Gera Zoltán: Szeretném átadni a győztes mentalitást!

2024-02-27 15:45
Csapatunk újdonsült vezetőedzője kedden délelőtt megtartotta első edzését a Fáy utcában, amelyet követően első benyomásairól és céljairól nyilatkozott honlapunknak.

„Egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy az utánpótlás-válogatottnál szerzett tapasztalataimat egy klubcsapatnál is hasznosítsam. A közelmúltban történtek már megkeresések, azonban most, a Vasas irányítása egy olyan lehetőségnek tűnt a számomra, amelyet meg akartam ragadni.

Nagyon várom a közös munkát, össze sem lehet hasonlítani egy nemzeti együttes irányításával. Sorra jönnek a mérkőzések, nincsenek többhónapos szünetek, ez a fajta légkör és körforgás pedig már hiányzott az életemből. Most éreztem elérkezettnek az időt a váltásra és bár komoly a feladat, hiszen egyértelműen a feljutás kiharcolása a cél, képesnek tartom rá a csapatot. Játékosként is szerettem a kihívásokat, sosem hátráltam meg tőlük, lelkes vagyok az előttünk álló időszakot illetően. Megtisztelő, hogy a Vasashoz kerültem és ezt nem udvariasságból mondom, tényleg így érzem, remélem, hogy sok közös siker vár ránk.

A legfontosabb az, hogy folyamatos fókusz legyen a mérkőzéseken, és az ahhoz hasonló találkozókat, amelyek korábban döntetlenre végződtek, a jövőben a saját javunkra fordítsuk. Szeretném átadni azt a fajta győztes mentalitást a játékosoknak, amely mindig is jellemző volt rám. Fontos, hogy védekezésben és támadásban is szervezettek legyünk és bár nyilván a pályán kapnak egyfajta szabadságot a futballisták, rendszerben gondolkozom, így mindenkinek tudnia kell, mi a feladata.”

Gera Zoltán mellett Csizmadia Csaba is csatlakozott szakmai stábunkhoz, vele kapcsolatban így nyilatkozott.

„Stábban gondolkozó ember vagyok, nyitott vagyok a segítők véleményére, de a felelősség és a végső döntés az enyém. Csizivel az elmúlt időszakban együtt dolgoztunk az U21-es válogatottnál, különböző karakterek vagyunk, de jól megértjük egymást. Nagy tapasztalata van, örülök, hogy ő is velünk van. De ez igaz a már itt lévő szakemberekre is.”

Az első gyakorlás tapasztalataival kapcsolatban Gera abszolút pozitívumokról beszélt, véleménye szerint mindenki koncentráltan és kellő alázattal állt bele a munkába. Kiemelte, bízik abban, hogy csapatunk fokozatosan átveszi majd azt a fajta mentalitást és gondolkodásmódot, amelyet a stábbal együtt elvár az együttestől.

Vezetőedzőnk egyébként nem ismeretlen közegbe csöppent, hiszen a keretben több játékosunkkal csapattársként, vagy ellenfélként találkozott a pályán a múltban, a fiatalabbak közül pedig a nemzeti csapatnál már jónéhányan dolgoztak a kezei alatt. „Természetesen ez nagy segítség a számomra, de egyébként is rengeteg meccset néztem az elmúlt években – mind az élvonalban, mind a másodosztályban. Képben vagyok a játékosokkal és a riválisok stílusával kapcsolatban is. Tudom, hogy kitől mit várhatok, szeretném, ha a meglévő erősségeket még inkább ki tudnánk domborítani.”