Zsan-viccek Tripoliszban

Valahogy kimaradt a beszélgetéseinkből az a gól. Kérdeztelek sok mindenről, a Vasasról, a Bukarest helyett Budapesten landoló repülőgépről, a Műszaki Egyetem vizsgáiról, a metróépítésről, a banánokról, amelyeket neked címezve hajítottak be a pályákra, de az a fontos találat nem került szóba. Pedig büszkék lehettünk volna rád. Abban az időben egyetlen postagalamb sem landolt a Fáy utca 58. szám alatti klubházban, válogatott meghívóval. Kis csapattá zsugorodtunk, egyre rondább mezekben játszottunk, s örültünk, hogy éltünk. Ezt jelentette a Vasas-lét a kilencvenes évek elején. De te, Zsan, mit sem törődve ezzel, büszkén húztad fel magadra hazád, a kongói válogatott mezét. S 1991. július 14-én életed egyik legfontosabb gólját szerezted Zimbabwe ellen, az Afrika kupa selejtezőn, a 92. percben.

Kár, hogy nem adta a magyar tévé a meccset.

Ott ujjongtunk volna a képernyő előtt, hogy lám, mégiscsak van válogatott csatára a Vasasnak, és hát milyen szép volt az a találat a nagy hírű zimbabweiek ellen. Akkor már alapembere voltál a mi imádott csapatunknak, és a sok fájdalmas vereség, nézhetetlen meccs közben is a te finom bokacseleid jelentettek örömöt nekünk. Pedig milyen jó játékosaink voltak! Néhány éve egy interjúban felsoroltad a legjobb Vasast, amelyben játszottál: Babócsy – Turbék, Juhár, Mészöly, Pecha – Nagy T., Galaschek, Sirinbekov – Zvara, Coco-Aires, Claude. S még azt is mondtad, hogy ez a csapat mostanság simán megnyerné az NB I-et!

Jó eljátszani ezzel a gondolattal, Zsan!

S hiszed, vagy sem, tényleg jó visszagondolni erre a csapatra, ezekre a játékosokra. Párduc Babóra, az egyre magabiztosabb Juhár Tomira, a határozott kisMészölyre, a finom, pengés Galára, Olegre, a királyra, s a többiekre. S persze rád, Zsan, aki sokszor megviccelted az ellenfeleket.

Tripolisz és Újlipótváros is szerette a Zsan-vicceket.

Angyalföldön szerettek téged az emberek és te is szeretted Budapestet. Még akkor is, ha annak idején Bukarestbe indultál, miután Ceausescu elvtárs többször is Kongóba látogatott, és te ott tapsoltál neki a repülőtéren, mint lelkes úttörő. Aligha vitás, jobban jártál Budapesttel, mint Bukaresttel. S nem csak azért, mert itt szebbek, vonzóbbak a lányok, asszonyok, okkersárga villamos zötyög a körúton, finom a mákosguba, enyhén csípős a gulyásleves, és jó bámulni csakúgy, láblógatva a fröcskölő Duna felett a Parlamentet. A futball miatt landoltál jó helyen. Még akkor is, ha elmondásod szerint tárt karokkal vártak Franciaországban. Tanulni jöttél, a családi ukáz úgy szólt: márpedig diploma nélkül haza ne gyere, fiam! S te irigylésre méltó lendülettel és lelkesedéssel faltad a tankönyveket, hallgattad az előadásokat a Műegyetemen. Hogy aztán egyszer csak ott találd magad a MAFC blasz egyes csapatában. Onnan már csupán egy, vagy inkább két lépés volt, hogy a másodosztályú Építőkön keresztül Angyalföldre kerülj. Drága Rudi bácsi Gregor Józsit ment megnézni az Építőkben (jó kis csapat volt az…), aztán mégis téged talált meg.

Ha volt kedved játszani, kicseleztél bárkit.

Lazán toltad el a lasztit a rád rontó, nagydarab és egyre idegesebb védők között. S közben mintha valami gyermeki mosoly ült volna az arcodon. Örömjáték volt ez – egy fiú, egy örök gyerek, aki tud, és imád futballozni. Így maradtál meg bennünk, Zsan. Kedvencként, aki soha nem nyert semmit. Még egy bronzot sem. Pedig az általad is felsorolt játékosok valóban többet érdemeltek volna.

A kilencvenes évek Vasasa.

Emlékszem egy gólodra. A régi Fradi pályán(amit még ’74-ben mi avattunk föl nekik, Müller Sanyi találatával), elnémítottad a zsúfolt lelátó népét. Vezettünk 1-0-ra a Ferencváros ellen, és én a sportlap tudósítójaként ugrottam fel a sajtóhelynek nevezett bádogszobában, hogy aztán mind az öt zöld-fehér találat után ököllel üssék gúnyos nevetés közben a falat a fradisták.

Üzenve nekem, és a lesajnált Vasasnak.

De az idő megszépít mindent, Zsan. Szerettük azt a csapatot, és mindennél jobban szerettük a fiatalságunkat. Kijártunk a meccsekre, olykor megszokásból, hiszen oda tartoztunk. Néztük, ahogy Zvara Józsi meglódul, aztán vagy kihagyja, vagy nem. És néztük, ahogy te, az edzői tiltás ellenére is cselezel, trükközöl és megajándékozol bennünket néhány vidám pillanattal. S annak is örültem, amikor néhány éve lelkesen beszéltél Balajti Ádámról, mondván: végre egy csatár piros-kékben, aki tud és mer is cselezni.

Olykor kint vagy és csendben nézed az utódokat.

Ide tartozol, és ha érmet nem is nyertél, a kudarcok közepette megszoktad a mélységet, ahová a Vasas került. Talán ezt is kamatoztattad a tudásod mellett, amikor mérnökként, a négyes metró építkezésén vettél részt. Maradandót alkottál a zöld gyepen, és a kövek, vasak között is. Az pedig egészen hihetetlen, hogy 60 éves lettél. De ez csak egy szám és mi szertelen, örök gyerekként emlékezünk rád, aki imád játszani.

A Zsan-viccek ma is mosolyt csalnak az arcokra.

Boldog Születésnapot Jean-Claude Mbemba!

Fotó: Blikk / Grnák László