Torghelle: Mondtam, hogy izomból megküldöm - videó

2019-10-21 13:22
Torghelle Sándor a Haladás elleni győztes mérkőzésünkön megszerezte első gólját csapatunkban.

Támadónkat a 80. percben 1-1-es állásnál cserélte be Szanyó Károly, majd a hosszabbításban egy 11-esből lőtt góllal eldöntötte a három pont sorsát.

- Jól éreztem magam a pályán, élveztem a játékot – kezdte Torghelle Sándor. – Úgy gondolom, meg tudtam tölteni tartalommal azt az időt, amit kaptam. Volt egy veszélyes lövésem is, amit a Haladás kapusa hatalmas bravúrral szedett ki a bal felső sarok elől, de ez a dolga…

Támadónk beszélt a 11-esről is.

- Több játékos is ki van jelölve a 11-esek elvégzésére. Király Boti és Szatmári Lóri már nem volt a pályán, Balajti Ádi, Birtalan Boti és én viszont igen. Amikor a játékvezető befújta, felvettem a labdát, leraktam a 11-es pontra és bevágtam.  Érdekesség, hogy a bemelegítésnél Kleisz Márknak mondtam, hogyha tizit fogok lőni, izomból megküldöm valamelyik oldalra. A meccs után odajött hozzám és mosolyogva mondta, hogy szavatartó ember vagyok. Örülök, hogy végül pozitívan jöttünk ki a mérkőzésből.

Torghelle Sándor gólja:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nézd meg Torghelle Sanyi gólját a Haladás ellen! 💪🔴🔵#hajravasas #vasasfc

Vasas FC Official (@vasasfc) által megosztott bejegyzés,