5 Vasas-játékos kapott válogatott meghívót

2020-11-06 10:00
Hidi M Sándor és Szilágyi Zoltán az U21-es válogatott keretébe, Kapornai Bertalan és Kiss-Szemán Péter az U19-es nemzeti csapatba kapott meghívót. Hinora Kristóf betegség miatt nem vesz részt a válogatott programon.

Az U21-es korosztályos csapat következő eseményére 2020. november 8-16. között kerül sor, melynek keretében egy nemzetközi és egy haza felkészülési mérkőzést játszik a magyar válogatott. Az eseményre a Vasas FC-től meghívást kapott Hidi M Sándor és Hinora Kristóf (játékosunk betegség miatt nem tudta vállalni a részvételt), illetve Szilágyi Zoltánra biztonsági tartalékként számol Gera Zoltán szövetségi edző.

November 13-án, pénteken a jövő évi Európa-bajnokság egyik biztos résztvevője, Oroszország lesz a magyar csapat ellenfele. Az oroszok megnyerték selejtezőcsoportjukat, 10 meccsükön 23 pont és mindösszesen három kapott gól a mérlegük.

– Ez lesz az utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzésünk az Európa-bajnokság előtt, részben ennek tudható be, hogy ezúttal a szokásosnál több játékost hívtunk meg, köztük egy-két új labdarúgót is, akikről szeretnénk közelebbi benyomásokat szerezni – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – Egy rendkívül erős ellenféllel mérhetjük össze a tudásunkat, aminek kimondottan örülök, hiszen most lemérhetjük, hogy néhány hónappal az Eb előtt hol tartunk egy olyan válogatottal szemben, amely selejtezőn harcolta ki az Eb-részvételt, és Európa legjobbjai közé tartozik. Az eddigi felkészülésünk nem volt ideális, idén mindössze egy mérkőzést játszhattunk, ezért nem volt lehetőségünk a nemzetközi tapasztalatszerzésre, ami rendkívül fontos lett volna a jövő tavaszi megmérettetés előtt. Ennek ellenére optimistán várom az oroszok elleni találkozót, mert az elmúlt hónapokban sokat lépett előre a csapat, szeretnénk bebizonyítani, hogy fel tudjuk venni a versenyt az erősebb riválisokkal.

A jövő pénteki, székesfehérvári válogatott mérkőzésre korlátozott számban vásárolhatnak jegyeket a szurkolók a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Az összetartás nem ér véget az oroszok elleni találkozóval: november 16-án, hétfőn a DVSC együttese ellen is pályára lép az U21-es válogatott a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Az U19-es válogatott következő programja 2020. november 08-11. között lesz, melynek keretében Budapesten edzőtábor kerül megrendezésre. A Vasas kötelékéből Kapornai Bertalan és Kiss-Szemán Péter kapott meghívót.

Gratulálunk játékosainknak!