Kezdődik a főszezon, irány Siófok!

Tíz éve szerettük a Balatont. Talán kicsit jobban, mint máskor. Arra már nem emlékszem, mennyibe került egy lángos, mennyit kóstált a hekk, meg a palacsinta, de a víz kellemes volt és csábító. Gumimatracon, kacsás úszógumival, egy labdával, na meg egy korsó sörrel a kézben elbambulászott benne az ember, aztán csak pörgette és pörgette vissza élete filmjét, hogy mekkora bulik is voltak itt ilyen-olyan diszkóban a hetvenes-nyolcvanas években. De nemcsak a nosztalgiázás és a lágy hullámok derítették jó kedvre az embert.

A Vasaska is. Imádott csapatunk akkor is a másodosztályban szerepelt, igaz, az idő tájt még ezt nem szoktuk meg. Átmeneti állapotnak gondoltuk, afféle múló rosszullétnek, képzavarnak, rendszerhibának. De mégis úgy emlékszem, szerettük azt a csapatot, az NB II.-ben is. Szanyó Károly a támadó futball elkötelezett híveként minden meccsen úgy küldte pályára csapatát, hogy lőjünk minél több gólt, ne álljunk meg kettőnél, háromnál, rúgjunk minél többet kapura. Mert végül is a játék erről szól: a gólokról és a közönség kiszolgálásáról. S tíz esztendővel ezelőtt megkaptuk, amit akartunk. Szanyó Karcsi nem a levegőbe beszélt. Siófokon talán azóta is emlegetik azt a 2014-es esztendőt, amikor a Vasas járt a Balaton fővárosában.

5–1 először.

És 5–1 másodszor. Úgy bizony, néhány hónap alatt tízet rámoltunk be az eleinte lelkes, aztán egyre rosszkedvűbb siófokiak hálójába. Jó volt nézni azt az örömfocit, azt a felszabadultságot. Jó volt nézni a tudatosan megkomponált akcióinkat, játékosaink önbizalmát, harci és játékkedvét.

Talán ez hiányzik most leginkább.

Gera Zoli szerda délután, a mezőörsi falunapon, búcsúhangulat közepette testközelből láthatta, hogy a csapata, a mi Vasasunk miért is nem áll ilyen kerettel feljutó helyen. Lesz dolga bőven az egykori különleges képességű labdarúgónak. Mert az ő kreativitása, technikai tudása, játékszeretete aligha fogadja el, ha az általa irányított csapatból hiányzik az ötlet és a szenvedély. Idegborzoló kupameccs volt az, ahol újra bebizonyosodott: kényelmes tempóban, tűz nélkül, még egy felpumpált öregfiúkkal megerősített falusi csapat ellen sem lehet nyerni. A mezőörsi búcsúhangulatból csak a lényeg hiányzott számunkra.

A céllövölde – amelyben Vasas-játékosok tüzelnek.

Siófokon vasárnap kora délután ennél sokkal több kell.

Ellenfelünk a kiesés elől menekül, s a legutóbbi fordulóban Kispesten nyert. Több mint figyelmeztető jel. Márpedig nekünk az edzőváltással, és a nagy rivális Győr folyamatos botlásaival új lendületet kell kapnunk. S ha már Balatonra utazunk, mondjuk úgy: elkezdődhet számunkra a főszezon. Egy pont a hátrányunk a feljutó helyen álló ETO mögött, immár nem álom kategória vagy irreális elvárás, hogy előzzük meg őket!

A keret tökéletesen alkalmas erre.

Gera Zoli bizonyítási vágya, no meg az a hihetetlen tapasztalat, amelyet hosszú és sikeres pályafutása alatt szerzett, segíthet ebben.

Csapat és edzője reményeink szerint egymásra talál.

Ebben a reményben utazunk vasárnap a Balaton fővárosába. Ott még ilyenkor nincsenek fesztiválok, s talán mi sem rendezünk gólfesztivált. De ha a csapat hajt, odateszi magát és mindenáron győzni akar – meglesz, meglehet a siker.

S tíz év után újra megszeretjük a Balatont.

Lángossal, vagy anélkül.