Hiányzóink ellenére 1 pontot szereztünk Pécsen

2020-11-04 20:15
Nem született találat a PMFC elleni összecsapáson, a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában 1 pontot gyűjtöttünk be.

A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában a PMFC otthonában léptünk pályára.  A pécsiek a tavalyi szezonban 48 pontot szereztek, ezzel  az NB III Közép csoportjában első helyen végeztek, s feljutottak a második vonalba. Az idei bajnokságban 7 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel a tabella 4. helyéről várták a találkozót, mindösszesen 2 pont előnnyel megelőzve csapatunkat.

A két együttes 90. egymás elleni mérkőzése volt a mai, a klubok történelmében sikeres Vasas-mérleggel, ám Rácz találatával Szegeden győzelmet aratott múlt héten a PMFC, a mai napon pedig ugyanezzel a szándékkal léptek pályára a pécsiek, javítani kívántak a korábbi statisztikán:

- Egy ilyen mérkőzésre nem igazán kell motiválni a játékosokat, biztos vagyok benne, hogy megfelelő hozzáállással és győzni akarással lépnek pályára. Egy nagyon jó erőkből álló Vasas ellen fogunk ma játszani, akiknek bő kerete van, tele minőségi játékosokkal, de mi megpróbáljuk ezt a különbséget a pályán eltüntetni - nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Vas László, a PMFC vezetőedzője.

Schindler Szabolcs vezetőedző is hasonlóan határozottan fogalmazta meg várakozásait a Pécs elleni összecsapás előtt:

- A PMFC egy tradicionális nagy klub, ami újra visszakerült a futballtérképre. Pécsen nagyon szeretik a labdarúgást, ezt tapasztaltam már akkor is, amikor ott futballoztam. Az idei csapat egy nagyon jól összerakott, támadó futballt játszó ellenfél, az egyik legszervezettebb gárda a bajnokságban. Megpróbálják már az ellenfél térfelén megszerezni a labdát, nehéz dolgunk lesz ellenük. A teljes mérkőzésen tökéletes koncentrációra lesz szükség, csak így fogjuk tudni begyűjteni a három pontot.

Csapatunk számos hiányzót nélkülözött a ma esti meccsen, a keret a Jova - Terbe, Szilágyi, Viczián, Silye - Hidi M - Pátkai, Kovács - Radó, Feczesin (C), Pekár összeállításban lépett pályára tiszta fehérben, a cserepadon Rados, Kalmár, Köböl, Szatmári, Szedlár, Murka, Balajti, Tóth B. és Kilyén neve szerepelt. A pécsiek a Helesfay - Króner, Rácz, Preklet, Németh - Kónya, Tölgyesi, Bartha, Futó (C) - Keresztes, Óvári kezdővel álltak föl piros-fekete-piros mezben, bevetésre várt Hermány, Adamcsek, Gajág, Hawkins, Geiger, Batizi-Pócsi, Hegedűs, Bischoff.

A mai találkozón a pécsi ellenfél indította útjára a labdát, a két szurkolótábornak köszönhetően remek hangulatú stadionban. A nézőszámi korlátozások ellenére szinte minden jegy elkelt a mai összecsapásra, a Pécs stadionjában 1120-an buzdították a csapatokat.

Rögtön a 3. percben Pekár lőtt a tizenhatos sarkáról, de egy pécsi játékos blokkolt. A sárga lapos eltiltása után visszatérő Futó következett, bedobását Rácz csúsztatta meg fejjel, azonban Jova magabiztosan hárított. Kovács emelte a védővonal mögé a labdát, ahol Radó a 16-os vonaláról indult be, de a játékvezető lest intett. A 10. percben bal oldali szöglethez jutottunk, de Pekár beívelését Helesfay húzta le. Az első negyedórában túlnyomórészt mezőnyben folyt a játék, s bár domináltunk, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A 18. percben Pekár jött szabadrúgással, de a lövés nem talált kaput. Futó egy cselt követően Kónyához passzolt a jobb szélen, aki Keresztest indította, de a labda hosszúnak bizonyult. A 21. percben Hidi M következett, azonban a kipattanó labdát 30 méterről a léc fölé bombázta. Pekár előtt újabb lehetőség adódott: kilépett a lesvonalon, s Németh hiába csúszott be, támadónk ugyan lövőhelyzetbe került, ám a hazaiak kapusa lábbal védeni tudott. A 27. minutumban a pécsiek jöttek szöglettel, a kapura fejelt labdát Jova Levente könnyedén húzta le. Újabb találat nem született az első játékrészben, gól nélkül várták a csapatok a folytatást.

A szünetben egyik gárda sem cserélt, a játék továbbra is főként mezőnyben zajlott, igazán veszélyes helyzetek nélkül. A 49. percben Radóval szemben történt szabálytalanság, a Vasas-szabadrúgás azonban nem talált kaput. Az 55. minutumban Németh játszotta Keresztes elé a labdát, de az akció veszélytelennek bizonyult. 

A második félidőben szerephez jutottak a cserék is: Pekárt Szatmári váltotta, ellenfelünknél pedig Geiger, Adamcsek és Hegedűs szálltak be.

A 68. percben bal oldali szögletet végzett el a Pécs. A labda félmagasan, veszélyesen érkezett az ötös vonalában, azonban Vicziánnak sikerült felszabadítania. 3 percre rá újabb pécsi szöglet, de a kapu elé ívelést kifejeltük. A 73. percben megszerezhettük volna a vezetést, ám Pátkai lövését a hazai hálóőr bravúrral hárította. Egészen a 90. percig és a 2 perces hosszabbításban sem született gól a ma esti mérkőzésen, a csapatok ezen a találkozón 1-1 pontot gyűjtöttek be. Szurkolóinknak ezúttal is köszönjük, hogy ilyen messzire is csapatunkkal tartottak és a szerdai, esős este ellenére is kitartóan buzdították a Vasast.

A PMFC - Vasas FC bajnoki mérkőzés részletes tudósítása ITT olvasható.

A mérkőzés klubunk hivatalos YouTube csatornáján visszanézhető.

Merkantil Bank Liga, 15. forduló
PMFC - Vasas FC 0-0 (0-0)

2020. november 04, szerda 18:00
PMFC Stadion, 1120 néző

játékvezetők: Oláh Gábor (Becséri Gergely, Kovács II Gábor)

PMFC: Helesfay - Króner, Rácz, Preklet, Németh - Kónya, Tölgyesi (Geiger, 56'), Bartha (Adamcsek, 64'), Futó (C) - Keresztes, Óvári (Hegedűs, 56')

Vasas FC: Jova - Terbe, Szilágyi, Viczián, Silye - Hidi M - Pátkai, Kovács - Radó (Balajti, 83'), Feczesin (C), Pekár (Szatmári, 63')

sárga lap: Kovács M. (55') illetve Króner (86')

Schindler Szabolcs vezetőedzői értékelése:

- Tudtuk, hogy nem könnyű Pécsett nyerni, ennek megfelelően nagyon nehéz mérkőzésünk volt. Azt kaptuk, amire számítottunk, tudtuk, hogy sokkal kevesebb gólszerzési lehetőségünk lesz, mint a Kaposvár elleni meccsen. A védekezésünk rendben volt, viszont két olyan lehetőségünk kimaradt, melyekből gólt kellett volna szereznünk, a mérkőzés helyzetét mi hagytuk ki. Az összképet tekintve viszont sajnos reális volt a döntetlen.