A légy a levesben

A legfájdalmasabb emlékünk persze, hogy a 2021. május 9-én lejátszott meccs volt velük kapcsolatban. Gyűlöljük azt a mérkőzést, a hatását a lelkünkre, a jövőnkre. Mert fontos kilencven perc volt az, olyan, mint egy osztályozó. De nem is: inkább, mint egy bajnoki döntő. Már csak két forduló volt hátra a másodosztályú bajnokság küzdelmeiből, és mi éllovasként, bajnokesélyesként látogattunk Nyíregyházára. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a helyiek valamiféle ellenséges légkörrel fogadtak bennünket. Mindössze hatszáz néző ücsörgött unottan a lebontásra váró városi stadionban. Merthogy a helyi kedvencek abban a szezonban szokásukhoz híven rendre cserben hagyták őket.

Ha akkor győzünk, gyakorlatilag már készülhettünk volna az NB I-re. 

De még egy kínkeserves döntetlennel is a saját kezünkben maradt volna a sorsunk.

Felejthetetlen este volt. A televízió közvetítette a számunkra sorsdöntő összecsapást, és nem hittünk a szemünknek. Gyáván, riadtan, már-már kedvtelenül, mindenféle tűz nélkül játszott a Vasas. Egy olyan meccsen, amelyen a feljutás, a jövőnk volt a tét. Szinte látom magam előtt most is, ahogy az a Hamed nevű, a Szpari második góljának a szerzője beleröhög a kamerába. Beleröhög a pofánkba.

Lehúztunk még egy évet az NB II-ben ennek köszönhetően. De ha azt gondolja bárki is, hogy a Nyíregyháza csak ezen a májusi, katasztrófával felérő találkozón döfte belénk a kést, az téved. Mert bizony hiába a sikeres, számunkra hízelgő örök mérleg: az NB I-ben tíz győzelem, öt döntetlen és hét vereség, a másodosztályban hét siker, két iksz és öt zakó... A Szpari olykor fájdalmas pillanatokat szerzett nekünk. Például 1981. június 17-én. Az a szezon némi túlzással rólunk szólt. A Vasasról, amely a végén elhódította a Magyar Kupát, és amely megnyerhette volna a bajnokságot is. A tavaszi, hatodik forduló után első helyen állt a csapatunk, megelőzve a Ferencvárost és a Honvédot. A Fáy utcában mindenki a hetedikről beszélt – a hetedik aranyéremről. Csakhogy a hetedik fordulóban súlyos baki történt. A Debrecen győzött Angyalföldön. A Fradi a Csepel legyőzésével megelőzött bennünket, és onnantól kezdve már hiába üldöztük a zöldeket.

Az ezüst is szépen csillog.

Ezzel vigasztaltuk magunkat, csakhogy az utolsó fordulóban a Nyíregyháza, a szezon egyik nagy meglepetéseként, 2–0-ra nyert Angyalföldön. Fájó kudarc volt, pedig bombaerős Vasas fogadta a Szparit. Mészáros Bubu, Török Peti, Komjáti Bandi, Zombori Sanyi, Kiss Laci, Izsó Náci...Többek között ők alkották akkor a vesztes csapatot. 

A dobogó harmadik fokára visszacsúszó Vasast.

Aztán legalább ennyire elkeserítő volt az a 2008. november 15-én játszott bajnoki is.

Mészöly Géza ült a kispadunkon, és a csapatunk erőn felül teljesített a bajnokságban. Úgy várhattuk a szezonzárót, hogy a Szpari esetleges legyőzésével a második helyen telelünk.

Fontos kihangsúlyozni, hogy az NB I-ben!

Azon a hideg, rideg novemberi napon háromezren szurkoltak, háromezren fáztak és háromezren bizakodtak. Németh Norbi már a kilencedik percben vezetést szerzett a Vasasnak, és döcögött ugyan a gépezet, nem ment igazán a játék Petar Divicnek, Sasa Dobricnak és a többieknek, de biztosan óvtuk minimális előnyünket. Egészen a találkozó utolsó percéig. Amikor is egy, a Fáy utcából korábban eltanácsolt fiatalember, bizonyos Odrobéna Péter ki nem egyenlített.

A légy a levesben. 

Ezt jelentette nekünk olykor a Nyíregyháza.

Az a csapat, amely jelenleg, saját stadionja nélkül, hét ponttal vezet előttünk. Őket kellene most legyőznünk, hogy az ősz eddigi jó néhány idegborzoló és megmagyarázhatatlan teljesítményt nyújtó találkozó után ne szakadjunk le reménytelenül a feljutó helyektől. Csak az a baj, hogy a Vasas-szurkoló nem tudhatja, kedvenc csapata épp mire lesz, mire lehet képes. Arról nem is beszélve, hogy az igazán komoly ellenfelek, a nagy riválisok elleni mérkőzések még csak most jönnek.

Óvatos, nagyon óvatos bizakodás van bennünk.