Talcahuano legendája

Gyakran álmodom veletek, Jancsi. Veled és a csapattal. Abban a középen piros, a két szélén kék, Vasas-címerrel díszített gyönyörű mezben vagytok és ott kocogtok előttem néhány méterre. A helyszín mindig a Népstadion, a réges-régi Népstadion szoborkertje, és én apámba kapaszkodva állok ott az irdatlan tömegben. Aprócska, elálló fülű, húsz kilós gyerek, aki látni akarja a világot és látni a nagy Vasast. Kultikus hely volt az – mintha odaengedtek volna bennünket a Led Zeppelin próbaterméhez és egészen közelről nézhettük volna, ahogy Robert Plant belekezd valamelyik nótába. És az a szép ezekben az álmokban Jancsi, hogy mi ott soha nem kapunk ki, sem a Fraditól, sem a Dózsától. Még szép! Itt van bennem, s persze azokban, akik átélték a kettős meccsek, vagy csak egy „szimpla” Vasas-Ferencváros rangadó hangulatát. Abban a szélfútta, cúgos - ám finom, friss ropogós virslit és életre szóló futballélményt áruló - arénában éreztük magunkat a legjobban. Visszajön Kalap, a frutti-árus, akitől először kaptam ilyen rágót, ott a Stadionban, és aki Vasas, Fradi, Dózsa meg Honvéd-zászlót árult, azt a kis háromszögletűt.
A csodák világa volt az, Jancsi!
Gyereknek, felnőttnek egyaránt. Futballország hősei ti voltatok, s persze az Illés, a Metro meg az Omega.
Láttam egy képet, a Vasas táborban készült.
A fotón boldog, mámoros drukkerek, s egyikük kezében egy "Farkas János" felirattal díszített gyönyörű zászló. Olyan büszkén tartja, mintha az lenne számára a legeslegértékesebb tárgy a világon. S talán tényleg az volt! Ma már szinte elképzelhetetlen mit jelentettél te és mit jelentett a Vasas a szurkolóinak. Mámort, extázist, dicsőséget, sikereket.
Földöntúli pillanatokat.
Tétmeccset játszani a Real Madriddal, az olasz Interrel, a Benficával, a Santossal. Bejárni a világot, de úgy, hogy mindenhol tisztelet és rajongás fogad.
S ez elsősorban neked szólt, Jancsi.
Neked, Mészöly Kálmánnak, Ihász Kálmánnak, Puskás Lajosnak, Berendy Pálnak.
A hatvanas évek világhírű Vasasának.
Egyszer elneveztek a franciák Monsieur Gólnak. Épp négyet rúgtál a francia válogatott hálójába, hogy néhány nappal később háromszor köszönj be az osztrákoknak. Feltartóztathatatlan voltál. 1966. nemcsak a Vasas, de a te életedben is a csúcsév. Gólkirályi cím itthon – az évszázad gólja Liverpoolban az Everton pályáján, a brazilok ellen. Ha élnél Jancsi, újra és újra megkérdezném tőled, mi történt veletek a folytatásban, a következő években, miért nem jöttek az újabb és újabb bajnoki címek, miért írta olykor szalagcímben a Népsport, hogy a Győr vagy a Salgótarján nyert a Fáy utcában. Pedig a csapat olykor megmutatta, hogy nem lett gyengébb, hogy bárkit legyőzhet a világon. ’67 februárja a Hexagonal-torna győzelme a klubtörténelem kiemelkedő sikere.
Talcahuanoban ma is emlékeznek rá.
A chilei Concecpion tartományban lévő településen egy esztendővel a tornagyőzelem után, ’68 március elsején lelkes futballrajongó helyiek megalapították a Club Deportivo Janos Farkas nevű klubot. Hihetetlen dolog volt ez, a szegény negyed lakói úgy gondolták, a magyar csatár nevét viselik a jövőben, piros-kékben lépnek pályára hétről hétre és büszkék Farkas Jánosra.
Mi pedig büszkék vagyunk rájuk.
A chilei melósokra, a futballozni szerető munkanélküliekre. Évtizedekkel később ez a csodálatos amatőr klub megtette azt a gesztust, magyar segítséggel, hogy a klubház falán bensőséges ünnepség keretében a néhai játékos arcképét ábrázoló réz domborművet avattak.
Talcahuano legendája immár örök.
Mint ahogy Pötyike, a feleséged is csak téged szeret. Ezt onnan tudom Jancsi, hogy beszélgettem vele, és soha, de soha nem érdekelte más férfi. Elmondta, hogy a fiatalon, 47 esztendősen bekövetkezett halálod után egy évig volt kórházban, és onnantól kezdve szinte csak az emlékeinek – Neked él.
Pótolhatatlan vagy, ezt mi is pontosan tudjuk.
A Vasas futballtörténelmének egyik kiemelkedő alakja, aki ma lennél 80 esztendős.
Játszhattál a világválogatottban, kerettagként ’62-ben, főszereplőként ’66-ban ott lehettél a világbajnokságon. Harmincháromszor húzhattad magadra a címeres mezt és pályafutásod során 290 élvonalbeli meccsen 169 gólt szereztél.
És micsoda gólok voltak azok, Jancsi!
Bajnoki címet eldöntő találat ’65-ben a Fradi ellen, azon a meccsen, amikor a barátodat, Albert Flórit kiállították. Rettegtek tőled a zöld-fehérek és rajongásig szeretett a piros-kék tábor.
Hiányzol, Jancsi – lassan negyven éve hiányzol.
Letolt sportszárú csatár, a klub halhatatlanja, Farkas Jancsi – a Vasas maga.