Emberhátrányban játszottunk döntetlent a Siófok ellen

2019-11-03 18:20
A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában 2-2-es döntetlent játszottunk a Siófok ellen. Ellenfelünk kapott egy véleményes 11-est, mi pedig egy túlzónak tűnő piros lapot.

Jól kezdtük a mérkőzést, előbb Balajti próbálkozását védte Hutvágner, majd Birtalan fejesét ütötte ki a kapus.  A 8. percben megszereztük a vezetést: Birtalan adott középre, Balajti pedig 7 méterről a rövid sarokba lőtt. Nem sokkal később Magasföldi közeli fejesét bravúrral védte Bősz.

A 27. percben Kovács mellett elesett Horváth a tizenhatoson belül. A megítélt 11-est Szakály vágta a léc alá. A folytatásban is mi játszottunk veszélyesebben, egy percen belül Birtalan két lövését is védenie kellett a siófoki kapusnak.  A szünet előtt Balajti éles szögből leadott löketét ütötte fölé a kapus.

A második félidő elején Bősz volt a helyén Tajthy, majd pedig Szakály lövésénél is. A 60. percben Birtalan 22 méteres bombáját szedte ki Hutvágner a léc alól.

A 61. percben megfogyatkoztunk: Gál rúgta meg Tajthyt, Szilasi pedig túl szigorúan felmutatta a piros lapot játékosunknak. A vendégek sajnos gyorsan kihasználták az emberelőnyt, a 66. percben Magasföldi fejelt a jobb sarokba.

A 79. percben egyenlítettünk: Szedlár adott jobbról középre, Balajti pedig két lépésről a hálóba helyezett. A folytatásban mindent elkövettünk a győztes gól érdekében, de nem jött össze, maradt a 2-2.

Vasas – Siófok 2-2 (Balajti 8., 79., ill. Szakály D. 27.- 11-esből, Magasföldi 66.)

Vasas: Bősz – Terbe, Gál, Tóth B., Lakatos (Kleisz 58.) – Kovács M., Szatmári (Hinora 67.), Hajdú – Szedlár, Balajti, Birtalan (Torghelle 67.)