A 11 pontos Szeged lesz a vasárnapi ellenfelünk

2020-10-02 09:32
A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában a tabella 14. helyén álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadjuk hazai pályán. A találkozót klubunk hivatalos YouTube csatornája élőben közvetíti.

Vasárnapi ellenfelünk alapítása 2011-re tehető, "egyfajta új irány és stabil működés jelképeként, ami az azt megelőző időszakban nem volt jellemző a szegedi labdarúgásban" - olvasható a klubtörténet bevezetésében a szegediek honlapján. A Szeged-Csanádi egyházmegye 100 %-os tulajdonában álló sportszervezet azóta a másod- illetve harmadosztályban szerepelt, az elavult infrastruktúra miatt átmenetileg gyulai helyszínnel. Tavaly szinte minden területen új dimenzióba került a klub: NB III-as csoportgyőztesként újra másodosztályba jutott a felnőtt csapat, névváltozás után már Szeged-Csanád Grosics Akadémiaként küzdenek a Merkantil Bank Ligában, illetve székhelyük visszakerült Szegedre, a 8000 fő befogadására alkalmas, újonnan megépült Szent Gellért Fórumba.

A szegedi alakulat felemásan szerepel a 2020/21-es bajnoki szezonban, az együttes jelenleg a Merkantil Bank Liga tabellájának 14. helyén áll. A gárda csapatunkhoz hasonlóan 11 pontot gyűjtött idén, az eddigi 10 fordulóban 9 mérkőzést játszottak le (a Gyirmót elleni találkozójuk halasztásra került): 3 alkalommal legyőzték ellenfelület (Siófokot 2:1-re, Szolnokot 2:0-ra, DEAC-ot 2:1-re), kétszer pontosztozkodásra került sor (Csákvár és Szentlőrinc ellen is 1:1), 4 meccsen azonban kikaptak (Békéscsabától 2:1-re, Haladástól és Budaörstől 2:0-ra, DVSC-től 3:0-ra).

Utolsó összecsapásukat szeptember 27-én, Szegeden játszották a Szent Gellért Fórumban. Akkor 2:1 arányban múlták felül a DEAC együttesét, ahol a szegediek a Varga Bence – Ódor Máté, Szilvási Péter, Moga Sergiu, Mohl Dávid, Jovanovic Alexandar, Germán Tamás (csk), Oláh Gergő, Dobos Áron (Simon Ádám 90’), Dobronoky Viktor (55’ Gréczi Márton), Takács Tamás (72’ Bitó Martin) összeállításban játszottak. Találataikat a 2. percben Moga Sergiu, a 67. percben pedig Germán Tamás szerezték. A találkozón Kóródi Nándorra, Grumic Miroslavra és Varga Szabolcsra a csapat trénere sérülés miatt nem számíthatott.

Ellenfelünk zsinórban harmadik bajnoki mérkőzését nyerte meg, a lefújást követően Dr. Dobos Barna vezetőedző értékelése a szegedi klubhonlapon a következő volt:

- Rögtön a mérkőzés elején egy nagyon szép gólt sikerült szereznünk. Meg kell tanulnia a csapatnak egy ilyen vezetés tudatában is sokkal gólra törőbben játszani, mert úgy érzem, hogy ott egy kicsit a biztonságra törekedtünk, amivel fel is hoztuk kicsit az ellenfelet, de meggyőző és megérdemelt is volt a vezetésünk a szünetben. A második félidő elején már látható volt annak hatása, hogy a szünetben erre fel is hívtam a játékosok figyelmét. Sorozatban alakítottuk ki a helyzeteket. Sajnálom, hogy ezeket még nem tudtuk kihasználni, de (Dobos) Áron beadása után (Germán) Tamás befejelte, ezzel megnyugtató előnyünk volt. Szerettünk volna még gólt elérni, sajnos nem sikerült. Mérges vagyok a kapott gól miatt, de az azt megelőzőhóz hasonló szituációkat is megpróbáljuk a jövőben elkerülni és akkor kapott gól nélkül is megúszhatjuk a meccseket. Örülök a győzelemnek, gratulálok a csapatnak, remélem így folytatjuk tovább! A szurkolóknak is köszönjük, hogy végig mellettünk voltak!

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia - DEAC (2:1) találkozó összefoglalása 5 percben:

Dr. Dobos Barna vezetőedző munkáját idén Bekim Kapic, Paul Ceusan és Andorka Péter asszisztens edzők, illetve Bagdi Ferenc kapusedző segítik. A szegedi keretben feltűnik Varga Szabolcs neve is, aki korábban éveken át a Vasas utánpótlásában nevelkedett.

A két csapat történetéből minden bizonnyal az 1988/1989-es esztendő a legemlékezetesebb. Akkor az NB II Keleti csoportjában második helyen zárt a Szeged SC, így osztályozót játszott az NB I 14. helyén végző Vasassal. Az első találkozón 1:1-es döntetlent játszottak a csapatok, a szegedi visszavágón viszont egészen a 90. percig nem született gól, ami a hazaiak feljutásának kedvezett volna. Ekkor azonban egy kezezés miatti büntető következett, a Vasas pedig értékesítette azt, így továbbra is első osztályban folytattuk a küzdelmeket. A csalódottságát többezer feldühödött szegedi szurkoló vezette le a SZEOL pályáján, szó szerint nyomot hagyva ezzel a klub mindenkori történelmében.

Utoljára 2019 novemberében csaptak össze egymással a csapatok, a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában - Szedlár és Birtalan góljaival - 3:1-re nyertünk a Szeged otthonában.

A vasárnap 17 órától megrendezésre kerülő Vasas FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki találkozót klubunk hivatalos YouTube csatornája élőben közvetíti: