Dobbanjon együtt a legendás Vasas-szív!

2023-11-04 12:55
Csapatunk hétfőn este 20 órától a Budapest Honvéd együttesét fogadja az Illovszky-stadionban, az ősi rivális legyőzéséhez pedig talán a megszokottnál is nagyobb szükségünk lesz szurkolóink biztatására.

Kevés nagyobb rangadó van a magyar futball életében a Vasas–Kispestnél, a két klub közötti történelmi rivalizálással talán csak az Újpest–FTC derbi vetekszik. Éppen ezért ebben a párosításban kis túlzással sem a pillanatnyi forma, sem a tabellán elfoglalt helyezés nem mérvadó – sem pedig az, hogy a csapatok és a drukkerek legnagyobb bánatára ezúttal nem az élvonalban, hanem a másodosztályban kénytelenek összecsapni egymással.

Egy ilyen kiélezett csatát a váratlan megoldások, valamint az egyéni villanások mellett leginkább a 12. játékos, azaz a szurkolótábor dönthet el. Az már napokkal ezelőtt biztossá vált, hogy a vendégek megtöltik a saját szektorukat, hiszen a részükre elővételben biztosított összes belépő elkelt.

A hazai lelátókon viszont vannak még szabad helyek, így arra kérjük drukkereinket, hogy jöjjenek és biztassák együttesünket, ez ugyanis elengedhetetlen a remélt sikerhez. Mutassuk meg hétfőn, hogy Budapest piros-kék, dobbanjon együtt a legendás Vasas-szív!

Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!