Ma 60 éves Csima György - Isten éltesse sokáig!

2022-04-03 10:00
Boldog születésnapot kívánunk Csima Györgynek, aki klubunkkal játékosként Magyar Kupa- és KK-győzelmet ünnepelhetett.

A Vasas labdarúgásának egykori hátvédje, Csima György 1962. április 3-án látta meg a napvilágot Hernádon. Vácon kezdte a pályafutását, 17 évesen lépett először pályára az NB II-ben, majd Dalnoki Jenő meghívására bekerült a magyar ifjúsági válogatottba.

Egy évvel később leigazolta a Ferencváros, ahonnan előbb Budafokra, majd Mészöly Kálmán hívására Angyalföldre vezetett az útja. 1982. augusztus 28-án a Zalaegerszeg ellen debütált, majd 1987-ig a Vasast szolgálta, ahol többek között Illovszky Rudolf kezei alatt is játszott. A rengeteg szép vasasos emlék mellett Magyar Kupa-győzelemmel és KK-sikerrel bővült a dicsőséglistája.

Klubunk színeiben összesen 42 elsőosztályú bajnokin egy gólt szerzett, valamint 7 KK-mérkőzésen is lehetőséget kapott. Legutolsó NB I-es mérkőzését éppen csapatunk ellen, 1992. június 20-án játszotta a Tatabánya színeiben, ahol a mieink 4-1-es sikerével ért véget a találkozó.

Játékosként mindig szerény volt, fegyelmezetten játszott, az edzéseken és a meccseken is kivétel nélkül odatette magát.

Csima György három évvel ezelőtt, az Illovszky Rudolf Stadion ünnepélyes megnyitóján pályára lépett a Vasas Öregfiúk-Magyar Öregfiúk Válogatott mérkőzésen. Olyan labdarúgókkal játszott egy csapatban, mint Andrusch József, Sáfár Szabolcs, Tamás Gyula, Birinyi István, Bodnár István, Claude Mbemba, Erős Károly, Farkas Tibor, Gubucz László, Hámori Ferenc, Hegedűs Béla, Híres Gábor, Juhár Tamás, Kabát Péter, Kisteleki István, Komjáti András, Komódi László, Ladinszky Attila, Mészöly Géza, Mónos Tamás, Nagy Tamás, Nahóczky Attila, Nyúl István, Pecha László, Puskás Lajos, Rácz László, Rixer Géza, Simon Antal, Sowunmi Thomas, Szanyó Károly, Szijjártó István, Szilveszter Ferenc, Teodoru Vaszilisz, Tieber Krisztián, Tóth András, Tóth Bálint, Tóth Krisztián, Tuboly Frigyes, Váczi Zoltán, Vincze Ottó, Zentai Lajos, Zombori Zalán és Zvara József.

2020. júniusa óta a Pest megyei Öregfiú-bajnokság Nyugati csoportjában szereplő Piliscsaba SE szakmai igazgatójaként, utánpótlás edzőjeként tevékenykedik.

Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk korábbi játékosunknak. Isten éltesse Csima Györgyöt!