Rába, Rába, Rába, ráfáztatok máma…!

S valóban volt ilyen. Szó szerint és átvitt értelemben is. Az a legendás 5–0, 1985 márciusában, egy hideg tél végi napon. Ötezren dideregtek a Fáy utcai lelátón, az ETO kapuját Mészáros Bubu védte, aki életében talán először élte meg kudarcként a Vasas-gólokat. Az is igaz, hogy a Verebes József által korábban „csodacsapatként” működő Győr akkoriban már leszállóágban volt. De a csatársora így is irigylésre méltó volt: Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula, és bónuszként még Weimper István, a Paripa is helyet kapott.

Őket vertük 5–0-ra. Pecha Laci nagy meccse volt az, de a mi imádott Kiss Lacink is forró pillanatokat szerzett a vendégvédők számára a fagyos légkörben. Volt ennél fontosabb, emlékezetesebb meccsünk Kisalföld büszkeségével. Például 1966. november 20-án, amikor is a már bajnok angyalföldi csapat fogadta a győrieket, s a tét nem volt egyéb: a veretlenség megőrzése. S az ETO a 88. percben még 3–2-re vezetett, majd jött Farkas Jancsi, és megszerezte a harmadik gólt. A csapatét és a sajátját. A lefújást követően lehetett a pályára futni, Mészölyt, Ihászt, Puskást, Farkas Jancsit és a többieket vállra emelni.

Patinás párharc ez. Megannyi felejthetetlen pillanattal.

Mi ötvenhatszor, az ETO harminchétszer nyert, harmincegy döntetlen mellett. Ez az első osztályban történt. De mi sajnos (s ezt írhatom a négyszeres bajnok győriek nevében is…) a másodosztályban is találkoztunk. Hat angyalföldi, és öt ETO siker. Most megint téli hangulatban, tán még havazással is megspékelve fogadjuk őket, s akárcsak a régi, szép időben, újra ki-ki meccset játszunk velük. Bizony előfordult, hogy az ETO négyet gurított nekünk a Fáy utcában: 1963 szeptemberében, és 1967 májusában. Egyik fájdalmasabb volt, mint a másik. De 1961-ben hét góllal küldtük őket haza, tízezer boldog vasasos szurkolása mellett.

Most kiegyenlítettek az erőviszonyok, hétfői ellenfelünk az NB II-ben is légiósokkal telepakolt csapattal vitézkedik és vezeti a tabellát. Itt a lehetőség, hogy csökkentsük a hátrányukat velük szemben. Itt a lehetőség, hogy csapatunk megint ország-világ előtt, tévés meccsen bizonyítsa, hogy valóban az NB I felé halad – feltartóztathatatlanul. Szombathelyen fontos pontokat vesztettünk, ráadásul egy olyan csapat otthonában, amelynél a hírek szerint óriási a baj. S még az is előfordulhat, hogy a Hali nem kapja meg a rajtengedélyt tavaszra.

Ezért is kell, sőt kötelező begyűjteni a három pontot.

Ma már senki nem kiabálja a réges-régi rigmust: Rába, Rába, Rába, ráfáztatok máma.

Vagy valami ilyesmi.

De mi emlékszünk rá milyen volt, amikor téli hangulatban győztük le őket.

S most még csak nem is kötelező ötöt rúgni nekik.