Szombaton dupla program!

2021-07-15 18:00
Hétvégén a Kazincbarcika és a Debrecen csapataival játszunk.

A nyári felkészülés ötödik hetének végéhez értünk, szombaton két edzőmérkőzéssel zárjuk le a heti munkát. Délelőtt 11 órától a Merkantil Bank Ligától búcsúzó Kolorcity Kazincbarcika SC együttesét szurkolók előtt fogadjuk (2x45 perces félidőkkel) a Fáy utcai sportcentrum edzőpályáján, míg délután 17 órától a Telkiben edzőtáborozó DVSC ellen lépünk pályára (2x60 perces mérkőzésen), zárt kapuk mögött.

Délelőtti ellenfelünk a 2020/21-es bajnoki évad 38 mérkőzéséből mindösszesen 8 alkalommal tudta győztesen elhagyni a pályát, 9 meccsük döntetlennel zárult, 21-szer vereséget szenvedtek. Az összegyűjtött 33 pont csupán a 18. helyhez volt elegendő, így a Kazincbarcika kiesett a másodosztályból és idén az NB III-as sorozatban folytatja a küzdelmeket.
Nyáron edzőváltáson esett át a KBSC, a csapat vezetőedzője Varga Attila lett. A tréner munkáját a korábbi román válogatott labdarúgó, Sorin Cigan másodedzőként segíti, a kapusedzői feladatokat pedig változatlanul Botló Ádám látja el. "A klubvezetés és a vezetőedző közös célja, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC egy év harmadosztály után újra az NB2-ben szerepeljen." - olvasható a klub hivatalos honlapján.
A keret is erős változáson esett át. Távozott Kazincbarcikáról Farkas András, Oldal Tibor, Oltean Sergiu Adrián, Szemerédi Norbert és Kovác Alan. A Kaposvári Rákóczi FC csapatától Ur László, Dvorschák Gábor és Nagy János igazolt Kazincbarcikára, Romániából Kálmán Szilárd és Székely Krisztián érkezett, Engel Alex, Kristófi Sándor, Ádám Ferenc, Magyar Máté, Szemere Balázs, Süttő Attila és Fila Károly kis kitérő után visszatértek szombati ellenfelünkhöz, Vladul Stefan az NB III-as FC Dabastól jött el, Czár Máté Nyíregyházáról, Laczkó Milán Ceglédről, Schildkraut Krisztián a DVTK második csapatától, Megyeri Gábor a Dabas-Gyón FC-től, Keményffy Máté Putnokról, Márton András Tiszaújvárosból, Kovács Dávid Szentlőrincről, Talabér Attila pedig Monorról igazolt a KBSC csapatához. Kölcsönből tért vissza Tóth-Gábor Kristóf, Takács Tamás, Kovács Máté, Csősz Richárd, Kalmár Benedek, Auer Ákos, Korbély Kristóf, Tóth Borisz és Szűcs Kornél. Saját neveléssel is bővült ellenfelünk kerete: a tizenhat éves Lukács Gergő első profi szerződését írta alá.
A Kazincbarcika a nyári felkészülési időszak alatt 5-1-re megverte a Putnok FC együttesét, a Mezőkövesdtől viszont 3-0-ra, a Kisvárdától 3-1-re, a Nyíregyházától pedig szintén 3-1-re kaptak ki.

Délutáni ellenfelünk az első osztályban folytatja a 2021/22-es küzdelmeket, miután a mögöttünk álló szezonban kivívták az élvonalbeli szereplést. A nyári felkészülés alatt a Debrecen is több edőmérkőzést játszott: a Soroksárt 4-1-re győzték le, a Budafok ellen 3-1-re nyertek, a Tiszakécskét pedig szintén 3-1-re verték meg. 
A DVSC keretében több változás is történt a nyár folyamán: Dzsudzsák Balázzsal, Bódi Ádámmal, Ugrai Rolanddal és Kusnyír Erikkel hosszabbított a klub, Debrecenben folytatja pályafutását a 24 esztendős francia-kameruni kettős állampolgárságú Sylvain Deslandes (belső védő), David Babunski személyében 27 éves észak-macedón/spanyol kettős állampolgárságú támadó középpályást igazolt a DVSC, kölcsönből tért vissza és edzésen keresztszalag-szakadást szenvedett Kundrák Norbert, a Honvéd akadémiájáról Soltész Dominik érkezett, de a DVSC játékosa lett a szerb/magyar kettős állampolgárságú Marko Nikolics is, aki a Budafok együttesétől csatlakozott a Debrecen keretéhez. Távozók is akadnak: Kinyik Ákos még májusban köszönt el, Szatmári Csaba Diósgyőrben, Deczki Máté pedig a DEAC-nál folytatja pályafutását.