Augusztus 13 többször volt a mi napunk!

2023-08-12 11:45
Sok babona, félelem övezi a tizenhármas számot, a Vasas történelmében azonban több kellemes emlék fűződik augusztus 13-hoz.

Csapatunk holnap, augusztus 13-án 19 órakor a Credobus Mosonmagyaróvár együttesét fogadja a Merkantil Bank Liga harmadik fordulójában. Honlapunkon felidézünk néhány olyan korábbi bajnoki találkozót, melyeket szintén augusztusban, éppen ezen a napon játszottunk.

1967. augusztus 13-án a Vasas-Egri Dózsa összecsapáson fölényes 7-1 lett a végeredmény. Ezen a mérkőzésen Puskás Lajos is szerzett egy gólt, akinek ezúton is gratulálunk 79. születésnapjához, amit pont a Mosonmagyaróvár elleni Merkantil Bank Liga-meccsünk napján ünnepel.

- Ott leszek a mérkőzésen, a helyszínen szurkolok a csapatnak – mondta korábbi kiváló játékosunk, aki edzőként is ült a Vasas kispadján, amikor születésnapja alkalmából tegnap felköszöntöttük.

Puskás Lajos 56 évvel ezelőtt gólt is szerzett a születésnapján rendezett összecsapáson, akkor csapatunk 7-1-re nyert az Egri Dózsa ellen.

- Eszembe sem jutott, hogy azért készüljek másképp a mérkőzésre, mert a születésnapomon rendezték – emlékezett erre a találkozóra Puskás Lajos. - Ez egy véletlen egybeesés, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, a lényeg a győzelem megszerzése volt. Emlékszem rá, hogy nagy különbséggel nyertünk, bár az rám nézve nem túl hízelgő, hogy a hétből csak egy gólt szereztem. A lefújás után meghívtam a csapatot egy italra, akkoriban az volt a szokás, hogy a szülinapos megvendégelte a társakat, de nem tartottunk nagyobb ünneplést, készültünk a következő előttünk álló feladatra.

1980. augusztus 13-án a ZTE-Vasas találkozó 2-4-es angyalföldi sikerrel zárult. Izsó Ignác két góllal járult hozzá a győzelmünkhöz, az első és a negyedik találatunk fűződött az ő nevéhez.

- Emlékezetes számomra az a mérkőzés, mert nagyon jó csapata volt a Zalaegerszegnek is, több mint tízezer néző volt akkor a stadionban – idézte fel a meccset Izsó Ignác. – Rögtön az elején előnybe kerültünk, ami fontos volt a folytatás szempontjából. Nem emlékszem az összes gólomra, de arra a néhányra igen, amit a tizenhatoson kívülről szereztem, mert ez nem volt jellemző rám. Ezen a meccsen 25-26 méterről találtam be a kapuba, szerintem senki sem gondolta, hogy innen ellövöm a labdát. Jól játszottunk a bajnokságban, az utolsó két-három fordulóig versenyben voltunk a bajnoki címért. Bundzsák Dezső volt a vezetőedzőnk, akire nemcsak a szakmai tudása, hanem kiváló emberi tulajdonságai miatt is felnéztünk.

1989. augusztus 13-án a Debreceni VSC-Vasas meccs végeredménye 1-1 lett. Csapatunk vezetőedzője akkor Mészöly Kálmán volt, az egyenlítő gólunk pedig a 89. percben született. A találkozóra Komjáti András emlékezett vissza:

- Az Oláh Gábor utcai stadionban játszottunk, ahol a nézőtér nagyon közel volt a pályához, és közismert, hogy Debrecenben nem kedvelték a Vasast. Ezen a mérkőzésen is elég forró volt a hangulat, sok mindent kiabáltak nekünk, de ez engem személy szerint nagyon motivált, igaz, ekkor már rutinos játékos voltam, sok tapasztalattal. Volt némi szerencsénk, mert a hazai közönség az 1-0-s vezetés ellenére hajtotta előre a debreceni játékosokat, ők nagy erővel támadtak a második gól megszerzéséért, mi pedig egy ellentámadással azt használtuk ki, hogy hátul nagyon kinyílt a hazai védelem.

1999. augusztus 13-án a Vasas a Honvéddal csapott össze, a mérkőzés sikeresen 2-0 lett.Második csapatunk asszisztensedzője, László András augusztus 16-án lesz 46 esztendős, így egyértelmű volt, hogy korábbi játékosunkat szólaltassuk meg, aki szívesen emlékezett vissza a kispestiek elleni csatára.

- Ez volt az első hazai meccsünk a szezonban. Nagyon érzelemdús volt a találkozó, de nemcsak a régi rivalizálás miatt, hanem azért is, mert nem sokkal korábban ment el tőlünk Váczi Zoli, Kabát Peti pedig nagyon motivált volt a csapatunkban, hiszen korábbi klubja ellen lépett pályára. Az elejétől uraltuk a meccset, fantasztikus volt a hangulat, Kabát Peti gólt szerzett, ami további plusz érzelmeket szabadított fel a pályán és a lelátón egyaránt. Azért is előzte meg óriási várakozás a mérkőzést, mert előtte idegenben nyertünk 2-1-re a Fradi ellen. Remekül kezdtük a bajnokságot, akkor az első négy fordulóban zsinórban nyertünk.

2000. augusztus 13-án egy Pécsi MFC-Vasas találkozó szerepelt a programban, mely számunkra kedvezően 3-1-es angyalföldi győzelemmel zárult.Aranyos Imre csereként állt be a találkozón, de fontos volt, hogy azonnal föl tudta venni a ritmust, így ő is kellemes emlékként őrzi azokat a pillanatokat.

- Délután játszottunk, úgy emlékszem négyezren voltak a lelátón, 3-0-ra vezettünk, amikor bementem a pályára, ilyenkor talán kicsit könnyebb az ember dolga. Ennek ellenére nagyon kellett koncentrálni, edzőként is mindig azt várom el a játékosaimtól, amit tőlünk is elvártak: a kispadról érkezőknek fejben, fizikálisan pont ugyanannyira ott kell lenniük a meccsen, mint a kezdőknek. Nehéz volt Pécsen játszani a közeli nézőtér miatt, és mert nagyon erős támogatás érkezett a lelátóról a hazaiaknak. A kezdés előtt megbeszéltük, hogy teljesen ki kell zárnunk a külvilágot, ezt sikerült is megvalósítanunk!

2010. augusztus 13-án a Vasas-Győri ETO meccsen 2-1-re győztünk, erőnléti edzőnk, Ferenczi István korábbi klubja ellen szerepelt ezen a találkozón.

- Emlékezetes volt számomra ez az év. Győri vagyok, ott mutatkoztam be az élvonalban, ezért extra motivációval léptem pályára korábbi csapatom ellen. Egy csatárt a gólok éltetik, nagyon jót tett a lelkemnek, hogy tizenegyesből betaláltam a győriek kapujába. Nem vagyok babonás, ezt azzal tudnám alátámasztani, hogy amikor lehetőségem volt rá, akkor 13-as mezben játszottam. Talán a szerencseszámomnak is lehet nevezni a 13-ast, nincs semmilyen negatív érzésem ezzel a számmal kapcsolatban.

2016. augusztus 13.: FTC-Vasas 1-2!A Ferencváros címvédőként és listavezetőként fogadta csapatunkat, mostani keretünkből Berecz Zsombor, Szivacski Donát és Vida Máté is játszottak ezen a mérkőzésen, amire jelenleg térdsérüléssel bajlódó csapatkapitányunk emlékezett vissza.

- A Fradi ellen mindig extra motivációval játszottunk, fokozottan igaz ez az idegenbeli mérkőzésekre. Az Üllői úton pályára lépni mindig különleges élmény minden játékos számára. Végig stabilak voltunk és ki tudtuk használni ellenfelünk hibáit. A győztes találatunk előtt én adtam a gólpasszt, a lefújás után bevittük kapusunk, Vukasin Polekszics mezét is a pályára, aki az előző fordulóban az Újpest ellen sérült meg. Nekem a ferencvárosi pálya máskor is szerencsét hozott, 2017 tavaszán szintén 2-1-re nyertünk, azon a mérkőzésen én szereztem az egyenlítő gólunkat.

Zsombort - amellett, hogy felidéztük a sikereket - megkérdeztük a térde állapotáról is.

- Javulgat, és szerencsére az már szinte biztos, hogy nem kell műteni. A felépülésem több tényezőtől függ, ennek az időpontját egyelőre nem lehet megjósolni.

A Credobus Mosonmagyaróvár ellen vasárnap 19 órakor kezdődő bajnoki mérkőzésünkről élőképes közvetítés látható YouTube-csatornánkon.

Az online stream mellett a 24liveblog.com felületén élő szöveges tudósítással is jelentkezünk az alábbi linken: VASAS FC - CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR