A Rákóczi csoport rangadója

Ez bizony már történelmi távlat. Ha valamilyen betelefonálós kvízműsorban azt kérdeznék az ajándék hangszóróra vágyó versenyzőtől: mikor játszott legutóbb egymással másodosztályú labdarúgó mérkőzést a BVSC és a Vasas, arra talán még a legfanatikusabb vasutas és angyalföldi drukkerek sem tudnák a választ. Nem csoda. Merthogy a szóban forgó mérkőzést 1942. június 14-én rendezték. A világégés közepette is hatezren látogattak ki a Szőnyi úti sporttelepre, és nézték, ahogy a Vasas magabiztos 4-1-es győzelmet arat. Ugyanebben a szezonban ősszel 1-1-es döntetlenre végzett a két csapat, és ezzel ki is merítettük a múltidézést.

Már ami a másodosztályt illeti.

Merthogy az NB I-ben ennél azért jóval színesebb és hosszabb az élmények sora. Tizennégy piros-kék siker mellett két döntetlen, és négy vereség a mérlegünk. De itt is vissza kell pörgetnünk életünk filmjét ahhoz, hogy a legutolsó randevúnkra emlékezzünk. Bizony, már ennek is több mint húsz éve. A Fáy utcai stadionban fogadtuk a Vasutast 1999. május 1-én, és a munka ünnepéhez méltóan sokat dolgozva nyertünk 3-2-re. S milyen jó kis csapatunk volt az: Végh - Mónos, Juhár, Gricajuk, Aranyos - Szilveszter, Galaschek, Zombori Z. - Sowunmi, Hámori, Pál. Aztán a szezon végén a Vasutas hosszú-hosszú időre eltűnt a szemünk elől. 

Pedig a kilencvenes években az ország egyik legjobb csapatával büszkélkedhetett.

Az egyik sörgyár támogatása, a minőségi játékoskeret, s a remek szakmai háttér megtette a hatását. Amikor például ’95 szeptemberében 3-1-re vertek bennünket hazai pályán Orosz Feri és Vincze Pilu alkotta a csatársorukat. Számunkra mégis egy másik 3-1-re végződött találkozó a legemlékezetesebb a XIV. kerületből. Ezt a meccset is ’95-ben játszották, méghozzá június 24-én, és nekünk mindenáron győznünk kellett ahhoz, hogy bennmaradjunk.

A kispadunkon a 73 esztendős Illovszky Rudolf ült.

Drága Rudi bácsit végső kétségbeesésben győzhették meg klubvezetőink, hogy jöjjön, segítsen. Nos, azon a szép nyári napon közel ezer fős Vasas-tábor szurkolta végig a kilencven percet, s a kedvünket még az sem vette el, hogy Vincze Pilu góljával már a negyedik percben vezetett a BVSC.  Zengett-zúgott a Gyerünk, gyerünk Angyalföld, és a Mindent bele! Lengtek a piros-kék zászlók, és a csapat, a közönségtől támogatott Vasas megfordította az eredményt. Simon Anti, Szenes Sándor, és Mónos Tomi is bevette Tarlósi István hálóját. Pedig abban a Vasutasban még Bognár Gyuri kezében volt a karmesteri pálca, a kispadon pedig Egervári Sándor ült.

Legutóbb 1998 októberében szerepeltünk a Szőnyi úton bajnoki mérkőzésen. Nyertünk 2-1-re Gellei Imre irányításával, a góljainkat Farkasházy László és Hámori Feri szerezték. Ennek most már 25 esztendeje. Szerdán negyedszázad után folytatódhat a két patinás klub csatája, immár 81 évvel a legutóbbi másodosztályú meccs után. Akkor a két csapat az úgynevezett Rákóczi csoportban vívta rangadóját. S a Vasas esélyesként látogatott a Szőnyi útra, hogy aztán magabiztosan váltsa be a papírformát. Most hasonló a felállás: a Vasutas újoncként, stabil háttérrel, a játékoskeretet megerősítve is a bennmaradásért küzd, egy edzőváltással a háta mögött. Mi pedig…

A feljutásról álmodunk.

S ha a játékunk olykor kiábrándító, a pontokat legalább szorgosan gyűjtögetjük. És ez a legfontosabb! A hiba alighanem a mi készülékünkben van: szeretnénk szép, látványos, a szurkolót tűzbe-lázba hozó játékot látni imádott csapatunktól. Valami olyasmit, mint mondjuk a kilencvenes években, amikor a BVSC-t vertük oda-vissza. De ez már a múlt. Most be kell érnünk a „célfutballal”. S ha megint nyerünk 2-1-re a Szőnyi úton, mint legutóbb - morogva, bezzeg a régi, szép időket emlegetve -, de boldogan vesszük tudomásul.

Fotó: magyarfutball.hu