Fél évszázad kupadöntős képei

2021-01-19 09:37
1973-ban hosszabbításban győztük le a Honvédot.

Egy 111 éves kupasorozatból kizárólag a teljessége igénye nélkül szabad nekiállni képválogatást készíteni - a molkupa.hu oldala is így tett. Az oldalukon  fölsorakoztattak néhány képet óriásokról, óriásölőkről, kicsikről és nagyokról, a galériában pedig megtaláltuk azt az archív, fekete-fehér fotót is, melyen Ihász Kálmán veszi át a kupát 1973-ban, miután a Vasas hosszabbításban 4-3-ra verte a Honvédot a döntőben.

Az 1972–1973-as magyar kupaküzdelmekben 1066 csapat indult, melybe az élvonalbeli együttesek az országos főtábla 2. fordulójában kapcsolódtak be.  A hivatalos játéknap február 21. volt, ebben a fordulóban összesen 16 mérkőzésre került sor: a Vasas a Békéscsabával került össze, ahol a viharsarkiakat 1-0-ra győztük le.

A nyolcaddöntőket február 25-én rendezték, itt a DVTK együttesét vertük meg 5-2-re, majd három nappal később a negyeddöntőben a Bp. Spartacust múltuk felül 3-2-re.

Március 14-én az elődöntőben 1-0-ra győztük le a Sopront együttesét, a döntőre pedig május 1-jén került sor, ahol a Vasas 18 év után hódította el ismét a trófeát. A Népstadionban tízezer szurkoló előtt - Várady Béla triplájával és Kovács Ferenc góljával 4-3-ra nyertünk a Honvéd ellen. Emlékezetes döntő maradt a Vasas-Honvéd a kupatörténelem nagykönyvében, hiszen ebben az évben a győztes új serleget kapott, miután a régi díjat ellopták.

fotó: magyarfutball.hu