Bemutatjuk a Gyirmót együttesét

2019-10-25 11:20
Vasárnap 17:00 órától, a Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a jelenleg harmadik helyet elfoglaló Gyirmót otthonában vendégeskedünk.

A győri Gyirmót FC-t 1993-ban alapították, az alsóbb osztályokból fellépegetve pedig a 2005/2006-os idénytől már a másodosztálynak megfelelő NB II. Nyugati csoportjában indult. A 2016/17-es NB I-es bajnoki évad mindössze rövid átszállót jelentett, mert utolsóként kiestek. A 2017/18-as NB II-es bajnoki évben hatodikként zártak, majd a 2018/19-es másodosztályú évadban csapatunkkal azonos pontot (65) szereztek, amivel a dobogó legalsó fokán végeztek, 9 pontnyira a másodikként feljutó Kaposvár mögött.  

Vasárnapi ellenfelünk 12 forduló után 23 pontot szerzett, négypontnyi távolságban a listavezető MTK-tól, és 1 ponttal lemaradva a második pozícióban lévő Csákvár mögött. 

Eddig 7 győzelmet számlálnak, a 8-8-cal rendelkező előttük lévő két együttes mögött a második legtöbbet. Utóbbi négy mérkőzésüket megnyerték, ám nem kezdték jól a bajnokságot, hiszen az első négy forduló alatt mindössze 2 pontot szereztek. Kikaptak 3-0-ra a Győrtől, és 2-1-re a Siófoktól (Májer M., 28.’ 1-1). Nem bírtak a nyitófordulóban otthon a Haladással (1-1; Lázás P., 10.’ 1-0), és hasonló módon két pontot elhullajtottak hazai pályán a Szeged ellen (0-0). 

Azután viszont következett 3 győzelem. Szolnokon 3-0-ra (Villám 24.’, Zeke 29.’, Nagy P. 83.’), otthon a Csákvárt szintén 3-0-ra (Májer 41.’, Hudák 76.’, Mayer A. 81.’), majd ismét hazai pályán a Budaörsöt győzték le 1-0-ra (Koltai T. 90.’). 

A hármas győzelmi sorozatukat a 8. fordulóban, némi meglepetésre saját otthonukban a Dorog szakította meg, amely 2-1-re tudott nyerni (Szarka 9.’ 1-0). Azóta viszont nem vesztettek pontot, és egy négyes győzelmi szériát produkáltak, 9-1-es gólkülönbséggel.

Kiütötték 4-0-ra idegenben a Soroksárt (Heffler N. 33.’, és 91.’, Varga Á. öngól, 39.’, Szarka 64.’), 2-0-ra legyőzték otthon a Békéscsabát (Heffler N. 43.’, Lipták 59.’), 1-0-ra legyűrték hazai pályán a Tiszakécskét (Nagy P. büntetőből 44.’), majd a legutóbbi fordulóban Putnokon a Várady Béla stadionban 2-1-re nyertek a Kazincbarcika ellen (Presinger 40.’, Heffler N. 81.’). 

19 lőtt góljuknál öt együttes is többet ért el, ellenben 9 kapott találatuk a Győrrel holtversenyben a legkevesebb a mezőnyben. Tízes gólkülönbségüknél csak a listavezető MTK-é jobb (+15).  
Noha az előző bajnoki évadban dobogós helyezésével nem szerepelt rosszul a csapat, mégis 12 új játékost igazoltak a nyáron.   

Érkezett: Zeke Márió (Mol Fehérvár FC, kölcsönbe), Hársfalvi András (Mol Fehérvár II.), Májer Milán, és Herjeczki Kristóf (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Tóth Bence, és Hudák Dávid (Mezőkövesd), Krén Bálint (KFC Komárno),Vass Ádám és Vogyicska Bálint (MTK), Szabó Lukas (Kazincbarcika), Éri Dominik és Orbán István (az U19-es csapatukból). 

Az együttest heten hagyták el a nyáron: Horváth Roland (Budafok), Kamarás György (NK Nafta 1903 Lendava), Rengel Péter (ETO FC Győr), Sandal Dominik (KFC Komárno – kölcsönbe), Marek Strestík (1. SK Prostejov), Németh Gergő (Balatonlelle - kölcsönbe) és Szegi Vince (Mosonmagyaróvár - kölcsönbe).

A Gyirmót vezetőedzője 2019 nyarától a Győri születésű, 53 éves Csertői Aurél lett, aki korábban 2014 januárjától a Paks trénere volt. 
Érdekesség, hogy a csapat pályaedzője a 39 éves Nagy László, aki a 2003-2004-es NB I/B-s évadunkban csapatunkat erősítette. Másrészt az együttes szakmai igazgatója az a Tamási Zsolt, aki a 2003/2004-es évadban a másodosztályban csapatunk vezetőedzője volt, és vele jutottunk fel az NB I-be, ám 2004. szeptember végén szerződést bontottunk vele. 

A csapat játékosai között több rutinos, első osztályt megjárt játékos is található. Így például a három egykori válogatott, a 32 éves Koltai Tamás (Győr, Videoton, Paks), a 34 éves Lipták Zoltán (Újpest, Videoton, Győr, DVTK), valamint a 31 esztendős Vass Ádám (MTK). Ott játszik a 30 éves Tóth Bence (FTC, Pápa, Mezőkövesd), a 28 éves Heffler Norbert (Pápa, Paks, PMFC), a 29 éves, csapatunkban 2011 tavaszán játszó Présinger Ádám (Videoton, Vasas, Pápa), a 27 éves Szarka Ákos (DVTK).

Mellettük, csapatunkban 2006-2010 között játszott 29 évesVillám Balázs (Vasas, Dunaújváros, Honvéd), a 2017/18-ban csapatunkat erősítő, 21 éves Vogyicska Bálint (MTK), valamint a 2011-es tavaszt csapatunkban töltő 28 éves Nagy Patrik. 

Legeredményesebb góllövőjük HefflerN. (4), valamint Májer Milán, Nagy Patrik, Szarka Ákos (2-2-2). 
A legutóbbi fordulóban Putnokon, a Kazincbarcika ellen 2-1-gyel győztes Gyirmót így állt fel: Rusák - Nagy Patrik (Vogyicska, 64.’), Tóth Bence, Présinger, Lipták, Szabó Lukas (Koltai, 60.’), Krebsz, Heffler, Vass, Hudák, Májer (Mayer Ádám, 78.’).