Kleisz: Már fájdalommentesek a napjaim

2017-09-29 12:09
Fiatal középpályásunk második térdműtétje után rehabilitációs gyakorlatokat végez

Erről Kleisz Márk tájékoztatta honlapunkat: - A rehabilitációban Kubó Ádi segít és a kezeléseket is ő végzi. Nagyjából három hete csinálom a rehabilitációs gyógytorna-gyakorlatokat, most már eljutottam odáig, hogy el tudtam kezdeni kocogni. Még ugyan látszik a mozgásomon, hogy nem az igazi, viszont az már egy nagyon jó jel, hogy végig tudtam csinálni és nem éreztem szúrást a térdemben. Innentől kezdve egyre nagyobb hangsúly helyeződhet a futós feladatokra. A közeljövőben meglátjuk, hogy miként reagál a térdem a további feladatokra, és remélem, minél előbb visszatérhetek a csapathoz edzeni.

19 éves tehetségünk a július 23-án még végigjátszotta a Balmazújváros-Vasas (0-1) mérkőzést, ám a július 30-i Vasas-PAFC (2-0) mérkőzésen már nem találhattuk a keretben. Márkot augusztus elején megműtötték, ki kellett tisztítani a térdét a levált porc darabkáktól, ám mivel a gyulladás nem akart szűnni, így augusztus végén egy második műtéti beavatkozásra is szükség volt.