A 17. helyezett Kaposvár otthonába látogatunk

2021-04-16 15:07
A Merkantil Bank Liga 33. fordulójának Kaposvár-Vasas összecsapása vasárnap 17 órakor kezdődik.

Vasárnap ahhoz a 33 pontos kaposvári csapathoz látogatunk, akik egy évvel ezelőtt még az élvonalban szerepeltek. Az OTP Bank Liga akkori 12 gárdája közül a Kaposvári Rákóczi FC 14 ponttal utolsó helyen végzett, ezzel kiesett az első osztályból.

A felek eddig 33 alkalommal mérkőztek meg egymással, ebből 26 találkozót az első osztályban rendeztek, míg 7-szer a második vonalban találkoztunk ellenfelünkkel. Az összesített eredményt tekintve 11 mérkőzésen született Vasas-siker, 14 meccs kaposvári győzelemmel zárult, 8 összecsapáson pedig osztozkodtunk a pontokon. Az eddigi találkozókon 33-szor találtunk be ellenfelünk kapujába, a kaposváriak viszont tízzel többször voltak eredményesek. Az idei szezonban azonban nem volt igazán gólerős a kaposvári együttes, 30 rúgott és 50 kapott találattal a mezőny harmadik legrosszabb gólarányát produkálták.  

A 2020/21-es Merkantil Bank Ligában az eddigi 32 forduló alatt összesen 7 győzelmet arattak, 12 meccsük zárult döntetlennel, 13-szor pedig vereséget szenvedtek. Az összegyűjtött 33 pont jelenleg a tabella 17. helyéhez elegendő, mindösszesen egyetlen pontra a kieső zónától. Csapatunk novemberben Feczesin találatával 1-0-ra legyőzte a Kaposvári Rákóczi együttesét.

Aktuális formájuk csak a folyamatosan vereséget szenvedő DEAC együttesénél jobb. A Kaposvár az elmúlt 5 fordulóban 3 meccsen (Szegeden 2-0-ra, otthon a Gyirmóttól 5-1-re és Debrecenben 2-0-ra) kikapott, Szolnokon és hazai pályán a Siófok ellen gyűjtöttek csak 1-1 pontot. Ezen az 5 mérkőzésen összesen 2 gólt szereztek, ellenben 10-et kaptak. 2021-ben egyetlen alkalommal hagyták el győztesen a pályát, február végén 3-1-re nyertek otthon a Szentlőrinc ellen. Ehhez képest a házi góllövő listát 12 találattal Balázs Zsolt vezeti, ami a másodosztály összesítésében a 4. legjobb helyre elegendő.

A szezon közben érkező Várhidi Péter vezetőedző munkáját Disztl László edző, Kostorják Zsolt kapusedző és Balázs Péter erőnléti edző segítik. A keretben megtalálható - a tavaly még nálunk futballozó - Gál Mátyás és Lakatos Csaba neve, de meg kell említeni a korábbi NB I-es múlttal rendelkező Pogacsics Krisztiánt, Nagy Tamást, Hadaró Valentint, Ur Lászlót, Vachtler Csabát, Szabó Alexet, Nagy Jánost, Andric Nemanjat, Balázs Zsoltot, Dvorschák Gábort, Farkas Balázst és Szarka Ákost.

Az előző fordulóban Szegeden játszott a Kaposvári Rákóczi, a Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Zsirai, Bidzilya (Nagy J., 60.), Andrics (Zólyomi, 84.), Szederkényi – Farkas B. (Bartos, 84.), Balázs Zs. (Gál, 60.) összeállítású együttes 2-0-ra kapott ki a hazaiaktól, ráadásul az 55. perctől emberhátrányban futballoztak, Zsirai Martin a kiállítása miatt vasárnap sem léphet pályára.

Schindler Szabolcs vezetőedző várakozásai a vasárnapi mérkőzést megelőzően:

- Úgy látom, hogy a válogatott szünet utáni 3 győzelem jót tett az önbizalmunknak. Az Ajka elleni első félidő már egész jó volt, de tudjuk, hogy mindig van hova fejlődnünk. Nincs lefutott mérkőzés az NB II-ben, a korábbi hetekben ezt láthattuk is. A kaposvári keretet nézve, főleg az előző mérkőzést tekintve, a kezdőcsapatuk 90 %-a korábbi élvonalbeli labdarúgó, jó futballisták alkotják a csapatot. A bentmaradásért küzdenek, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni, főleg hazai pályán, hogy jó eredményt érjenek le, mi viszont a feljutásért küzdünk. Mindkét csapatnak fontos céljai vannak, remélem, hogy tudjuk folytatni a jó sorozatunkat, de azt is tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés.

A Kaposvár-Vasas összecsapás játékvezetője Pillók Ádám lesz, munkáját Király Zsolt és Ország Péter asszisztensek fogják segíteni.

A vasárnapi találkozót hivatalos YouTube csatornánk élőben közvetíti 17:00-tól:

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - VASAS FC

A Kaposvár elleni mérkőzésről szöveges tudósítással jelentkezünk az alábbi linken:

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - VASAS FC