Otigba: A következő cél az, hogy szerdán nyerjünk

2021-04-06 12:31
Otigba Kenneth a Szeged elleni találkozón győztes gólt fejelt, a DEAC előtt visszatérő játékosunkkal beszélgettünk.

Idén először léptél pályára az NB II-ben, milyen érzés volt visszatérni?
- Természetesen jó érzés volt, főleg egy hosszabb kihagyás után, hiszen nincs is annál rosszabb, mint mikor sérülten nézed a meccseket. Az, hogy játszani tudok, segíteni a csapatot, a legjobb dolog, ami történhet. Az élmezőnyt alkotó együttesek is jó eredményeket értek el vasárnap, ezért kifejezetten kellett ez a három pont a csapatnak. Mindent beleadtunk, hogy nyerjünk Szegeden, örültünk is a győzelemnek, de ünneplésről szó sincs, lefújás után már a következő célra koncentráltunk, hogy szerdán nyerni tudjunk Debrecenben.

A 2020/21-es bajnokságban eddig két gólt szereztél, mindkét találat győzelmet ért.
- Az én feladatom elsősorban a jó és szervezett védekezés, számomra kiemelt fontossággal bír, hogy ne kapjunk találatot. Az csak extra, ha gólt tudok szerezni, ráadásul úgy, hogy az győzelmet érjen. Játék közben érezni lehetett, hogy a Szeged elleni mérkőzés egy kiélezett, igazán nagy helyzetek nélküli, egygólos meccs. A vezetés megszerzése után az előnyt meg kellett tartanunk, ekkor a védekezésre még nagyobb feladat hárult, hiszen kötelező volt elhoznunk a 3 pontot Szegedről.

A meccs egészét tekintve megérdemelten szereztétek meg a győzelmet?
- Nem sikerült teljesen nyomás alatt tartani az ellenfelünket, a mérkőzésnek voltak olyan periodusai, amikor nem tudtuk a Szegedre erőltetni a játékunkat. Ennek ellenére az a véleményem, hogy összességében jobbak voltunk, többet birtokoltuk a labdát, többször kerültünk helyzetbe, még ha nem is volt olyan hatékony a helyzetkihasználásunk, de a három pont egyértelműen megérdemelt volt. A másodosztály nem a szép játékról szól, hanem inkább arról, hogyan tudjuk az ilyen és az ehhez hasonló ki-ki meccseket megnyerni, végig koncentrálva akár az utolsó pillanatokban is gólt szerezni. Ahhoz, hogy a célunkat elérjük, azaz feljussunk, olyan mérkőzések is kellenek, ahol annak ellenére, hogy nem élvezhető a játék, mégis meg tudjuk nyerni a meccseinket. Fel kell venni a versenyt, alkalmazkodni kell, nincs mese. Annak örülök, hogy ez Szegeden sem jelentett gondot, meg tudtuk oldani a feladatot, harcoltunk és győztünk. Elsősorban az eredmény a lényeg, ilyen szempontból pedig 100%-ban sikerült teljesíteni a kitűzött célt.

Sok a hiányzó játékos, de a szolnoki és a gyirmóti meccs után újra sikerült három pontot szerezni. Ilyenkor mennyire érezhető a nyomás csapaton belül?
- A legnagyobb elvárást egy játékos mindig saját magával szemben kell felállítsa. Jó játékosaink vannak, mindenki magasra teszi a lécet. Mindig a legjobbat próbáljuk nyújtani, ez érezhető minden területen: edzésen, meccs előtt a bemelegítésnél, koncentrációban. Hozzáállásban nincs probléma, erős a küzdőszellem, ezért is tudtuk megnyerni a Szeged elleni meccset is. Természetesen tudjuk, hogy több alapemberünk hiányzik, de a meccsen már nem azzal foglalkozunk, hogy kik nem léphettek pályára, hanem azzal, hogy akik játszanak, azok helyt tudjanak állni. Akik az adott 90 percben a keretben vannak, azokkal a játékosokkal lehet számolni, meccsen csak ez a fontos, minden mást ki kell zárni. Utána majd lehet megint azon dolgozni, hogy ki mikor épül fel, ki mikorra térhet vissza.

Miben kell előre lépni a DEAC ellen, és mit vársz a mérkőzéstől?
- A hibákat elemeztük, a megvalósított elemeket pedig megtartjuk és még egy lapáttal ráteszünk. Többször kell helyzetbe hoznunk a gólerős játékosainkat, a játékstílusunkat pedig rá kell erőltetni a Debrecenre. Jó a csapategység, mindenki keményen dolgozik. Hiba minden meccsen előfordulhat, mert a tempó, az ellenfél, a játék is mindig más, a lényeg inkább az, hogy ezeket minél minimálisabbra csökkentsük, illetve mindig kevesebbet hibázzunk, mint az ellenfelünk. Az eredmény a legfontosabb, és ha a győzelem szép játékkal párosul, akkor kiemelten örülünk, a foci erről szól.

Ősszel 4-1-re nyert a csapat a DEAC ellen, de akkor még nem tudtál pályára lépni. Hogy emlékszel vissza arra a meccsre?
- Nem játszottam azon a találkozón, de néztem a mérkőzést. Mindig örülök, ha a csapat több góllal tud nyerni, főleg ilyenkor, amikor több meccs van egymás után, hiszen nem mindegy, hogy az utolsó 20 perc háromgólos előnyben, vagy éppen egygólos vezetéssel, vagy esetleg feszült 0-0-s helyzetben telik. Fontos, hogy ha el tudunk dönteni egy meccset, akkor azt minél hamarabb tegyük meg, mert abból csak profitálni tudunk. 

A DEAC utolsó helyen áll a tabellán, ők kapták eddig a legtöbb gólt a bajnokságban. Lehet arra számítani, hogy megint kinyílik ellenük a gólzsák? Számíthatunk veszélyes Otigba-fejesekre Debrecenben is?
- A legfontosabb a három pont, de természetesen, ha van rá lehetőség, akkor rúgjunk minél több gólt, mellette legyünk szervezettek, de feladat az is, hogy a saját játékrendszerünket jól tudjuk alkalmazni. Meglátjuk, erre hogy fog reagálni a DEAC. Elsődleges feladatom a védekezés, de természetesen, ha van szöglet vagy szabadrúgás, akkor ott is mindent megteszek, hogy veszélyeztessem a kaput és eredményes legyek.