9 játékosra nem számíthat a stáb

2020-09-20 13:15
Helyzetjelentés: teszteredmények és sérüléssel bajlódó játékosaink.

MOL Magyar Kupában 128 csapat, köztük az első- és a másodosztály teljes mezőnye száll harcba az Európa-liga indulást is jelentő 2021-es címért. A sorsoláson a Vasas FC ellenfele a Sényő-Carnifex FC együttese lett. Csapatunk már a helyszínen van, lássuk kik azok a sérült játékosok, akikre a MOL Magyar Kupa 6. fordulójában Schindler Szabolcs vezetőedző biztosan nem tud számítani.

Balajti Ádám a BFC Siófok elleni bajnoki találkozó második félidejében sérült meg. Támadónk vádlijában az MRI-vizsgálat alapján részleges izomszakadás keletkezett, kezelése folyamatos, rehabilitációja többhetes folyamatot vesz igénybe. Ádám állapota megfelelően javul, jövő héten elkezdheti a gyógytornát.

Silye Erik - egy korábbi sérülése miatt - az elmúlt hetekben bokapanaszokkal küzdött. A fájdalom erősödött, így játékosunk esetében kezelésekre van szükség, már a Szolnok elleni mérkőzésen sem tudott pályára lépni. Erik állapota szintén fokozatosan javul, a folyamatos erősítések mellett visszatért a pályára is, de egyelőre csak labda nélküli edzéseket végez.

Szedlár Zoltán porckorongsérve a különböző kezeléseknek és a rendszeres gyógytornának köszönhetően folyamatosan javul,  egyéni edzésprogramja elkezdődött. Támadónk visszatért a pályára, egyelőre futballspecifikus gyakorlatokon vesz részt.

Radó András korábbi porckorongsérve minimálisan kiújult, kezelése folyamatos. Támadónk már az előző mérkőzést is fájdalommal vállalta, így a mai, Sényő elleni kupameccsen biztosan nem lép pályára.

Viczián Ádám oldalsó hasizma korábban megrándult. A játékos napok óta fájdalmakkal küzdött, ami a tegnapi edzésen tovább erősödött. Ádámra vizsgálatok várnak, a mai találkozón nem lép pályára.

Tóth Bence combközelítő izma a tegnapi edzésen meghúzódott, ezért a mai mérkőzésen nem lép pályára, a diagnózis felállítása folyamatban van.

A Vasas FC játékosai és stábtagjai az előírásoknak megfelelően minden mérkőzés előtt koronavírus-teszten esnek át. A Sényő elleni találkozó előtti tesztek eredményei alapján kiderült, hogy újabb játékosunk COVID-tesztje zárult pozitív eredménnyel. Klubunk a hatályban lévő szabályozásoknak megfelelően azonnal elkülönítette az érintetett labdarúgót. A Vasas FC játékosai és stábtagjai közül a fenti három fertőzött, de panaszmentes labdarúgón kívül kivétel nélkül mindenki negatív eredményt produkált.

Ma délután 15 órától Sényőn lépünk pályára, a továbbjutás egy mérkőzésen fog eldőlni. A találkozót ezúttal is élőben közvetíti a Vasas FC hivatalos YouTube csatornája:

Sényő-Carnifex FC - Vasas FC