A Vasi gyors

Verhetőek ezek a brazilok. Ott van nekik Rio, a Copacabana, a karnevál tinci-tánci lányokkal- asszonyokkal, éjjel-nappal szambával. S persze ott van nekik Pelé, a Fekete Gyöngyszem, aki  ha épp olyanja van, a félpályán túlról ível a csehszlovákok kapujára. A brazilok varázslók, labdazsonglőrök, a futball és az élet szerelmesei. De 66'-ban, az angliai vébén azért csak elkaptuk őket. Az Everton stadionjában (kár, hogy a liverpooli kékek hamarosan vadonatúj arénát kapnak, mi lesz így, ezzel a számunkra is szent pályával…?) 3–1-re nyert a magyar válogatott, a sérült Pelé nélkül felálló brazilok ellen, futballtörténelmet írva.

Vasasos futballtörténelmet.

Farkas Jancsi kapásgólja az örökkévalóságnak szólt.

Mint ahogy a felkötött karral is remekül futballozó Mészöly Kálmán gólja és teljesítménye is.

Vajon irigykedett-e rájuk, Dezső bá? Jancsira és Kálmánra, a liverpooli hősökre, az Ön csapattársaira? Mert képességei szerint igenis ott lehetett volna a 66'-os angliai világbajnokságon! A szélvészgyors Molnár, akit még lasszóval, vagy egy feltuningolt, ormótlan Volgával sem értek volna utol. Élete legjobb formájában futballozott akkoriban a Vasas atomcsatársora: a Molnár, Puskás, Farkas, Korsós négyes – olykor túlzás nélkül, világklasszis produkcióval rukkolt elő. Nemcsak itthon (a Fradi elleni 3–0, amely lehetett volna 5 vagy 6 is…), hanem a nemzetközi porondon is. Az angyalföldi drukkerek nehezen tudták eldönteni, hogy kit válasszanak kedvencnek. Jancsit, aki a világ bármelyik klubjában játszhatott volna? A feltartóztathatatlan gólvágót, Puskás Lajost, aki sokkal, de sokkal több válogatottságot érdemelt volna?  A finompengés, finomlelkületű Korsós Pistát?

Vagy Önt, Dezső bá, a vasi gyorsnál is sebesebb szélsőt?

Amikor 1965-ben a Fáy utcába szerződött még csak remélni lehetett, hogy bombaigazolást kötött a Vasas. Úgy voltak vele Angyalföldön: jött egy labdaügyes, extra sebességgel rendelkező szélső, aztán majd meglátjuk, mire lesz képes a fővárosban. Hány és hány vidékről Budapestre került tehetséges futballista kallódott el, vagy legalábbis nem futotta be azt a pályát, amit jósoltak neki! Mert Budapest fényei, csábító idomai, az éjszaka misztikuma talán túlságosan is megzavarta a fejeket. De Ön, Dezső bá, ellenállt minden csábításnak. Illetve egynek nem.

A labdának.

A pettyesnek, amely akkoriban még valóban pettyes volt.

A tökéletesen meglőtt lasztinak, amely Mathesz Imre, Fister Ferenc, vagy Puskás Lajos lábáról indult el valahová a jobb szél felé. És Szepesi György csak mondta és mondta lelkesen a rádióközvetítésben: Molnár Dezső vágtat végig a jobb szélen, futtában csinál egy cselt, aztán tökéletes ütemben ível középre és Farkas János nyolc méterről a kapu jobb oldalába lő!

Hányszor volt ilyen, Dezső bá!

A Vasas-futballtörténelem fontos szereplőjévé vált. Piros-kék mezben 154 meccsen lépett pályára, ezalatt 18 gólt szerzett. Közben nyolc alkalommal ölthette magára a magyar válogatott szerelését, a hollandok elleni Eb-selejtezőn fontos gólt lőtt.

És oktatta a brazilokat!

Merthogy esztendővel később Pelé azért mégiscsak pályára lépett a magyarok ellen. A 66'-os vébé után, 1967 februárjában Chilébe utazott a Vasas, és elhódította a Hexagonal Kupát. Akkor történt, hogy Ön, Dezső bá, a brazil Santos elleni, mindent eldöntő meccsen kétszer húzta meg a jobbszélt, hogy abból két Vasas-gól szülessen. A tökéletes beadások végén Korsós Pista lőtte a góljainkat, 2–2 lett a vége, a többi már történelem. Azt írta akkor a Népsport: „Molnár a mezőny legjobbja.” S persze a fontos találat Bécsben, a csehszlovák Sparta Praha elleni KK-elődöntőben, amelyet a Vasas hosszabbítás után, 5–4-re nyert meg.

Varázslatos életút ez.

A Vasas-család számára felejthetetlen pillanatokkal.

S csak remélni tudjuk, hogy a körülményekhez képest jól van, s van ereje, kedve megünnepelni a 84. születésnapját! Mert az az egyre kevesebb Vasas-drukker, aki látta Önt játszani, tisztelt Molnár Dezső, az képzeletben alighanem koccint most Önnel. Megköszönve mindazt az élményt (sikerélményt…), amelyet Ön, és az igazi Vasas szerzett egykoron, világhírűvé téve ezt a klubot – és boldoggá téve a drukkereket.

Ma már szinte elképzelhetetlen magasságokban jártunk egykoron.

Pedig az is a Vasas volt.

Isten éltesse, Molnár Dezső!