Haladás vissza a helyünkre!

Varga II. János sokáig gyűlölte azt a dalt. Ha valamelyik környező kocsmában Kövidinkától megmámorosodott atyafiak azt énekelték, hogy: „Ott ahol a hatos megáll…”, ő inkább kiment az utcára. Cudar, kitörölhetetlen emléket cipelt magában, talán élete végéig. Egy brutálisan forró, júniusi napon, amikor még a buszmegállóban ácsorgó emberekről is folyt a víz, hatszor kellett kibányászni a labdát a hálóból. Egy kapusnál tragédiával ér fel az ilyesmi. Akkor, ’57 nyarán, nem sokkal a vakáció előtt, úgy örültek a Vasas futballistái, mint a gyerekek. Az angyalföldi klub történetének első bajnoki címét ünnepelhették, nem is akárhogyan.

A Szombathely 6-0-s legyőzésével.

A történelmi mérkőzést a Népstadionban rendezték, 20 000 néző előtt. A forró hangulat már a kezdő sípszó előtt garantált volt az irdatlan melegben. Ezen a fontos napon így aztán jobbára a strandok, a Dagály, a Palatinus telt meg, s nem az impozáns, akkoriban még újnak számító Népstadion. De az a húszezer, aki kiment, a könnyeit törölgette, mondván: ezt is megértük, bajnokok vagyunk! Varga II. János, a vasiak kapusa tulajdonképpen még jól is járt. Tudniillik a piros-kékek alig több, mint fél óra alatt berámoltak neki négyet, s úgy tűnt, kétszámjegyű, katasztrofális vereséget mérnek az ellenfélre. Megálltak hatnál – aztán lehetett ünnepelni, önfeledten, mámorosan.

Az egyik legfontosabb emlékünk a szombathelyiekkel kapcsolatban.

Mindig nemes ellenfél volt a Hali. És mi sokszor győztük le őket. Egészen pontosan 51 alkalommal, 31 döntetlen, és 25 vereség mellett. A legutóbbi élvonalbeli randevúnkon is piros-kék siker született a Megyeri úti stadionban, albérletben. 1–0-ra vertük őket 2018 májusában, hogy aztán egy hét múlva kikapjunk Kispesten, és kiessünk. Ha már a Honvéd került szóba: tanácstalan első félidő után olykor futballra emlékeztető második játékrészt követően győzött a csapatunk, nagy-nagy örömet szerezve ezzel a szurkolóknak. Sikerszériában vagyunk, és ez most mindent felülír. Ha szép futballra vágyunk, akkor nézzük a Liverpoolt! S még valami a vörös-feketék elleni találkozóról. Megdöbbenve láttuk Baráth Botond magánszámát, ahogy a meccs után annak a Kispest-tábornak tart beszédet, amely gyűlöli a Vasast és szurkolóit, és ezt hol hangban, hol jobb és balegyenes formájában fejezi ki. Játékosunk bocsánatot kért mindezért, de azért halkan megkérdezném tőle: el tudja-e képzelni, hogy egy Liverpool-játékos felmászik a lelátón az Everton híveihez, egy Interes a Milán fanatikusaihoz, vagy egy Lazio csatár a Roma-ultrákhoz?

Aligha valószínű.

Tisztelet a klub, a címer és a szurkolók felé – ezt jelenti valahová tartozni.

De az élet megy tovább, a csapatunk és egy busznyi lelkes vasasos megy majd vasárnap Szombathelyre. Kemény meccs vár ránk, írhatnám azt is, hogy a szokásos kemény meccs. Ütnek, rúgnak, vágnak bennünket. A kispesti Benczenleitner például még a favágók között is előkelő helyen áll azzal a gyalázatos „szereléssel”, amit bemutatott a hétfői rangadón. Riválisaink, a Győr és a Nyíregyháza (nem könnyű ide írni a Kozármisleny nevét…), olyan iramot diktálnak, hogy kapaszkodnunk kell utánuk. De a keretünk erős, a másodosztályban kiemelkedő. Desits Szilárdnak fokozódnak a kellemes gondjai: helyet találni a csapatban Berecz Zsombinak, Vida Máténak, Holender Filipnek, minél több játéklehetőséget biztosítani Sztojka Dominiknak, Kapornai Bertalannak, és a többi tehetséges fiatalnak.

Úgy, hogy közben folyamatosan győzelmi kényszerben vagyunk.

De mi vagyunk a Vasas – és ahogy az a rigmus szól: a hatalmas Vasas.

Túlzás nélkül írhatom, hogy ’74 áprilisában valóban nagy csapat voltunk. Úgy is fogadtak bennünket harmadikán Szombathelyen. 15 000 néző várta, hogy a Hali elkapja a népszerű, sikeres fővárosi riválist. Emlékezetes meccs lett! Az 57. percben Hévizi sporttárs lefújta a találkozót. Akkor lőtte Müller Sanyi a harmadik gólunkat, és a Hali-drukkerek közül valaki megdobta valamivel Jaczina partjelzőt. El lehet képzeni, Szombathely egyébként is dühös népe hogyan fogadta a korai hármas sípszót...A játékvezetőket rendőrök menekítették ki a stadionból, a Vasas buszát pedig alaposan megrongálták.

De nyertünk 3-1-re, még ha rövidített játékban is.

Ezt kívánom magunknak vasárnap estére – mármint  az eredményt, és nem az országos balhét.