Iyinbor Patrick a Vasasnál folytatja pályafutását

2021-07-29 16:45
A 19 esztendős utánpótlás-válogatott védő egy évre érkezik kölcsönbe a Ferencváros együttesétől.

Iyinbor Patrick a Dalnoki Akadémián és a Vasas utánpótlásában kezdte pályafutását, majd egy rövid újpesti kitérőt leszámítva 2015-től az FTC játékosa volt. A 2002-es születésű, utánpótlás-válogatott védő eddigi pályafutása során összesen 216 alkalommal lépett pályára, melyek közül 17 találkozón a felnőttek között, NB III-as mérkőzéseken szerepelt.

2018-ban profi szerződést írt alá a Ferencváros együttesénél, 2020 februárjában pedig az első csapatban is bemutatkozott, pályára lépett a KFC Komárno elleni barátságos találkozón. Szintén 2020-ban az FTC csoportkörig jutott a Bajnokok Ligájában, ahol a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev volt az ellenfele, Iyinbor Patrick neve pedig szerepelt a csoportkörre nevezett keretben.

Nagy Miklós, sportigazgató:
- Patrick személyében egy párharcerős, jól fejelő, posztjának megfelelő sebességgel rendelkező belső védőt igazoltunk a Ferencváros együttesétől. A 2002-es védőjátékos érkezésével bővülni fognak a variációs lehetőségeink, mert belső védő pozícióban is rendelkezésünkre fog állni a fiatalszabályba illeszkedő, megfelelő fizikai paraméterekkel rendelkező játékos. A Ferencváros tartalékcsapatában rendszeresen szerepelt a tavalyi évben, így olyan fiatal játékossal bővült a keretünk, akinek van már némi tapasztalata a felnőtt futballban.

Iyinbor Patrick, a Vasas FC frissen igazolt játékosa:
- Nagyon megtisztelő volt, hogy egy ilyen nagy múltú klub keresett meg, mint a Vasas. Gyermekként már futballoztam Angyalföldön, de akkor még nagyon fiatal lettem volna a bemutatkozáshoz, így mindenképpen örülök, hogy tulajdonképpen visszatérhettem a korábbi klubomhoz. Tavaly már belekóstoltam a felnőtt foci világába, a Ferencváros második csapata után pedig a Vasasban futballozni nagy előrelépés számomra. Szeretnék fejlődni és a csapattal közösen jövőre egy osztállyal feljebb játszani.