Számokban a 2022/23-as bajnoki évad

2023-06-05 11:35
Angyalföldi statisztika.

A DÖNTETLENEK ÉVE

Csapatunk a lejátszott 33 forduló alatt összesen 14 alkalommal hagyta el úgy a pályát, hogy aktuális ellenfelünkkel osztozkodtunk a pontokon. Az első három fordulóban a Kecskemét, a Paks és a Debrecen ellen is csak 1 pontot szereztünk, augusztus végén Mezőkövesden szintén döntetlent játszottunk, a szeptembert a Puskás Akadémia elleni hazai 1-1-es mérkőzéssel nyitottuk, októberben ugyanígy indítottunk - csak akkor a Zalaegerszeget fogadtuk a Fáy utcában. A tavaszi szezon nyitányaként a Ferencváros otthonában gól nélküli döntetlennel zártuk a bajnokcsapat elleni összecsapást, rá egy hétre Felcsútról is elhoztunk egy pontot, majd egy másikat február közepén Zalaegerszegről. Pár napra rá az Illovszky-stadionban 2-2 lett a Kisvárda elleni találkozó végeredménye, két hónappal később ugyanez megismétlődött a Puskás Akadémiával szemben is, majd május első két meccsén - Újpesten és itthon a ZTE ellen - szintén 1-1 pontot gyűjtöttünk be, zárásként pedig a MOL Fehérvár ellen osztozkodtunk a pontokon. Legyőzni csupán 4 együttest tudtunk: a MOL Fehérvár FC, a Paks és kétszer a Mezőkövesd ellen voltunk sikeresek, melyek közül a legnagyobb arányban - 4-1-re - a matyóföldi csapatot vertük meg. Miután 14 találkozón nem szereztünk pontot, így a végső összesítésnél a bennmaradáshoz kevésnek bizonyult a 26 egység - tettük mindezt úgy, hogy a 43 kapott gólunkkal a Vasas volt az 5. olyan csapat, akinek a legkevesebbszer találtak be a kapujába.

GÓLOK ÉS GÓLSZERZŐK

Gólgyártásban nem jártunk élen ebben az évben, hiszen míg tavaly mi szereztük a bajnokság legtöbb - szám szerint 80 - találatát, addig idén csupán 29 alkalommal vettük be az ellenfelek hálóját, ami a sorozat legrosszabb mutatója. Házi góllövő listánkat - 8 góllal - Holender Filip vezeti, ami egyben az NB I összesített táblázatának 9. helyét is jelenti. Vele együtt összesen 11 játékos nevéhez fűződik találat az idei szezonban: Novothny Soma (5), Berecz Zsombor (5), Urblík József (3), Hidi Patrik (2), Cipf Dominik, Feczesin Róbert, Hinora Kristóf, Ihrig-Farkas Sebestyén, Otigba Kenneth, Radó András.

ELISMERÉSEK A 2022-23-AS ÉVBEN

A Vasas FC rendszeresen szerepelt a forduló válogatottjában. A Csakfocinál 13 alkalommal emelték ki játékosainkat vagy a vezetőedzőt: Novothny Soma 4 meccsen találtatott legjobbnak, Uram János 3 találkozón verekedte be magát a tizenegybe, 2-2 mérkőzésen lett beválogatva Jova Levente, Silye Erik, Holender Filip, Iyinbor Patrick és Ihrig-Farkas Sebestyén, míg Urblík József, Szilágyi Szabolcs, Dombó Dávid, Ódor Máté, Baráth Botond, Berecz Zsombor és Kondás Elemér 1-1 alkalommal szerepelt a forduló válogatottjában. A Nemzeti Sportnál 8 fordulóban szerepeltünk a legjobbak között: Uram János és Otigba Kenneth 3-3, Novothny Soma 2, Urblík József, Holender Filip, Szilágyi Szabolcs és Litauszki Róbert neve pedig 1-1 alkalommal került fel a forduló válogatottjának listájára. Az M4 Sport is minden alkalommal leadta voksát, melyek alapján 10 fordulóban találhattunk angyalföldi játékost: Otigba Kenneth és Holender Filip 3-3, Uram János és Novothny Soma 2-2, míg Silye Erik, Jova Levente, Baráth Botond, Berecz Zsombor, Hinora Kristóf és Szilágyi Szabolcs 1-1 alkalommal szerepelt a legjobbak között.

Játékosaink az MLSZ által közzé tett TOP3-as kategóriákban is rendszeresen szerepeltek. Hálóőreink közül Uram János 4, Dombó Dávid és Jova Levente mozdulata pedig 2-2 alkalommal szerepelt a legszebb három védés között, közülük Uram János kétszer is a hónap kapusa lett. Mezőnyjátékosaink közül szintén többen voltak nevezve a legszebb találatok kategóriájában: Urblík József 2, Berecz Zsombor, Cipf Dominik és Holender Filip pedig 1-1 alkalommal voltak TOP3-ban, Urblík József ráadásul áprilisban a hónap góljáért járó díjat is megkapta.

A legtöbb időt - rendes játékidőben - Berecz Zsombor (3000 perc) töltötte a pályán, aki egyben 200. Vasas-mezben lejátszott meccséhez is elérkezett, csapatkapitányunkat követi Szivacski Donát (2622 perc), míg harmadik helyen Iyinbor Patrick (2454 perc) szerepel.

SIKERESEN HELYTÁLLT A HARMADOSZTÁLYBAN AZ IDÉN LÉTREJÖTT VASAS FC II.

A nyáron alakult Vasas FC II. azzal a céllal jött létre, hogy akadémiánk kimagasló tehetségeinek lehetősége legyen felnőtt mezőnyben is rutint szerezni, s hogy következő lépésként akar már a Vasas FC első csapatában is bevethetők legyenek. A 21,56-os átlagéletkorú keret a húsz csapatos NB III. Keleti csoportjának 14. helyén zárta az idényt, bebiztosítva ezzel a további harmadosztályú szereplést. A keretben a rutinos játékosok és visszajátszók mellett összesen 31 olyan fiatal játékos mutatkozott be, akik Akadémiánk U17-19-es korosztályaiban jelenleg is aktívan szerepelnek. Maguk mögé utasították többek között a Békéscsaba második csapatát, vagy az egykoron szebb napokat látott Jászberény és Eger együtteseit, akik ezzel búcsúztak is az NB III-as sorozattól. A végső tabellából kiderül, mennyire sűrű volt a mezőny, hiszen míg a Vasas FC II. 48 ponttal végzett a 14. helyen, addig olyan csapatok szerepelnek előttünk a listán, mint a - szintén 48 pontos, de több győzelmet szerző  - Tiszaújváros, a csupán egyetlen ponttal többet szerző DVTK második csapata és a Hatvan, vagy a Pénzügyőr (50) és az a BKV Előre (51), akiket oda-vissza megvertünk. Gólerős csapatunk van, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a toronymagasan aranyérmes BVSC 101 találata mögött második helyen a 84 gólos, rutinos játékosokból álló DVSC II. szerepel, őket követjük 70-70 találattal a Putnokkal. Házi gólkirályunk a mindösszesen 19 esztendős Riesz Péter, korábbi akadémistánk 7 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.

FIATAL JÁTÉKPERCEK

A Vasas Futball Club rendszeresen szerepeltette fiatal játékosait, akik a 2022-23-as bajnoki évadban összesen 3621 percet töltöttek pályán. A legtöbbet Iyinbor Patrick játszott (2406 perc), őt követi Szilágyi Szabolcs (936 perc), harmadik a rangsorban Sztojka Dominik (172 perc), de Szalai József is szerepelt az élvonalban (107 perc).

KÖLCSÖNFIGYELŐ ÉS DOROGI KOOPERÁCIÓ

Az elmúlt egy évben hét játékosunk szerepelt kölcsönben, mely során szinte mindannyian jelentős tapasztalattal bővültek: 119 meccsen összesen 7293 percet játszottak. Bánfalvi Dániel 36 mérkőzésen 3240 percet védett, 9 meccset kapott gól nélkül hozott le. Molnár Zsombor 18 találkozón 1574 percet töltött kapuban, 5 mérkőzésen egyáltalán nem kapott gólt. Puska Péter 16 összecsapás alatt 311 percet gyűjtött és 1 gólt szerzett. Farkas Botond 7 találkozón 257 percet játszott, Géresi Krisztián 14 meccsen 865 percet szerepelt és 4 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, Bobál Gergely 17 mérkőzésen 516 perc alatt 1 találatot szerzett, míg Balajti Ádám 11 összecsapáson 530 játékperccel bővült és 1 gólt rúgott.

A Dorogi FC-vel kötött kooperáció keretein belül 5 játékos jutott jelentős másodosztályú meccsterheléshez: a fiatalok 72 mérkőzésen 5056 játékpercet töltöttek pályán és 10 találat fűződik a nevükhöz. Kapornai Bertalan 18 meccsen 1267 percet játszott és 1 gólt szerzett, Sztojka Dominik nevéhez 25 mérkőzésen és 1918 perc alatt 4 gól fűződik, Szalai József 25 összecsapás alatt 1693 játékperccel bővült és 5 gólt rúgott, Szilágyi Szabolcs 3 meccs alatt 169 percet töltött pályán, míg az év elején sérülést szenvedett - és azóta is rehabilitáló - Faragó Bálint 1 meccsen 9 perchez jutott.

PROFI SZERZŐDÉSEK - FÓKUSZBAN A FIATALOK

A 2022-23-as sorozatban összesen 14 fiatal játékos írt alá profi szerződést. Faragó Bálint a Vasas FC kerettagja lett, Horváth Kornél, Puskás Zsombor, Bánfalvi Gergő, Enyedi Péter, Farkas Jeromos, Molnár Csaba, Móga Bendegúz, Petres Márk, Pócs Balázs, Szendeff Bence, Vecsey Zalán és - a törökországi edzőtáborba is elutazó - Rab Boldizsár játékára a második csapatban számított a szakmai stáb, míg Puska Péter kölcsönben szerepelt.

VÁLOGATOTT MEGHÍVÓK

Válogatott meghívók is érkeztek a 2022/23-es szezonban: az U21-es nemzeti tizenegyben Iyinbor Patrick, Szalai József, Sztojka Dominik és Molnár Zsombor szerepeltek, U19-ben Faragó Bálint képviselhette Magyarországot, az U18-as névsorban Pócs Balázs, Bánfalvi Gergő, Rab Boldizsár és Farkas Jeromos kapott helyet, míg az U17-es Európa-bajnokságon Girsik Attila és Molnár Csaba játszott.

NÉZŐSZÁMOK

A tavalyi esztendőhöz képest - amikor 55.284-en voltak kíváncsiak a Vasas FC játékára - idén 99.967 szurkoló látogatott ki a Vasas meccseire, ebből 45.291-en hazai pályán tekintették meg a meccseket. A legmagasabb nézőszámot 2023. január 28-án a Ferencváros - Vasas összecsapás hozta 8579 drukkerrel, a legkevesebben (968 szurkoló) pedig 2023. február 3-án a Puskás Akadémia - Vasas találkozóra jöttek ki. Második csapatunk találkozóin összesen 8310 néző volt jelen, melyek közül a 2022. augusztus 21-én, az edzőpályánkon megrendezett Vasas FC II. - Aqua-General Hajdúszoboszló meccsre voltak a legtöbben (350 szurkoló) kíváncsiak.

ÉLET AZ ONLINE TÉRBEN

Szurkolóink a közösségi oldalakon is aktívak voltak. A Vasas FC posztjaira 580.458 reakció érkezett az elmúlt szezonban, drukkereink 13.529 alkalommal osztották meg tartalmainkat, illetve a tavalyi évhez képest 1850 új követővel bővültünk Facebookon, 1180 új követővel pedig Instagramon lettünk többen.

BEJÁRTUK AZ EGÉSZ ORSZÁGOT

Csapataink összesen 15.904 km-t utaztak a mögöttünk álló évadban: a Vasas FC első kerete - a törökországi edzőtáborral együtt - összesen 9431 km utat tett meg, míg második együttesünk ​​​​​​6473 km-t volt úton.