Szurkolói információk a Soroksár elleni mérkőzésre

2020-11-06 17:26
November 8-án, vasárnap 17:00 órakor a Soroksár SC együttesét fogadjuk az Illovszky Rudolf Stadionban a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában.

- COVID-RENDELKEZÉSEK

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy a Kormány - az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, azonban azóta további korlátozások léptek életbe.

2020. november 4-től rendkívüli jogrendet vezetett be a Kormány számos korlátozó - többek között sportrendezvényeket is érintő - intézkedésekkel a koronavírus járvány megfékezése érdekében. A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete alapján a 3. § kitér a sportrendezvényekre, mely szerint:

- a nézőterén a nézők
a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

- a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen
a) a páholyokban,
b) a sportrendezvény szünetében,
c) a sportrendezvény létesítményének területén, illetve
d) a sportrendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben

A kormányrendelet szerint a védelmi intézkedések betartásáról és az ahhoz szükséges feltételek biztosításáról a sportrendezvény szervezője, illetve a sportrendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni. Azt a személyt, aki a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem tartja meg a védelmi intézkedéseket, a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja. A fentiek szerinti kötelezettségek betartását a rendőrség ellenőrzi. Ha a rendőrség az ellenőrzés során a fentiekre vonatkozó kötelezettség megszegéséről szerez tudomást:
a) figyelmeztetést alkalmaz,
b) 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,
c) a sportrendezvény helyszíne esetében elrendeli, hogy a helyszínen legalább egy, de legfeljebb tíz sportrendezvényt nézők nélkül, zártkapus formában kell megtartani.
A rendőrség a jogkövetkezményt együtt is kiszabhatja, illetve a szankciók azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is kiszabhatók.


- PÉNZTÁR- ÉS KAPUNYITÁS

A mérkőzés napján – 2020. november 8-án, vasárnap – a helyszínen 15:00 órakor nyitnak a jegypénztárak.

Kapunyitás hazai és vendégszurkolók részére 15:30-tól lesz. 

A helyszínen készpénzes fizetés lehetséges, bankkártya használatára nincs mód.


- JEGY- ÉS BÉRLETÉRTÉKESÍTÉS

JEGYÉRTÉKESÍTÉS KORLÁTOZOTT SZÁMBAN

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a fenti kormányrendelet szerint - a korlátozások ideje alatt, visszavonásig - az Illovszky Rudolf Stadionban 1640 fő szurkolót tudunk fogadni, a használaton kívüli székeket tiltó jelzéssel láttuk el.

Bérlettel rendelkező drukkereink az eredetileg megváltott szektorban, a szabad ülőhelyeken - érkezési sorrendben, minden harmadik széken - tudnak helyet foglalni. Értelemszerűen ez azt jelenti, hogy bérleteseink minden mérkőzést a helyszínen tudnak megtekinteni, de nem minden esetben tudják az előre megváltott széküket igénybe venni, a járványügyi helyzetre való tekintettel megértésüket és együttműködésüket köszönjük.

fennmaradó 604 db jegy (404 db hazai és 200 db vendég ülőhely) az alábbi, szektoronkénti elosztásban áll szurkolóink rendelkezésére:

- A1: 30 db
- A2: 75 db

- B1: 73 db
- B2: kizárólag bérlettel rendelkező szurkolóknak
- B3: kizárólag bérlettel rendelkező szurkolóknak
- B4: kizárólag bérlettel rendelkező szurkolóknak
- B5: 10 db
- B6: 76 db

- C1: 69 db
- C2: 5 db
- C3: kizárólag bérlettel rendelkező szurkolóknak
- C4: 66 db

- vendégszektor: 200 db

Tájékoztatás a hazai szurkolók jegyértékesítéséről

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy zajlik az online jegyértékesítés a Magyar Labdarúgó Szövetség felületén, ezért érdemes online megvásárolni a belépőket. Szeretnénk felhívni drukkereink figyelmét, hogy online jegyértékesítés esetén - a belépők helyszíni megvásárlásánál - idén is kedvezőbb áron juthatnak hozzá a jegyekhez, illetve az előre megváltott belépőkkel a pénztáraknál esetleges várakozás is elkerülhető.

Szurkolóink online vásárlás esetén a https://meccsjegy.mlsz.hu oldalon és a kijelölt jegyirodákban is megválthatják jegyeiket, a vásárláshoz személyes adatok megadása nem szükséges. Internetes jegyvásárlás esetén kérjük drukkereinket, hogy a megvásárolt jegyeiket nyomtassák ki, a kinyomtatott jegyeket pedig hozzák magukkal a mérkőzésre. (A mérkőzésre való belépés feltétele a kinyomtatott jegyek bemutatása!)

A gyermekeknek szóló kedvezményes jegyeket internetes vásárlás alkalmával is megvásárolhatják, abban az esetben, ha a vásárlás alkalmával legalább egy felnőttjegyet is vesznek hozzá. 

Az Illovszky Rudolf Stadion családbarát A2 szektorához gyermekmegőrző tartozik, melyet kisgyermekekkel érkező szurkolóink térítésmentesen vehetnek igénybe.

Mozgáskorlátozott szurkolóink az A1 és VIP lelátókról tekinthetik meg a mérkőzést.

Megkérjük szurkolóinkat, hogy kedvezményes jegy vásárlása esetén az arra jogosító okmányokat tartsák maguknál, beléptetésnél a biztonsági szolgálat munkatársai ellenőrizhetik azokat!

Tájékoztatás a vendégszurkolók jegyértékesítéséről

A vendégszektorba interneten és a kijelölt irodákban lehet jegyet vásárolni. Amennyiben a vendégszurkolói jegyek nem kelnek el elővételben, a helyszínen – a mérkőzés napján – 15:00-kor nyitnak a vendégpénztárak.

Vendégszurkolók számára – helyszíni vásárlás esetén – a jegyárak a következők:
Felnőtt: 1500Ft
Diák/nyugdíjas: 1500Ft
Gyermek (6 év alatt): ingyenes

Vendégszurkolók számára – online vásárlás esetén – a jegyárak a következők:
Felnőtt: 1000Ft
Diák/nyugdíjas: 1000Ft
Gyermek (6 év alatt): ingyenes

Kérjük vendégszurkolóinkat, hogy a gyorsabb és zökkenőmentesebb beléptetés érdekében jegyeiket elővételben vásárolják meg!

Tájékoztatás a bérletértékesítésről

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a Vasas FC 2020/21-es szezonjára szóló éves bérletek a mérkőzés napján, 2020. november 8-án, vasárnap 15:00-18:30 között nyitva tartó A1-es, A2-es és A3-as - jegypénztárakban is megvásárolhatók. 

A bérletvásárláshoz szükséges információk az alábbi linken érhetőek el: BÉRLETÉRTÉKESÍTÉS

 

Nézd exkluzív páholyokból a Soroksár elleni bajnoki mérkőzést!

Az Illovszky Rudolf Stadion legfelső, exkluzív Sky szintjén kerültek kialakításra azok a Páholyok, melyekből kivételes élményt nyújt egy-egy Vasas-mérkőzés megtekintése. A magas komforttal, elegáns berendezéssel és üvegfalakkal felszerelt Lounge kiemelt elhelyezést biztosít, a fedett - ugyanakkor szabadtéri nézőtérrel ellátott páholyoknak, illetve a tökéletes panorámának köszönhetően vendégeink páratlan színvonalon, testközelből érezhetik a mérkőzések atmoszféráját. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ EXKLUZÍV PÁHOLYOKRÓL

Ünnepelj a stadionban - bérelj különtermet és nézzétek együtt a Soroksár elleni bajnoki mérkőzést!

Az Illovszky Rudolf Stadion a futballmérkőzések idején olyan baráti-, családi- vagy éppen üzleti találkozók színterévé válhat, ahol a találkozó lefújása után minden résztvevő vendég örök élménnyel térhet haza. 
Amellett, hogy hétről hétre kilátogatnak szurkolóink a Merkantil Bank Liga küzdelmeire és a mérkőzéseken szenvedélyüknek hódolnak, a szektorok és a lelátók mellett klubunk további lehetőségeket biztosít a felejthetetlen pillanatokhoz. 
Ünnepeljünk ikonikus angyalföldi helyszínen, igazi Vasas-miliőben, a piros-kék életérzéssel megtöltött Illovszky-szentélyben! Legyen családi alkalom, születés- vagy névnap, évforduló, lánykérés vagy éppen legénybúcsú, baráti összejövetel vagy üzleti találkozó, vendégeink exkluzív környezetben hódolhatnak a futball iránti szenvedélyüknek és építhetik üzleti kapcsolataikat, miközben a stadion gyepén a Vasas felnőtt csapata játszik. A stadion első emeletén, a Farkas-szektor A1 lelátóján található - óriási üvegfalakkal ellátott - különterem ideális rendezvénytér kisebb baráti társagok, családi összejövetelek vagy üzleti programok számára. TOVÁBBI RÉSZLETEK A TEREMBÉRLÉSRŐL

Légy Te az egyik főszereplő - kezdőrúgás az Illovszky Rudolf Stadionban!

A korábbi évek hagyományát követve idén is folytatódik a kezdőrúgás elvégzésének lehetősége, mely szurkolóink körében nagy népszerűségnek örvend. Vendégeink különböző kategóriákban vásárolhatják meg a csomagajánlatokat, de nem csupán saját részükre, hanem szeretteiknek, barátaiknak, üzletfeleiknek is beszerezhetik az örök élményt. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK A KEZDŐRÚGÁSOKRÓL

- MEGKÖZELÍTÉS, PARKOLÁS

Illovszky Rudolf Stadion: 1139 Budapest, Fáy utca 58.

Az Illovszky Rudolf Stadion Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön a Fáy utca – Béke út – Hajdú utca által határolt területen található, amely jól megközelíthető személyautóval és tömegközlekedési eszközökkel egyaránt.
A létesítménytől néhány percnyire található a 3-as metró Forgách utcai megállója, a Béke úton közlekedik a 14-es villamos, melynek Frangepán utcai megállója a létesítménytől kb. 50 m-re van. A Róbert Károly körúton közlekedő 1-es villamos Lehel úti megállója is percek alatt elérhető.

Személygépjárművel érkező hazai szurkolóink a Fáy utcai Sportcentrum fizető parkolójában, vagy a Hajdú utcai külső parkolóban parkolhatnak (mely hétvégén ingyenes). Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Hajdú utcai oldalon található füves területen tilos a parkolás, a szabály megszegése esetén közigazgatási bírság szabható ki!

A személygépkocsival érkező vendégszurkolókat kérjük, hogy a Béke út irányából közelítsék meg a Fáy utcát, ahol a rendőrség - a vendég beléptető kapu közelében - a Csizma utcában biztosít részükre parkolási lehetőséget. 

Mérkőzéssel kapcsolatos útlezárásokra vagy korlátozásra nem kell számítani, de kérjük a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, illetve kövessék a rendezők iránymutatásait! Kérjük, hogy tartsák be a vonatkozó pályarendszabályokat, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.


- BÜFÉ

A Soroksár elleni bajnoki mérkőzésen stadionbüfék üzemelnek. A büfé frissítő és forró italokkal, szendvicsekkel és az eddig megszokott gazdag kínálattal várja a szurkolókat.
A helyszínen kizárólag készpénzes fizetés lehetséges, bankkártya használatára nincs mód.


 - KÖZVETÍTÉS

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Soroksár elleni bajnoki mérkőzést a Vasas FC YouTube csatornája élőben fogja közvetíteni!

Vasas FC - Soroksár SC

Továbbá tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a vasárnap 17:00-kor órakor kezdődő Vasas FC – Soroksár SC bajnoki mérkőzésről a klub hivatalos honlapján online, részletes szöveges közvetítéssel jelentkezünk. Az online közvetítést ide kattintva érhetik el:

Vasas FC – Soroksár SC


- SZURKOLÓI DRAPÉRIÁK

Szurkolóinkat arra kérjük, hogy 2020.11.07-én, szombaton 12 óráig az info@vasasfc.hu oldalra küldjék el a mérkőzésre behozni kívánt molinók és drapériák fotóit, hogy klubunk biztonsági szakemberei engedélyezni tudják azokat!