A nyálon lőtt fiú balladája

„Aztán egy éjjel nem bírta már, köpött egy jó méterest. Abban a percben eltalálta egy golyó a nyálat – érdekes.”

(L'art pour l'art Társulat)

Az a tavasz több mint húsz év távlatából is felkavarja, megérinti az embert. Tudniillik az a csúfság történt meg velünk, amit soha, de soha nem tudtunk elképzelni. Kiesett a Vasas. Mert ugyan 1989-ben, a szegedi osztályozón már a kilincsen volt a kezünk, ami a pokol kapuját illeti, de a sors, vagy inkább egy szimpatikus Szabó Gyula nevű hátvéd, s persze Szabadi csávó vagánysága benntartotta csapatunkat. Afféle rossz álomként maradt meg mindez, ahogy teltek az évek. Nem is valóságként gondoltunk rá.

De az a tavasz felébresztett bennünket.

Vagy inkább ráébresztett, hogy nem vagyunk sérthetetlenek, nem vagyunk nagycsapat – ráadásul azt csinálhatnak velünk, a Vasassal, amit csak akarnak. Aki emlékszik arra a 2002-es tavaszra, pontosan tudja mire gondolok. Pedig jól indult a szezon, sőt bravúrosan! A nyitányon hűvös, szeles, márciusi napon szép számú közönség, ötezer néző gyűlt össze a Fáy utcai pályán, hogy bíztassa a kiesésre ítélt és az őszt végigszenvedő csapatát. Bíztassa és mögé álljon. Fantasztikus volt a hangulat, megérintette az embert az összefogás: a csapat és a közönség egybeolvadása. Igaz, ehhez kellett egy új edző a kispadra.

Kiss László, a mini-Menotti.

Tulajdonképpen elnézést kellene kérnem Gyánó Szabitól, hogy ezzel kezdem az ő születésnapi köszöntőjét. Ezzel a Zalaegerszegen szerzett góljával, no meg azzal a néhány perccel, ami utána történt. Azzal a néhány perccel, amely beírta magát, szép, vaskos, fekete filccel a magyar futball történelemkönyvébe – mintegy elrettentésként.

Köpésért sem addig, sem azóta nem állítottak ki játékost itthon.

Velünk, vagyis Gyánó Szabival ez is megesett. Katasztrofális volt az őszi szezon. Vereség otthon az MTK-tól, a Honvédtól, idegenben az Újpesttől, Angyalföldön a Ferencvárostól. A kispadon egy bizonyos Szlavko Kovacsics ült, az MTK elleni nyitányon pedig az immár legendássá vált Zrlic, Orosko csatársor rohamozott, visszafogott sikerrel. Anonam Orosko volt az a csudaklassz légiósunk, aki Afrikából érkezve napszúrást kapott a mediterrán hangulatú Angyalföldön egy edzésen. Az előző bajnokság aranyesélyeséből, amely végül Bozsik Péter irányításával, Kabát Péter gólkirályi címe mellett bronzérmet szerzett, szinte semmi nem maradt.

Sem tulajdonosi háttér, sem komoly edző, sem jövőkép.

Pedig maradtak a Fáy utcában válogatottszintű futballisták, nem is egy. Annak a csapatnak még ebben, a zűrzavaros helyzetben is simán bent kellett volna maradnia. Ezt a tavaszi idény, immár a tűzrőlpattant, szenvedélyes Kiss Laci irányításával tökéletesen megmutatta. Szóval március 2-án Simek Péter két góljával vertük az MTK-t, aztán több tucatnyi angyalföldi indult bizakodva Zalaegerszegre, hogy hangorkánnal segítse a bennmaradásért küzdő csapatát.

Aztán a meccs 17. percében Gyánó Szabi bevette Turi Géza kapuját.

Mi, ott a lelátón egymást ölelgettük mámorosan és lelki szemeink előtt már láttuk a másnapi szalagcímet: „Tavasszal megállíthatatlan a Vasas…” Csakhogy a következő pillanatban a valóságot is láttuk. Dubraviczky Attila sporttárs a hazaiak középkezdése előtt kiállította góllövő csatárunkat. Azért küldte le a pályáról Gyánó Szabit, mert meglátása szerint a Vasas-támadó célzottan köpött a zalaegerszegiek felé.

A L'art pour l'art társulatot is talán ez ihlette meg.

Abszurd jelenet volt – a futball, a fair play megcsúfolása.

A többi már történelem: emberhátrányban sem kaptunk ki, a 2–2-es döntetlen értékes eredménynek számított az akkor igencsak erős ZTE otthonában, jóllehet, Egressy, a Zalaegerszeg csatára a 90. percben egyenlített. A folytatásban tovább küzdött a Vasas, 3–3-as döntetlen otthon, a Honvéd, 2–2 a Megyeri úton, az Újpest ellen, de úgy ám, hogy Hajdó sporttárs akkor két Vasas játékost küldött le a pályáról idő előtt. A Fradi sem bírt velünk, a Fáy utca hatezer nézője előtt gól nélküli döntetlent értünk el.

A végén mégis kiestünk.

Köszönhetően az őszi kudarcsorozatnak. Gyánó Szabi ebben az évben csatlakozott a Vasashoz, és mi megváltóként vártuk őt, hiszen megannyi hír jelent meg vele kapcsolatban, hogy ontotta a gólokat a korosztályos csapatokban, hogy olyan csatárerényekkel büszkélkedhet, amely méltó a legendás Fáy utcai elődökhöz. S a fiatal Gyánó nem is okozott csalódást, gólt lőtt – többet is – a Honvédnak, bevette az Újpest és a Fradi hálóját is. Szerettük, ahogy villámgyorsan dönt az ellenfél tizenhatosánál, ahogy meg meri csinálni a finom cselt, ahogy a felhők közé emelkedik és fejel. Nagy jövőt jósoltunk neki, azt gondoltuk, hosszú távon lehet ő a Vasas erőssége.

Talán ha bennmaradunk, minden másként alakul.

Gyánó Szabolcs összesen 79 meccsen viselte a világ legszebb piros-kék mezét, s ezalatt 23 találatot szerzett. Három különböző időszakban játszott a Vasasban. Elment, visszajött, elment, visszajött, és ő volt az, akiről azt mesélték: „annyira szereti a klubot, hogy éjszakánként Vasas-címeres pólóban alszik”. Azóta messze került a Fáy utcától, messze került attól a klubtól, amely a legfontosabb volt a számára. Ritkán nyilatkozik, vagy az is lehet, hogy ritkán kérdezik. A sportágtól nem szakadt el, egy vidéki klubnál tevékenykedik. Nagy kérdés, mikor járt legutóbb a Fáy utcában, és mit érez napjainkban kedvenc csapata iránt.

Szeretettel gondolunk rá, mert ahányszor pályára lépett, beleadott apait, anyait, számára a címer és a piros-kék dressz nem munkaruha volt, sokkal több annál.

S talán a lelke mélyén a mai napig így gondolja ezt.

Ebben a reményben kívánunk a Vasas család nevében boldog születésnapot!