Hatos a Vadásztölténygyárnak

A film forog tovább.
A gépész már munkára kész, a pattogatott kukorica és a reklámszatyorban becsempészett két doboz sör odakészítve, kezdődhet az előadás.
Kezdődhet az időutazás.
Az első filmkockák már mutatják is azokat az imádnivaló, fess férfiakat, akik kikocognak a zöld gyepen a kezdéshez. Köröttük, mögöttük felmorajlik a lelátó népe, itt is, ott is felhangzik a "Hajrá Vasas!" - és a néző azt hallja, hogy a hangszórókból már mondják is az összeállítást, amely úgy szól: Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Menczel, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Korsós. Ez majdnem a hatvanhatos veretlen bajnokcsapat, csupán Mathesz Imre helyén kap szerepet (később sokszor, nagyon is sokszor főszerepet…) a Tatabányáról szerződtetett, bivalyerős Menczel Iván. Tapsol, tombol a publikum, mert ez a Vasas pazar futballal intézi el vadonatúj ellenfelét, amely Székesfehérvárról érkezett, először története során. Ez volt a Videoton első NB I-es meccse, melyre bizony csak visszafogott mámorral emlékezhetnek a drukkerek, merthogy a fővárosi piros-kékek hat–egyre győztek. A vendégeknél Csukovics történelmi találata csak a szépítésre volt elég.
Azon a napon, 1968. augusztusában a bajnokság nyitótalálkozóján megannyi angyalföldi drukker kérdezgette egymástól: "Milyen csapat ez?"
„Ezek a vadásztölténygyári fiúk…?”
Nem volt ebben semmi gúny, tudniillik a Vidi 1941-ben alakult székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven. Aztán jött az első névváltoztatás, az 1961–1962-es szezonban immár NB II-es csapatként VT Vasasra keresztelték át őket. Egyre erősebb gárda szerepelt a másodosztályban, s amikor 1967. szeptember 20-án a VT Vasas az NDK-ból érkezett FC Rot-Weiß Erfurt csapatát fogadta, felavatták a Sóstói Stadion villanyvilágítását is, majd esztendő múltán az egykori Vadásztölténygyáriak már a Fáy utcában viziteltek.
Kaptak is egy hatost.

A film forog tovább - és a Vidi onnantól kezdve egyre nehezebb ellenfél. 
Ez még akkor is igaz, ha 1970. májusában a Fáy utcában ugyancsak a mi aranylábú gyerekeink győztek három-egyre Tóth Bálint, Farkas Jancsi és Puskás Lajos találatával. Nem volt az különösebben emlékezetes mérkőzés, a Képes Sport is csak annyit írt róla: „A legérdekesebb események egyike Hévizi sporttárs első NB I-es bíráskodása volt…”

A Vidi tizenegy szezont nyomott le a másodosztályban, mire a legjobbak közé került, ám a fejlődése meglehetősen látványosra sikeredett, merthogy a legendás Kovács Ferenc edzősködése mellett immár a nagycsapatok egyenrangú ellenfelévé vált. Olyannyira, hogy az 1975–1976-os idényben második lett a fehérvári alakulat, nem is akármilyen körülmények között. A Vidi legendái azóta is emlegetik, hogy a sorsdöntő FTC elleni Üllői úti találkozót, amely döntetlenre végződött, bizony meg kellett volna nyerniük…

Bennünket is megszorongattak.
Ezért is volt nagy szám, amikor 1974 nyarán megrendezték az első Bajnokok Tornája viadalt Budapesten, méghozzá a Népstadionban. Különleges kezdeményezés volt az, az NB I aranyérmeseit - a Csepelt, a Fradit, a Győrt, a Honvédot, az MTK-t, az Újpestet és a Vasast - hívták meg. S, hogy teljes legyen a mezőny, a Videoton is az elit tagja lehetett. Nyáron a bajnoki rajt előtt húsz-harmincezer néző a stadionban azért az nem rossz…
A Vasas az MTK-val kezdett, Izsó Náci valamint a Fradiból akkor szerződtetett tűvékony, hihetetlenül nagy munkabírású, pengés Kű Lajos szerezte a második találatunkat. Majd jött az a Csepel, amely a fénykorát élő Újpestet búcsúztatta, a négy–kettes angyalföldi diadal pedig azt jelentette, hogy a Bajnokok Tornája döntőjébe került a Vasas. 
A meglepetés-rivális Videoton ellen.
Hogy miért nem mentem ki, arra már nem emlékszem, szégyelltem is magam érte, mentségemre szóljon, a televízió közvetítette a döntőt.
Csodálatos futballisták mindkét oldalon. A korszak kiemelkedő képességű játékosai.
Vasas: Mészáros – Fábián, Lakinger, Vidáts, Kántor – Török, Komjáti (Puskás), Kű – Müller, Izsó (Gass), Várady.
Videoton: Kovács László – Nagy III, Kovács József, Fejes, Czeczeli (Szabó) – Hartyáni, Karsai, Burka (Nyitrai) – Vollek, Nagy II, Tieber. 
Aztán… „Izsó kicselezte Kovács kapust, legénykedve megvárta, míg két védő összefut, és könnyed gólt lőtt…”
Ezzel a zseniális találattal vezettünk egy–nullra. 
Aztán Rudi bácsi meghökkentő módon lecserélte Izsó Nácit, beküldte Gass Pistát, majd Puskás doktort is, de a csapatunk ettől picurkát sem lett gyengébb. Előbb Müller Sanyi, majd Várady Béluska vette be Kovács László hálóját. Nagy II a végén szépített, de ez már kit érdekelt.
Tornagyőztes a Vasas!

A legfelkavaróbb Vidi elleni emlékem azonban mégsem ez volt, hanem az 1976. augusztus 18-án, a Fáy utcában lejátszott bajnoki találkozó. Ma már meglepő lehet, de telt ház előtt! Úgy bizony, nem a Fradi vagy az Újpest jött, a több ezres táborával a Fáy utcába, hanem a Vidi. Tizennyolcezren izgulták végig ezt a felejthetetlen kilencven percet. Ott álltam a „játékoskijáró” mellett a táborban, vékony anyagból varrt, gumírozott Vasas-sapka a fejemen, piros-kék zászló a kezemben, hogy aztán egyik ámulatból a másikba essek. A fehérváriak előbb egy–nullra, majd kettő–egyre is vezettek, szemet gyönyörködtető futballal.
De a Vasas még náluk is jobban játszott.
Az volt drága Török Peti talán legjobb meccse. Dara, a jobbhátvéd épp ott, előttünk futkározott le s föl az oldalvonal mellett feltartóztathatatlanul és rúgott két olyan gólt… édes istenem, két olyan gólt… egyet jobbal, egyet ballal, de mind a kettő a pipába zúdult.
Sikoltoztunk, mámorosan sikoltoztunk a boldogságtól!
Négy–kettőre nyertünk, a szezon talán egyik legjobb meccsén.

A film forog tovább.
S, ahogy teltek az évek, úgy bukdácsolt hol az egyik, hol a másik csapat. Kiesés itt is, kiesés ott is. Akadt olyan mérkőzés Fehérvárott, amellyel épp mi búcsúztattuk a Vidit. De volt olyan meccs is a Sóstói Stadionban, amelyet Váczi Zoli túlzás nélkül világklasszis találatával nyertünk meg három–egyre: a Röppentyű utcai Maradona a saját térfeléről indulva cselezte ki nagyjából úgy a Vidi kétségbeesett védőit, ahogy az isteni Diego tette azt Mexikóban…
És persze olykor sírtunk is.
Például, amikor a Danubius Hotels által összehozott szuperalakulat kiesett a kupából a Vidivel szemben. Abszolút esélyesek voltunk, telis-tele válogatott futballistákkal, közönségkedvencekkel – mégis kikaptunk. Olyannyira nehezen viselte ezt a klubvezetés Mészáros Zoltán irányításával, hogy Korsós Attila jogosulatlan szereplése miatt megóvták a mérkőzést. 
Mindhiába.
Kiestünk.
Óriási sanszot, lehetőséget elszalasztva.

Aztán a 2006-os kupadöntő az Üllői úton...
A bajnokságban szenvedő, majd kieső helyen végzett csapatunk csak bejutott a fináléba és megnyerhette volna a meccset, az ötödik kupadiadalt – ha nincsenek azok az elátkozott tizenegyesek.
Egyik és a másik.
Büntetőkkel kaptunk ki.

Ám, a közelmúlt újra tartogatott nekünk kellemes pillanatokat a Vidivel szemben.
Mámorító győzelmek Felcsúton, az albérletben lévő fehérváriak ellen.
Zsúfolt vendégszektor a Pancho Arénában, éneklő, mámoros Vasas-tábor, extázisban ünneplő Murka Beni.

A film forog tovább.
Szerda este jönnek az újabb filmkockák, és csak reménykedhetünk benne, hogy happy and lesz a vége.
Presztízstalálkozó lesz, mintegy előrevetítve, hogy ősszel, ha sikerül a hőn áhított feljutás, mi vagy ki vár ránk ott, ahol korábban mindig is meccseltünk, az egykori vadásztölténygyári fiúkkal…