Nagy Miklós: Az NB I-ben kell maradnunk, ott, ahol a helyünk van

Vágjunk a közepébe: benn marad a Vasas?

Töretlenül bízom benne! Reggeltől estig, sőt „nulla huszonnégyben” ezen dolgozunk.

Mi ad okot a bizakodásra?

Ki reménykedjen a kiesés elkerülésében, ha nem én?! Igaz, ha a realitást nézzük, kifejezetten nehéz feladat előtt állunk. Hiszen kizárólag magyar játékosokban gondolkodunk, miközben nem tartozunk a nagy költségvetésű klubok közé, nyáron is csak egy futballistát igazoltunk pénzért, de Holender Filipért is részletekben fizetünk, különféle teljesítési mutatókhoz kötve. Van egy minimális hátrányunk a riválisokkal szemben, tehát számunkra minden pont hatványozottan értékes. S akkor még nem szóltam arról, hogy a sorsolásunk sem könnyű, hiszen előbb a Fradival, majd a Puskás Akadémiával találkozunk. S ha nem lenne elég, hogy mindkét csapat kerete értékesebb a miénknél, egyik meccsen sem mi leszünk a pályaválasztók.

Aligha ezen a két mérkőzésen múlik a Vasas bennmaradása.

Ebben egyetértünk, de nem lenne szerencsés két vereséggel indítani a szezont, mert alakulhatnak úgy az eredmények, hogy az egypontos hátrányunk többpontosra duzzad, ami lélektani szempontból sem jönne jól. Persze más forgatókönyvben bízom. Többek között azért, mert a felkészülésünk jól sikerült, a különböző mérések is azt mutatják, hogy jó erőben várjuk a rajtot. A törökországi edzőtábor azért is bizonyult hasznosnak, mert egységesebbé vált a csapat, sokat számított, hogy tizenegy napig éjjel-nappal együtt voltunk. Szerintem a keretünk alkalmas arra, hogy megőrizzük élvonalbeli tagságunkat. Több célnak igyekszünk megfelelni, de most az a legfontosabb, hogy a Vasas a következő idénynek is az NB I-ben vághasson neki.

Már van összehasonlítása alapja: a feljutást nehezebb kiharcolni, vagy a bennmaradást?

Egy fokkal könnyebb benn maradni. Nagyon nehezen kerültünk fel, négy évünk elment rá. A presztízsünk miatt is lényeges, hogy az élvonalhoz tartozzunk, fontos a szurkolóinknak, fontos a klub megítélésének.

Mondhatni, hogy az ősszel megfizették a tanulópénzt?

Talán igen. Az NB II-ben töltött évek után nem volt könnyű visszatérni. Még akkor sem, ha az utolsó fél évben már az volt a benyomásom, osztálykülönbség van köztünk és a többi csapat között. Az élvonalban nem érzem ezt. Öt éve vagyok a Vasasnál, három esztendeje vezetem a klubot sportigazgatóként, úgy vélem, azóta minden évben előreléptünk. A játékosállományunk folyamatosan erősödött, egyebek mellett ezért sem volt szükség arra, hogy a feljutást követően lecseréljük a kezdő csapatunkat. Meggyőződésem, a keretünk minősége megüti az NB I mércéjét. Jóllehet sokszor nüanszokon múlik egy csapat szereplésre. Sok döntetlent játszottunk ősszel, ráadásul beragadtunk az elején. Valahol a mélyén ez várható volt, hiszen meg kellett szoknunk ezt az osztályt. Ugyanakkor egyéni hibák is sújtottak minket, ha mindkét kapu előtt jobban koncentrálunk, most nem arról beszélnénk, hogy a Vasas a tizenkettedik helyről várja a tavaszt. Mindent összevetve, nem érzem azt, hogy kilógnánk a mezőnyből. Mindamellett óvatos voltam és vagyok, nem támasztok irreális elvárásokat a csapattal szemben. Minél előrébb végzünk, annál boldogabb leszek, de ha ebben az évben „csak” benn maradunk, annak is nagyon tudok majd örülni.

Az érkezők listáján egyelőre csak Hegedűs János neve található meg, de ha jól sejtem, terveznek még igazolni.

Ha a sereghajtó klub sportigazgatójaként azt mondanám, nem szorul erősítésre a csapat, az furán hangozna. Ámbár ez összetett kérdés. Mi ugyanis megfontoltan igazoltunk eddig, és ezen a szokásunkon nem változtatunk. Azért sem, mert figyelünk arra, hogy a keretünk létszáma ne menjen egy bizonyos szám fölé. Az elmúlt fél évben többször elhangzott velünk kapcsolatban, hogy milyen nagy keretünk van. Nos, vettem a fáradtságot, és megnéztem, a másik tizenegy klub mekkora kerettel dolgozik – kiderült, egyáltalán nem emelkedünk az átlag fölé. Úgy vélem, éppen annyi játékosunk van, amennyi kell ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a vetélytársakkal. Amikor valakit szerződtetni szeretnénk, értelemszerűen azt is szem előtt kell tartanunk, hogy csak magyar futballistákból válogathatunk, miközben a játéktudása mellett azt is nézzük, milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik, mert ügyelünk arra, hogy ne borítsuk fel az öltöző rendjét. Hegedűs Jánosra visszatérve: rá nagy szükségünk volt, mert gyakoroltunk olyan felállási formát, amelyben nagyon fontos szerep hárulhat rá. Az edzőmeccseken bizonyította, hogy lehet rá számítani, igaz, nem játszott hibátlanul, mert a klubváltást megelőző huzavona és egy korábbi súlyos sérülés miatt még nem érte magát utol teljesen. Nem titok, nem ez volt az első átigazolási időszak, amikor szerettük volna megszerezni – akkor többszázezer eurót kellett volna fizetnünk érte, most ingyen érkezett.

A hírek szerint Urblík József követheti.

Maradjunk annyiban, a kiszemeltjeink között van olyan játékos, aki magyar nemzetiségű, ám jelen pillanatban még nem magyar állampolgár. Tárgyalunk másokkal is, de mint mondtam, megfontoltan döntünk, nem a mennyiségre, a minőségre próbáljuk helyezni a hangsúlyt. A helyzetünket nehezíti, hogy nem telik drága igazolásokra, nem tehetjük meg, hogy valakit kivásárolunk a szerződéséből.

Nem tart attól, hogy mire befutnak az új játékosok, mire bevetheti őket Kondás Elemér, kicsit már késő lesz?

Ez benne van a pakliban, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy olyan igazolásunk nincs kilátásban, aki azon nyomban meghatározó ember lehetne. Aki akár már holnap helyet követelhetne magának a csapatban, válogatott szintű labdarúgó lenne, fájdalom, ilyen játékossal jelenleg nem állunk kapcsolatban. Ha reálisan nézem, nem azoktól labdarúgóktól kell elsősorban elvárnunk, hogy bennmaradáshoz segítsék a Vasast, akikkel – a reményeink szerint – hamarosan megállapodunk, nekik köszönhetően leginkább a lehetőségeink bővülhetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem válhatnak a csapat erősségévé, én örülnék legjobban, ha az újonnan érkezők kulcsfigurákká lépnének elő.

Mit tart a mostani Vasas legnagyobb erősségének?

Azt, hogy nálunk rend van. Méghozzá minden téren. Van egy stratégiánk, valamint egy stabil tulajdonosi, szponzori és vezetői hátterünk. Három éve ugyanannak a koncepciónak a mentén haladunk, ha netán valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, attól még nem térünk le az általunk jónak hitt útról. Büszke vagyok arra, amit az elmúlt években elértünk, no meg arra is, hogy a negyedikek vagyunk azon a képzeletbeli tabellán, amely a huszonegy éven aluli fiataloknak jutó játékperceket rögzíti. Kívülről is azt hallom, hogy a Vasasnál rend van, ha játékosokkal tárgyalok, azt tapasztalom, hogy szívesen jönnének hozzánk. Még úgy is, hogy nem mi kínáljuk a legjobb anyagi feltételekkel és nem is a mi keretünk a legerősebb az élvonalban. A körülmények mindazonáltal NB I-es szintűek, remélem, tavasszal ez a pontok számában is megmutatkozik. Hiszem, hogy a szünetben minden mozaik a helyére került, a csapat összeszokott, a begyakorolt játékrendszerek pedig beválnak. S ha mindez némi szerencsével is párosul, a Vasas az első osztályban maradhat. Ott, ahol a helye van

Kitartanak az elveik mellett

Köztudott, a Pakshoz hasonlóan a Vasas is kizárólag magyar labdarúgókat foglalkoztat. Ez egyfelől példaértékű, másfelől – amint az interjúban is elhangzik – okoz bizonyos nehézségeket. Adódik a kérdés: látva, hogy a kiesés ellen küzd a Vasas, felvetődött-e, hogy Angyalföldön szakítanak a „hagyománnyal”, és légiósokat szerződtetnek?
„Nem! – felelte Nagy Miklós. – Patinás klubot képviselünk, és bár a pillanatnyi eredményesség is fontos, lényegesebb, hogy hosszú távon gondolkodjunk és kitartsunk az elveink mellett. Már most is több fiatal tagja az első csapat keretének, de hiszünk abban, hogy a számuk idővel csak emelkedik majd. Talán nem is kell erre sokat várni, hiszen készítettünk egy kimutatást arról, hogy a törökországi edzőtáborban hány fiatal jutott lehetőséghez. Nos, tizenegy, vagyis éppen egy csapatnyi tehetség kapott elég sok játékpercet, szerintem ez szerfelett biztató a jövőre nézve.”

Az utánpótlással nincs gond

Ez az életem – mondja a méretes Vasas-címerrel, az 1966-os bajnokcsapat tablójával és az Évszázad mérkőzéséről szóló, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő aláírásával ellátott, bekeretezett Népsport-tudósítással díszített irodájában ülve Nagy Miklós, aki öt éve – a ma már a tíz kiemelt akadémia közé tartozó –Vasas Kubala Akadémia irányítását vette át, három éve pedig már a felnőtt csapat sportigazgatójaként is ténykedik. A szívéhez értelemszerűen nagyon közel áll az utánpótlás, ezért is büszke a Vasas II-re, amely javarészt saját nevelésű fiatalokra építve állja meg a helyét az NB III Keleti csoportjában – a BKV Előre otthonában például úgy nyert kettő egyre, hogy az átlagéletkor 17.6 év volt. A tartalékcsapat teljesítményével már csak azért is boldog lehet Nagy Miklós, mert az biztosítja az átmenetet az utánpótlás és a felnőtt futball között, ami szakemberek szerint a legnagyobb és a legnehezebb lépést jelenti a fiataloknak.