Így dolgozik egészségügyi stábunk az edzőtáborban

2024-01-15 13:00
A napokban csapatunk mellett kapusedzőnk és hálóőreink kerültek rivaldafénybe, ezúttal pedig az egészségügyi stáb napi munkájába nyertünk betekintést.

„Jöhetek hozzád? Szabad vagy?” – hányszor halljuk ezt a kérdést az edzések után, miközben játékosaink várnak a különböző gyógykezelésekre. Az elmúlt napok kemény munkája során egészségügyi stábunk számára sincs megállás a törökországi edzőtáborban. Szakembereink egész nap készenlétben állnak, hogy labdarúgóink esetleges fáradtságain, sérülésein segítsenek a mielőbbi visszatérés érdekében. A következőkben munkájukba engedünk betekintést.

– Az edzőtáborban napi két tréninggel, továbbá a felkészülési mérkőzésekkel nagyobb terhelést kap a játékosok izomzata, ezáltal kialakulhatnak izomfáradtságok és izompanaszok  mutatott rá rehabilitációs szakemberünk, Kubó Ádám a felkészülési időszakban bekövetkező tipikus sérülésekre. – Ezeket regenerációval, masszázzsal, kezelésekkel és specifikus terheléssel tudjuk enyhíteni, hogy javítsuk az esetleges sérülések kockázatát. Folyamatos a kontakt a játékosokkal és a kollégákkal. Nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra és az esetleges sérülések megfelelő kezelésére, ellátására.

Miközben a csapat javában dolgozik a pályán – fél füllel halljuk Desits Szilárd vezetőedző utasításait –, addig fizioterapeutánk, Lajtaváry Buda foglalta össze egy napját az edzőtáborban.

– Feladatunk elsősorban a játékosok edzésre, illetve mérkőzésre való felkészítése, az adódó sérülések, valamint a regeneráció végrehajtása. Meccsnapon egy óra áll a labdarúgók rendelkezésére és jöhetnek hozzánk: vannak, akik masszíroztatnak vannak, akinek kineziotape-et vagy sport tape-t teszünk fel, illetve vannak, akik egyéb kezeléseket kapnak azért, hogy az edzésen jó állapotban legyenek. Ez minden tréning előtt része a programnak, utána pedig a regeneráción van a hangsúly, illetve az edzéseken adódó sérülések szakszerű kezelésén. Természetesen ez a mérkőzésekre hatványozottan igaz, hiszen nagyobb a terhelés és a sérülésveszély – avatott be minket a kulisszák mögé szakemberünk.

A folytatásban masszőrünk, Nagy János vette át a szót, aki az alázatos munkájának köszönhetően csatlakozott a felnőtt csapatunk keretéhez a beleki edzőtáborban, hogy segítse a játékosok mindennapjait.

– A rendkívül feszített tempó miatt főként izomproblémákkal keresnek meg a játékosok, ezeken segítek frissítő, regeneráló masszázzsal. Természetesen a két kolléga, Ádám és Buda is sokat segít nekem, hiszen ez egy újabb lehetőség számomra, hogy ellessek tőlük egy-két fortélyt a rehabilitáció során és a sérülések kezelésében. A napi munkát minden esetben felosztjuk: egyikünk a pályán zajló edzéseket felügyeli és az ott esetlegesen bekövetkező sérüléseket látja el, aki pedig a masszázsszobában dolgozik, az a rehabilitációért felel. Nemcsak a testi, hanem a játékosok lelki állapotát is ápoljuk, hogy ezzel is átlendítsük őket a fizikai fáradtságon.