentrumban dolgozom, úgyhogy nem én léptem be a Vasashoz dolgozni, hanem ők értek utol engem (nevet). A Vasassal kelek és fekszem, mindig előre megnézem a programot, így számomra egyértelmű, hogy megnézzük a foci mellett a kézilabdázók és a röplabdázók meccseit is. A Vasas Szurkolói Klub tagjaként mindig figyelemmel követem az eseményeket, amiben tudok, segítek nekik. Nagyon jó érzés a klub tagjának lenni, hiszen ez a közösség remekül koordinálja és összefogja a folyamatokat.

Bujdosó Ágica női szemmel követi a Vasas szereplését. A klub iránti szerelme már egészen fiatalon megmutatkozott, ami azóta sem csillapodott, hűséges szurkolóként az egész országot be szokta utazni, hogy szeretett csapatát láthassa, nincs drukker, aki ne ismeré őt.

- Bár másokkal ellentétben sokáig nem jártam meccsekre, azonban úgy gondolom, a Vasas-szerelmet csak gyermekkorban lehet magunkba szívni. Nálam a Vasas és az Angyalföld ugyanazt jelenti, nem különválasztható. A csapat iránti szeretetem családi hagyományokra nyúlik vissza, hiszen apai nagynéném, Ágota első és utolsó klubja a Vasas volt. Kézilabdakapusként az olimpiai bronzérmes csapat tagja volt. Ha van valaki, akiről a klubhűséget lehet mintázni, az ő. Kislányként végtelenül büszke voltam rá, de csak titokban, hogy édesanyám ne lássa rajtam. Kiválóan röplabdáztam, szerettem volna kicsit felnőni az apai nagynénémhez, ám a sors más utat szánt nekem. Anyai nagyszüleim családi háza a pályával majdnem szemben volt a másik oldalon, míg le nem bontották. Vasárnaponként a kettős rangadókon a trafikban segítettem nagymamámnak. Özönlöttek a Vasas-szurkolók családostul, gyerekekkel vásárolni, mindannyiukon látszott a várakozással teli boldog arc. A meccsek előtt mindenünk elfogyott a trafikban, a szurkolók a gyerekekkel szinte mindent felvásároltak. Buzgón számoltam a Totó-szelvényeket a Vasas-drukkereknek, figyeltem a tippadókra és végtelen precizitással raktam ki előre papírtasakokba a cigarettákat a szurkolóknak. Hatalmas élmény volt az is, amikor Mészáros Bubu megsimogatta a fejemet a Fradi elleni meccsen. A jelenlegi életemet is minden nap áthatja az érzés, hiszen a pálya a mostani lakásom és a munkahelyem közé esik. Mehetnék más úton is, de hazafelé - Drága szeretett Rudi Bácsi szentélyét nézve - mindig a szívem visz, nem a lábam.  A mérkőzéseken mindig hordom a Vasas-medálomat, de mellette többféle Vasas-sálam is van. Életem meccse a 2016 őszén lejátszott Ferencváros ellen 2-2-re végződő rangadó volt, ezt a mérkőzést 30 év múlva is emlegetni fogom! Bár nem a Vasassal kelek, de azzal fekszem, hiszen az általam alapított első Vasas szurkolói csoportban mindig van munka este: 12 éve a szurkolótársaimat szolgálom, hittel és örök Vasas szerelemmel!

Sőtér Dávid 10 éves kora óta szurkol a Vasasnak, a Vasas Szurkolói Klub egyik alapító tagja, korábban pedig szurkolói vezető volt, így testközelből élhette át, mit jelent számára a klub iránti elköteleződés.

- Kárpátalján születettem, ahol gyermekkoromban csak két magyar televíziócsatornát tudunk nézni, az M1-et és a Duna TV-t. Ott azonban mutatták az aktuális magyar bajnokság fordulóit, én pedig szerettem a focit, így mindig néztem. A Vasasnak abban az időben olyan csapata volt - Sáfár Szabolccsal a kapuban, Mónos Tamással a védelemben, Váczi Zolival -, amely szép és eredményes játékot játszott. Amikor idősebb lettem, már Budapestre költöztünk, innentől kezdve egyenes út vezetett a Vasas pályára. Az első maradandó élményeket a Vasas-Ferencváros és a Vasas-Újpest meccsek jelentették, ezeket még a régi stadionban játszották, s mivel az egyik osztálytársam a Vasasban védett, hát be tudott vinni. Itt ismertem meg a baráti körömet és velük gyakorlatilag az egész országot bejártuk. Az első felejthetetlen élmény számomra egy Pécs elleni idegenbeli mérkőzés: zsúfolásig tömött busszal utaztunk le és így is jöttünk vissza, remek hangulatban. Amikor vége volt egy meccsnek, többnyire még aznap egyeztettük, hogyan megyünk a következőre: vonattal vagy busszal, még azt is meghatároztuk, hol találkozunk. Akadt olyan is, amikor nagyon korán mentünk a meccs helyszínére, hogy mindenképpen odaérjünk. Mivel nem mindig volt pénzünk vonatjegyre, még azt is beleszámítottuk, ha leszállítanának minket, akkor a következő két vonattal is leérjünk. Ahogy idősödtünk, lettek autóink is, ezáltal könnyebben meg tudtuk közelíteni a helyszíneket. Fiatalon a szabadidőm nagyrészét a Vasas töltötte ki. Előfordult, hogy vizsga vagy munka helyett is a meccset választottam, persze idővel változtak a prioritások. A Vasas számomra a fiatalságomat jelentette, körülötte forogtak a napjaim és itt találtam meg azt a közösséget, amelyért érdemes kiállni. A Vasas a második családom!