Ladinszky Attila élettársa, Bodor Ágnes kapta az Östreicher Emil-díjat

2020-08-21 10:55
MLSZ: Átadták az idei Szepesi-díjat és az Östreicher Emil-díjat.

A legendás újságíró, Lakat T. Károly vette át a Puskás Alapítvány által alapított Szepesi-díjat. A sportolók családtagjainak járó Östreicher Emil-díjat Ladinszky Attila élettársa, Bodor Ágnes kapta.

A Puskás Ferencné által alapított Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány immár hatodik alkalommal adta át a Szepesi-díjat és az Östreicher-díjat – éppen 75 évvel az apropót szolgáltató, 1945. augusztus 20-án rendezett magyar–osztrák válogatott mérkőzés után, amely Puskás Ferenc labdarúgói és Szepesi György riporteri pályafutásában is az első válogatott mérkőzés volt, ahogyan „közös” lett akkor az első góljuk is.

Az alapítvány 2015-ös létrejöttekor célként tűzte ki, hogy minden évben Szepesi-díjjal tüntessen ki egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót, Östreicher Emil-díjjal pedig egy olyan hozzátartozót, aki egy már elhunyt, korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítette a háttérből a nyugodt családi légkör megteremtésével.

A Szepesi-díjat idén Lakat T. Károly vehette át, míg az Östreicher Emil-díjat a májusban elhunyt Ladinszky Attila élettársa kapta.

A Groupama Arénában kedden rendezett ünnepségen a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Gellei Imre emlékezett Ladinszky Attilára karrierje és életének különböző állomásainak felelevenítésével.

– A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány az emigrációban páratlanul sikeres magyar csatárlegenda, a belga és a spanyol kupagyőztes, belga bajnok és gólkirály Ladinszky Attila mellett élettársaként szeretetben eltöltött évtizedek nyugodt légkörének megteremtéséért, az élete végén hazatérő, megbékélő, korábban nyughatatlan világvándor társaként tanúsított türelméért, helytállásáért Bodor Ágnes részére az Östreicher Emil-díjat adományozza – hangzott el az ünnepi beszédben.

mlsz.hu