Baráth Botond: Ahogyan eddig, úgy ezután is mindent megteszek a Vasasért!

2023-11-07 12:23
A tegnapi, Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzés lefújását követően – amelyet csapatunk végig magabiztos játékkal, 3–0-ra nyert meg – hátvédünk, a korábban több mint egy évtizedet Kispesten futballozó Baráth Botond beszélt a vendég szurkolókkal, ami drukkereink körében óriási felháborodást váltott ki.

Baráth Botond honlapunknak nyilatkozott az esettel kapcsolatban:

– Szó sem volt arról, hogy bárkivel tiszteletlen szerettem volna lenni, főleg nem a Vasas-szurkolókkal. 13 évet töltöttem el a Honvédnál, ez a nevelőegyesületem, része a múltamnak, a kispesti drukkerek köszöntöttek, én pedig viszonoztam. A megjelent információkkal ellentétben nem ünnepeltem velük és nem is ünnepeltettem magam, arra kértek, hogy intézzek feléjük néhány szót, amit a pillanat hevében megtettem, utólag belátom, hogy nem kellett volna.

De hangsúlyozom, minden edzésen és minden mérkőzésen a Vasas sikeréért dolgozom, ahogyan eddig, úgy ezután is teljes erőmmel azon leszek, hogy hozzásegítsem a klubot a céljai eléréséhez. Még egyszer elnézést, ha valakit megbántottam a cselekedetemmel.