David Bowie és a Sunderland

Vajon hányszor álmodtál Földesi Károllyal Pipi? A diósgyőri bekkel, aki a hetvenes évek elején darabokra törte a lábad. Nyertünk ugyan 1–0-ra Miskolcon, de aligha nevezhető vidám karavánnak ahogy a Vasas-busza, mögötte a szurkolókkal Budapestre indult – a súlyos sérülésed után. Addig úgy írtad és beszéltek rólad, mint a legnagyobb angyalföldi reménységről. Mint aki méltó utódja Szilágyi I. Gyulának a Sziszinek, Machos Ferencnek a zseninek, Farkas Jancsinak a világklasszisnak, és Puskás Lajosnak a feltartóztathatatlan támadónak. És nem volt ebben semmi túlzás. Úgy, olyan finoman értél a lasztihoz, mint a legnagyobbak. Jobb külsővel passzoltál, teli rüszttel bombáztál, és ha a helyzet úgy hozta, talppal húzogattál.

Pipi, a kiismerhetetlen. Így becéztek, és élmény volt nézni a játékodat. Angyalföldön nevelkedtél, a serdülőcsapatból szinte egyből a tarcsihoz emeltek, és ott öltözhettél néhány méterre a nagyoktól. Aztán amikor egy gyönyörűséges napon azt mondták: na fiam, innentől a nagyokkal készülhetsz, te az álmok kapuján vagy inkább ajtaján belépve csókolommal köszöntél Mészöly Kálmánnak, Ihász Kálmánnak, Farkas Jancsinak és a többieknek. És ezek a klasszisok pontosan tudták ki is az a jóképű kis srác, aki immár velük öltözik, hiszen akkoriban kötelező volt az első keret tagjainak megnézni hétvégenként ahogy az ifisták és a serdülők játszanak a hátsó salakon. Azt gondolom te voltál a világ egyik legboldogabb fiatalembere, amikor először léphettél pályára a gyönyörűséges Vasas-mezben, a legjobbak között. Pedig lehetetlen vállalkozásnak tűnt az!

Molnárpuskásfarkaskorsós!

Az angyalföldi atom-csatársor. És ott volt mellettük akkor még támadóként elkönyvelve az ifjú Vidáts Csaba, Radics János, később Ladinszky Attila.

Majd jött Várady Béluska is!

De te, Pipi, ha az a Földesi nevű ott Miskolcon nem rúg agyon, nem töri ketté szó szerint és átvitt értelemben is a pályafutásodat, helyet követeltél volna magadnak bármilyen csatársorban a Fáy utcában. Ám így is, a hosszú felépülést követően csodálatos élményekkel lettél gazdagabb. Velünk, szurkolókkal együtt. A felejthetetlen KK-győzelem a pozsonyi Inter ellen, értékes trófeák, kitörölhetetlen meccsek a külföldi túrákon, no meg mámorító rangadó győzelmek itthon. Játszani, a Népstadion zöld gyepén lenni, amikor 5–2-re vertük a Fradit és 4–2-re az Újpestet, az bizony földöntúli pillanat lehetett. Egyébként összefutottál te a Földesi nevűvel később is, amikor a Diósgyőr a Magyar Kupa küzdelmeiben a Fáy utcába látogatott. Talán dolgozhatott benned a dac, vagy valamiféle bosszúvágy, mert azon az 5–2-re megnyert mérkőzésen 3 gólt is szereztél, miközben Földesi Károly – már 4–0-s Vasas vezetésnél – tizenegyesből szépített.

Vajon mondtál-e neki valamit akkor, Pipi?

Mindegy is, ennyi év távlatából. A karriered, a pályafutásod nem úgy alakult, ahogy talán elképzelted. Mert meggyőződésem, hogy bajnoki címről álmodoztál a Vasassal, hiszen az ország legjobb csapatába kerülhettél be ifjonti fejjel. De talán az 1973-ban megnyert MNK-trófea vigasztalt valamelyest. Akkoriban már epizodistaként számoltak veled Angyalföldön, hol játszottál hol nem, így aztán már nem lehettél ott a keretben, amikor Illovszky Rudolf irányításával 1976 nyarán megkezdte a felkészülést a Vasast – a bajnoki cím elhódítására.

A 77-es aranycsapatunk már nem rólad szólt, hiszen akkor már messze jártál a Fáy utcától, Pipi.

De te soha nem sértődtél meg nevelőegyesületedre. Dolgoztál itt edzőként, s ha időd engedte – jöttél ki szurkolni az utódoknak.

Ma is ott ülsz a lelátón – hiszen az életed fontos része a Vasas.

Vajon mit érezhettél amikor ajtót mutattak neked Angyalföldön?

Végig pörgött-e fejedben életed addigi filmje, a Földesi-féle brutális belépő, a hőn áhított bajnoki cím elmaradása, vagy például egy Sunderland elleni kupameccs, amely talán neked, és a Vasasnak újabb mérföldkő lehetett volna? Pedig amikor 1973. szeptember 19-én, egy esőfüggönytől áztatott őszi estén, az angol másodosztályú csapat 2–0-ra nyert a Népstadionban, ti még hősök voltatok nekünk! Igazi hősök. Olyanok, akikről az imádnivaló David Bowie énekelt. A Sunderland kis csapat volt akkoriban, mi pedig azt gondoltuk, hogy a Vasas még mindig nagy csapat. Fájó pofon volt az neked Pipi, és nekünk, a szurkolóknak, pedig tíz nappal korábban 75 000 néző szeme láttára vertük felejthetetlen meccsen a stadionban 4–2-re az Újpestet.

Az elszalasztott lehetőségekről szólt a pályafutásod Pipi.

De látod, itt a Sunderlandról írok, miközben most vasárnap a Mosonmagyaróvárral meccselünk.

Hová jutottunk azóta! Izgulnunk kell, gyomorideggel várni a mérkőzést, hiszen az újabb pontvesztés a Szeged elleni lélekromboló döntetlen után, talán már végzetes lehet a feljutás szempontjából. Bár a feljutás szót már óvatosan mondja ki, vagy írja le az ember. De tudom, hogy ősszel, az újabb másodosztályú bajnokság küzdelmeiben, ha itt ragadunk továbbra is a pokolban, te ott ülsz akkor is majd a lelátón, Pipi. Mintegy szimbolizálva, hogy játszott itt Angyalföldön, ezen a helyen évtizedekig az igazi Vasas.

Hősök voltak – akiket fenntartások nélkül szerettünk.

Boldog Születésnapot, Tóth Bálint!