Elment a lövőcsel-király

Emlékszem szegény Gazsi arckifejezésére. Olyan dühös volt, hogy szinte piroslott a feje, mintha csak teleette volna magát erőspaprikával. Ment le a Fáy utcai stadion szent gyepéről, akkor még az ország talán legjobb gyepszőnyege volt ez… aztán csak mondta a magáét a többieknek. Erős MTK volt az - Palicskóval, Csetényivel, Siklósival, Kovács Bélával, Kiss Tibivel, Borsóval, Takáccsal, Kunszttal. Erős MTK, amely aznap fejet hajtott a nagyobb tudás előtt. Emlékszem szegény Gazsi idegességére, és arra is, hogy te, Kokó ugyanakkor nevetve, szinte mámoros állapotban intettél ki nekünk. Három gólt rúgtál Gáspár hálójába, a Vasas négy–egyre nyert a Keszthelyi Mihály által igencsak jól összerakott kék-fehérek ellen, a sport pedig másnap kilences osztályzatot adott neked. Akkor már pontosan tudtuk, hogy micsoda erősítést jelentesz te a csapatnak. Már az első rangadódon piros-kékben gólt lőttél. Gass Pista helyére csereként beállva vetted be a Honvéd kapuját, s bár Kocsis Lajos, a Csikó zseniális játékának köszönhetően kikaptunk három–egyre, de te jelezted, hogy helyed van – helyed lesz az angyalföldi gépezetben. Drága Rudi bácsi akkor, 1975 őszén még csak rakosgatta össze a puzzle-t, kereste mindenkinek a helyét. A Honvéd elleni vereséget hetvenezren látták a Stadionban, akkor még Vidáts Csaba volt a beállós, Kanász a centerhalf, a középpályán pedig Zombori Sanyi mellett Bódi és Szíjgyártó.
Alakul ez…
Ezt gondoltuk akkoriban.
Én is ezt mondogattam magamban nap mint nap abban a régi földszintes öltözőépületben, ahol az ifinek is megvolt a saját kis „birodalma”, nem  messze a felnőtt csapat otthonától.
Lehet, hogy furcsa, de annak a helynek egészen különleges illata volt. Ahányszor beléptem oda, mindig valami sajátos „íze” volt a levegőnek. Talán csak én gondoltam így – a hely szelleme ugye… S ahányszor összefutottam veled, Kokó valamelyik tréning előtt, mindig előre köszöntél nekünk, ágrólszakadt, álmokat kergető ifistáknak.
Azzal a jó ízes, palócos beszédeddel.

Tudtam, hogy beteg a szíved, hogy átestél infarktuson, kórházi kezelésen, hogy kevéske nyugdíjból élsz és vannak gondjaid, de valahogy mégis azt gondoltam, túl leszel a nehezén, hiszen a futballcsalád, sem a Vasas, sem az MLSZ nem hagyja, hogy elkallódjál. Ellenőrként jártad a különböző stadionokat és ha volt egy kis szabadidőd, felhívtál és azt kérdezted tőlem: „Mi van a csapattal Gabikám, mi van a mi csapatunkkal, mi van az imádott Vasasunkkal…?”
És én sokszor nem tudtam neked mit mondani.
Illetve… Mindig arra biztattalak, sőt könyörögtem, hogy gyere ki a Fáy utcába! Gyere meccsre! Mert idetartozol, mert a klub legendái közé emelkedtél a játékoddal, a góljaiddal, az eredményeiddel.

Bajnoki cím, kupagyőzelem.
Az eddigi két utolsó serlegünket foghattad. 1977-ben bajnoki aranyat, 1986-ban a kupagyőzelmet ünnepelhetted.
Istenem, még leírni is nehéz ezeket az évszámokat…

Akkor, 1975 őszén még akadozott a gépezet, Rudi bácsi fejében talán már körvonalazódott, hogy akkor te hol is kapsz majd szerepet. Akkor még Müller Sanyi nyomta a jobb szélen, vagy egy Tímár nevű villámléptű csatár. És az is előfordult, hogy négy–kettő-négyes felállásban futott ki a csapatunk. Elől Tímár, Kovács, Izsó, Várady csatársorral. Vereség a Honvédtól, az Újpesttől, a Fraditól és az MTK-tól. Kínkeserves ősz volt az, de akkoriban (s talán a varázs most is újra hat, ezt várjuk, ezt kívánjuk, ebben reménykedünk…) a Vasas tavaszra mindig megtáltosodott, újra és újra.
1976-ban sem volt ez másként, áprilisban az MTK elleni négy–egy (mesterhármasoddal), aztán egy a magyar futballtörténelemben kiemelkedő, a Népsport által öt csillagosra minősített csúcsrangadó: a Fradi ellen három–kettőre megnyert derbi ötvenezer néző előtt a Stadionban. Ott is gólt lőttél Kokó. Zombori Sanyi és Komjáti Bandi mellett.
Sírtam, sírtunk a boldogságtól, amikor Palotai lefújta a meccset.

De a folytatásban sem volt STOP tábla: három–nullás laza siker a Honvéd ellen, ez volt a legendás nyolc–hármas Újpest–Fradi előmeccse. Aztán jött a Dózsa-verés: öt–négy ide, ötvenezren tombolták végig a Stadionban az a derbit. Kokó akkor kettőt vállalt be.

Hányszor beszéltünk ezekről a meccsekről telefonon.
Hányszor kértelek, hogy meséld el, hogy ugrottál föl helyből olyan három méteres magasságra, a pufók bárányfelhők közé és bólintottál be a jobb alsó, vagy a bal felső sarokba.
Meséltettelek a trükkjeidről is, senki nem csinálta úgy a lövőcselt, mint te.

Amikor 1976. szeptember 25-én az Újpest visszavágott a néhány hónappal korábban elszenvedett öt-négyes vereségért, épp ilyen arányban nyert a Vasas ellen, egy szeles, cúgos estén mindössze tizenháromezren nézték a rangadót. A Vasas-tábor akkor lejött a bal felső karéjból és a játékoskijáró melletti „földszinten” foglalt helyet, jobbra. Ott ugráltam önfeledten, hiszen vezettünk négy–kettőre és te, Kokó tőlem, tőlünk néhány méterre csináltad meg szegény, egyébként kőkemény Tóth Jóskával szemben az egyik, a másik és a harmadik lövőcselt.
A lila elfeküdt.
Mindig elfeküdt.

Büszke voltam rá, hogy barátként kezelsz.
Úgy beszélgettünk egymással, mintha valóban családtagok lennénk. Te, a legenda - én, a tátott szájjal hallgató rajongó. Csak meséltél, meséltél az ízes szavakat formálva, és azt gondoltam, hogy majd egyszer másként nem, hát telefonon keresztül együtt ünnepeljük a hetediket.
A Vasas hetedik bajnoki címét.
Mert hittünk benne mind a ketten, még ha olykor (nagyon is sokszor…) pesszimisták voltunk. De álmodoztunk, elemeztünk, reménykedtünk és a múltból merítettünk erőt. A múltból, amelyben te, Kokó felejthetetlen alakítást nyújtottál. Vajon hogy élted meg, amikor Rudi bácsi azt mondta neked: Kovács Pista lesz a jobbszélső, Gass Pista a jobboldali középpályás, Várady Béla a balszélső, és nálam… bizony nálam Izsó Náci a center, ez nem is kérdés.
Te is centernek jöttél hozzánk Tarjánból, de nem játszottad a sértődöttet soha egy pillanatra sem.
Elfogadtad a hetes dresszt.
A szélre kitolt center szerepét.
Tíz válogatottság (látom most is, ahogy a csehszlovákok elleni találatod után boldogan kalimpálsz a karjaiddal és úgy futsz ünnepelni, mint egy nyolc éves kissrác), bajnoki cím, kupagyőzelem, svájci profi szerződés.

És a halhatatlanság.
Ez jutott neked, drága Kokókám – Angyalföldön egészen biztosan halhatatlan vagy és az is maradsz.
S, ha egyszer meglesz a hetedik, akkor a felsorakozott játékosok mellett ott áll majd Várady Béluska, Török Peti, Becsei Peti, Kanász Józsi és Kovács Pista is. Akik a hatodik aranyérem megszerzésében főszerepet játszottak. 
Ott állnak majd, s mi sírva-nevetve ünnepeljük őket is. 

fotó: nool.hu