Itt a piros, hol a piros

Ha valaki kizárólagosan csak a statisztikákat böngészné, és azt látná, hogy ebben az idényben a Vasas már négy piros lapnál tart, jó eséllyel kapásból azt vágná rá: durva csapat. Aki viszont látta a mérkőzéseket, garantáltan tagadja ezt a megállapítást.

Az első „áldozata” a pirosaknak Nagy Gábor volt, aki utolsó emberként szabálytalankodott. Amikor láttam az esetet, azt mondogattam magamban, hogy nagyon narancssárga, s lélegzetvisszafojtva vártam a játékvezetői döntést. Kicsit szigorú, de elfogadható ítélet volt. Sokáig vitatkozunk utána, hogy mennyire volt jogos, hisz a csabai támadó kifelé tolta meg a labdát, helyzeten kívülre játszotta magát, Fabricio (Lopes) ott volt az eset közvetlen közelében, s ha a játékos átmegy Gáboron, akkor a brazilnak nem okozhat gondot a megállítása, de mindez nem változtat a tényen, nagy meglepetést nem okozott, amikor villant a lap.

Aztán Gaca (Németh Gábor) jött a sorban a Tatabánya ellen, ő is utolsó ember volt, az érintkezés megvolt Ferkó Csabával, aki szintén az oldalvonal felé tolta el a labdát. Első blikkre erre is azt mondtam: piros lesz! Sejtésem sajnos beigazolódott.

A harmadik Zamostny Balázs nevéhez fűződik, s ezt a tökéletesen felesleges kategóriába sorolom, ahogyan minden lapot, amely dumáért villan. A furcsa csak az volt, hogy a partjelző, akinek Zamó címezte szavait, vagy 30 méterre állt, így kétlem, hogy tisztán hallhatta a szavakat, bár kitudja, lehet, hogy egy farkast meghazudtoló hallása volt. A lényegen ez sem változtat, Balázs közel méteres lesen állt amikor kapta a labdát – pont vonalban ültem – komoly butaság volt reklamálni, ráadásul olyan stílusban, hogy a játékvezető egyből a pirosat vette elő.

A negyedik pirosat Engel Alex kapta ezen a hét végén, a Cegléd ellen. Ezt is a bosszantó kategóriába teszem. Előzőleg már volt egy sárgája, amelyet szintén magának köszönhet. Ha egy kicsit jobban odafigyel, s inkább az egyszerű megoldást választja, akkor talán mi indítunk ellentámadást, s nem az ellenfél kap tizenegyest, ő pedig lapot. Aztán a második félidőben szorult helyzetbe került, és a sárga lap tudatával együtt is bevállalt egy teljesen felesleges szabálytalanságot. Más kérdés, ámultam nagyokat, amikor láttam, hogy nem a második sárga, hanem egyből a piros kerül elő. Valóban vészt jósló szituációban volt a ceglédi csatár, de egyfelől elég távol volt a kaputól, másfelől legalább hárman voltak még Alex mögött biztosítani, vagyis ez a döntés nemhogy szigorú volt, de egyenesen érthetetlen. Inkább azért imádkoztam, hogy ne kapjon sárgát, mert az megadható volt, de egy kis jó indulattal dönthetett volna úgy a játékvezető, hogy odamegy 'angyali' nevű védőnkhöz, s azt mondja: ez volt az utolsó! Én jó eséllyel ezt teszem, s nem azért, mert a Vasasért szorítok.

Ezen a ponton kerül előtérbe a jóindulat kérdése. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a bírók nem zártak minket a szívükbe. A kétes szituációkban, amikor ide is, oda is lehetne fújni, kilencven százalékban minket büntetnek, a kisebb, brusztos párharcokból adódó szabálytalanságokat az esetünkben rendre lefújják, míg az ellenfeleknél gyakran elengedik. Mintha elbillent volna a mérleg nyelve.

A Cegléd elleni meccsen ez különösen szembetűnő volt. Nagyon tetszett, hogy milyen harcosan játszanak a fiúk – ez már a Zete ellen is lejött, de ezen a meccsen sokkal látványosabban –, a párharcok nagyon nagy százalékából győztesen jöttek ki, de csak akkor, ha patyolat tiszta eszközöket használtak. Ha akadt egy kis minimális kézimunka, vagy egy finom kocc a bokán, abban a pillanatban megszólalt a bírói síp. Pedig ezt hívják férfias játéknak, Európában – de talán szerte a világon – ezt nyüstölik a játékvezetőknek, hogy engedjék a szabályos kereteket olykor finoman karistoló, kemény játékot. Jó volt látni a fiúk egészséges agresszivitását, hogy voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor a Cegléd láthatóan nem tudott mit kezdeni velünk. Egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk, még úgy is, hogy gyakran kaptak aprócska segédletet a sípot kezelő emberkétől. Nagyon remélem, hogy a fiúk megtartják ezt a jó szokásukat, élvezet volt nézni, ahogy felszántják a pályát, szinte meghalnak a győzelemért. A jutalom nem is maradt el.

Akinek kicsit savanyú maradhatott a szőlő a mérkőzés után, az Engel Alex volt. Amikor idekerült júliusban, s néztem, hogy mit művel a felkészülési mérkőzéseken, gyakran fogtam a fejem, s felmerült bennem a kérdés, hogy mit keres itt ez az ember? Nagyon nem ment neki akkortájt. Aztán a Gyirmót elleni kupameccsen csodát láttam. Szerintem a csapat legjobbja volt, s onnantól kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott. Amikor jött a kisebb sérülése, aggódtam és reménykedtem, hogy mielőbb felépüljön, mert szüksége van a csapatnak rá.

Most meg itt ez a számára borzalmas mérkőzés. Ezen is voltak szép megmozdulásai, gyönyörű megelőző szerelései, de mellette a szörnyű hibák, amelyeken elmehetett volna a három pont.

Nagyon remélem, hogy nem töri le ez a ceglédi kirándulás, s továbbra is képes lesz arra a teljesítményre, amit eddig mutatott. Változatlanul állítom, szüksége van a csapatnak egy jó Engel Alexre. Hajrá, Alex! Ne csüggedj emiatt, inkább szívd fel magad, s mutasd meg, mit tudsz!

Dirk Berger a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy beszélnie kell a játékosokkal, mert az egyértelmű, hogy a miénk nem egy sportszerűtlen csapat, ezek a lapok inkább a koncentráció hiányára vezethetők vissza. Nagyon remélem, hogy a beszélgetés sikeres lesz. Azt is remélem, hogy ez nem megy az agresszivitás kárára, mert tényleg jó volt látni, hogy küzdenek a pályán a fiúk. Cegléden elhittem nekik, hogy a szívük kezd 'bepiroskékülni'. A következő alkalom a bizonyításra itthon lesz, a Sopron ellen.