Elhunyt Dr. Laczkó Mihály, a Vasas labdarúgó szakosztályának egykori elnöke

2020-11-21 16:16
A szakember korábban két ciklusban is vezette a Magyar Labdarúgó Szövetséget.

Laczkó Mihály 1935. május 6-án Békés megyében, Medgyesbodzáson született. A Budapesti Műszaki Egyetemen vegyészmérnökként végzett, később műszaki doktori címet szerzett, majd a Magyar Kábel Művek elnök-vezérigazgatója lett. Pályafutása során Eötvös Loránd-díjban és Kandó Kálmán-díjban részesült, 62 szabadalma van és 139 tudományos témájú írása jelent meg.

Két alkalommal került a Magyar Labdarúgó Szövetség élére: először 1989-1994-ig, majd 1996-1998 között töltötte be a tisztséget. 

A tegnapi napon, 85 éves korában elhunyt Laczkó Mihály rajongott a futballért s több szálon is szenvedélyesen kötődött klubunkhoz: mindamellett, hogy korábban évekig a Vasas labdarúgó szakosztályának elnöke volt, 17 esztendős unokája, Horváth Kornél ma is a Vasas Kubala Akadémia fiatal kapusa.

"Legendás emberekkel dolgozhattam. Például a Steaua kispadján BEK-et nyerő Jenei Imrével vagy Mészöly Kálmánnal, akivel rengeteg élvezetes vitánk volt. Négy meccsre Puskás Ferencet is sikerült kapitánynak megnyernem, de az is szép emlék, hogy egyszer Illovszky Rudolffal és a Barcelonából hazalátogató Kubala Lászlóval együtt mentünk el egy vendéglőbe, ahol aztán Kubala kétszáz magyar nótát elénekelt." - olvashattuk egy tavaly adott interjúban Laczkó Mihály futball iránti szenvedélyét hűen tükröző szavait. 

A szakembert szülőhelyén, Medgyesbodzáson díszpolgárrá választották, de Laczkó Mihályról nevezték el a helyi futballpályát is.

A Vasas Futball Club őszinte részvétét fejezi ki Laczkó Mihály családjának, nyugodjék békében.