Válogatottjaink eredményes hetet hagytak maguk mögött

2017-09-06 10:50
Sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött a különböző válogatottakban szereplő játékosaink. Volt köztük gólszerző (Vida), tizenegyest kiharcoló (Ristevski), illetve a kapujuk előtt jeleskedő védőjátékos (James és Szivacski) is. Az összesített mérlegük öt győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

Az augusztus 26-i, Paks elleni győztes mérkőzésünk után öt játékosunk kerekedett fel, hogy a válogatottjaik edzőtáboraiban részt vegyenek a különböző selejtező, illetve barátságos mérkőzésekre való felkészülésben. Négy játékosunk pályára is lépett ebben az időszakban, akik fontos szerepet töltöttek be a mérkőzéseken.

Vida Máté és Szivacski Donát a magyar U21-es válogatott keretének volt tagja, amely először szeptember 2-án, szombaton, Paderbornban 2–1-es győzelmet aratott az Európa-bajnoki címvédő Németország ellen. A második magyar gólt - mint ismert -, Vida Máté szerezte egy pazarul kivitelezett szabadrúgásból. Azután a németek csak szépíteni tudtak, ezzel tehát győztes gólt szerzett kulcsemberünk. Szivacski Donátot Michael Boris szövetségi edző a második félidőre cserélte be.

Ezután következett a szeptember 5-i U21-es vb-selejtező első mérkőzése, amelyet Gyirmóton játszott a csapat Málta ellen. Vida Máté ezen a mérkőzésen is kezdő, és végig a pályán volt, így részese lehetett az utolsó percben kiharcolt 2–1-es győzelemnek.

Kire Ristevski hosszú ideje stabil kezdő a macedón válogatottban. Most sem történt ez másképpen, mivel mindkét vb-selejtezős mérkőzésen a kezdő tizenegy tagja volt. A szombaton, Haifában lejátszott Izrael elleni mérkőzésen védőnk gólt ért el, de a játékvezető egy megelőző szabálytalanság miatt nem adta meg a találatot. Azonban Macedónia így is bravúros 1–0-s győzelemmel fejezte be a mérkőzést. (Főképünkön egyébként a macedón öltöző öröme látható - Ristevskivel).

Szeptember 5-én, Strumicában - tehát hazai pályán - játszott rangadónak beillő mérkőzést Macedónia, Albánia ellen, amelyen játékosunk a 87. percben kiharcolt egy büntetőt, amit a macedónok értékesíteni is tudtak, így 1-1-es döntetlent harcoltak ki.

Manjrekar James a kanadai válogatottal játszott barátságos mérkőzést Jamaica ellen, ami visszavágónak bizonyult az idei Aranykupában történt, éppen Jamaica elleni negyeddöntős kiesés után. A juharleveles nemzeti tizenegy ugyanis 2–0-ára legyőzte a közép-amerikaiakat Torontóban, helyi idő szerint szombaton este megrendezett mérkőzésen, amelyen középpályásunk végig a pályán volt.

Ötödik játékosunk, Hangya Szilveszter pedig a magyar felnőtt válogatott keretének volt tagja a Lettország, illetve Portugália elleni mérkőzésen.

Gratulálunk játékosainknak a jó szerepléshez! Hajrá, Vasas!