A repülő Kavics

Mesélnék neked a Vasas-lét elviselhetetlen könnyűségéről, cseh barátunk, Milan Kundera után szabadon, de azt hiszem felesleges. Átélted, a saját bőrödön, vagy inkább a saját lelkeden érezted mindezt. Már a kezdés, Kavics, az maga volt a Hitchcock-szerű csűrcsavar. A naptárak 2000-et mutattak. Csak néztük tátott szájjal, és úgy kiabáltunk volna a meglepetéstől, mint Pepin bácsi, az öblös hangú cipész a Sörgyári capriccioban. Új évezred, vagy valami ilyesmi. S mi, az 1900-as évek örökifjúnak hitt bonvivánjai, aszfaltbetyárjai, örültünk, hogy megéltük mindezt. Azt gondoltuk naiv módon, hogy a kettessel kezdődő új időszámítás majd mindent megváltoztat körülöttünk.

Hogy afféle mesevilágba kerültünk át az időgép segítségével.

Csakhogy február 28-án, egy szürke, télvégi napon, a Fradi már 3–1-re vezetett a Fáy utcában. A Vén nevű játékosuk nagy napja volt az, bevert nekünk kettőt, s azt gondoltuk: elment a meccs. A régi, szélfútta pályánkon 12 000 néző gyűlt össze, és aki ott volt, pontosan emlékszik rá, hogy a hangos, lelkes Vasas-tábor olykor túlkiabálta a zöld sereget. 3–3 után mennydörgött Angyalföld.

Emlékszel erre a meccsre, Kavics?

Akkor már te védtél a sérült Végh Zoli helyett.

Gala kétszer is bevette Szűcs Lajos kapuját. Aztán egy héttel később elmentünk Kispestre, és gurítottunk egy laza négyest a Honvédnak. De szép este volt Kavics! Igazából védened sem kellett. Tíber Krisztián lőtt kettőt, de Kabát és Szilveszter is betalált Vezér kapujába. De még nem volt vége a tavaszi álomnak. Gól nélküli döntetlen a bombaerős MTK ellen, a Hungária körúton – majd jöttek a lilák a Fáy utcába.

Vasas–Újpest 3–0.

Ezt muszáj volt így, külön kihangsúlyoznom, mert olyan ritka, annyira ritka élmény. Komjáti Bandi irányításával imádnivaló csapat volt az, amely a szezon végén bronzérmet nyert.

Ugye megvan még az a medál, Kavics?

De azon a nyáron a Vasas akkori vezetői fokozták a tempót. Az imádott Malac helyére Mezey Györgyöt szerződtették a kispadra, a keretet pedig válogatott labdarúgókkal erősítették meg. Úgy vártuk a 2000-2001-es idényt, hogy mindenki a Vasast tartotta az első számú bajnokesélyesnek. Mikor volt ilyen? Hát persze, hogy a hatvanas években. A mi fénykorunkban. Ide tornáztuk vissza magunkat, komoly szponzori háttérrel (amelyről később kiderült, nem is volt annyira komoly…), elszánt, maximalizmusra törekvő vezetőkkel – a háttérben pedig drága Rudi bácsival.

„Bajnokok leszünk…!” – még Illovszky Rudolf is ezt mondta. S neked Kavics, jött konkurenciaként Hajdu Attila. Hol ő védett, hol te. De amikor 2001. március 3-án 6–2-re vertük az Újpestet, a sáros Fáy utcai pályán – te álltál a kapuban. Életed egyik legemlékezetesebb sikere lehetett az. De a szezon végén mégis be kellett érnünk egy újabb bronzéremmel.

Magasan voltunk, mint a Himalájáról néztünk volna le akkor, úgy éreztük magunkat.

S te, Kavics – repültél, egyik sarokból a másikba.

Aztán megváltozott minden. Egyik pillanatról a másikra bajnokesélyesből kiesőjelölt csapattá váltunk. Egy bizonyos Slavko Kovacic ült le a kispadra, a jó nevű Orosco játszott elöl, mellette egy Zrilic nevű. És csak zuhantunk és zuhantunk a Himalájáról.

Hát ilyen ez a Vasas-lét, Kavics!

Te pontosan tudod, hiszen átélted. Átélted amikor irigyeltek bennünket, és átélted azt is, amikor kiröhögtek bennünket és lesajnáltak. Ha követed egykori csapatod szereplését, láthatod, hogy kicsiben ma is ez van. Immár a másodosztályban keressük egykori önmagunkat, jó ideje. S egyik héten rúgunk egy hatost a legnagyobb riválisnak, aztán jön a kínlódás idegenben, szenvedés a javából és a szokásos bekapott gól a véghajrában.

Fel akartok jutni, fiúk!?

Ezt mondjuk, vagy inkább kiabáljuk kínunkban. A te idődben Kavics, azt gondoltuk átmeneti ez a zuhanó repülés, és nem hittük volna, hogy a kiesésnél is van rosszabb.

Rég volt – vagy talán nem is annyira rég.

Megbízható, olykor bravúrokra képes kapus voltál, s mi nyugodtak voltunk, ha ott álltál a gólvonal előtt. De később egyre idegesebbek lettünk: amikor jöttek a hírek rólad, a súlyos betegségedről, a rákkal való küzdelmedről, a kemoterápiás kezelésekről. Féltettünk, de győztél, a legfontosabb meccset te nyerted! S mi, Vasas-fanatikusok ma is jó szívvel gondolunk rád. Hiába védtél rengeteg csapatban, azt gondolom, a lelkedben azért vasasos vagy. Ennek a reményében is kívánunk neked boldog születésnapot!

Isten éltessen Kavics!